Szociális rehabilitáció helyett családok kilakoltatását választaná a város?

Az elmúlt hetekben „Lánc utca rendezése” címszó alatt az önkormányzat elsősorban a rendszeres bérlemény-ellenőrzést és a lakásfoglalók szankcionálását emlegeti. Kis utánajárással azonban hamar kiderül, hogy többről is lehetne szó, egészen pontosan 42 millió forint elköltéséről, amelyet 2019-ben – még a választások előtt – szavazott meg a közgyűlés egy úgynevezett „Lánc utcai lakhatási programra”.

Kiket akar kilakoltatni az önkormányzat a pécsi Lánc utcából?

Miután az elmúlt napokban buzgó bizonygatásába kezdett az önkormányzat, hogy tetteivel csupán a közvagyon megóvása a célja, mégpedig azért, mert a bérlakásokat elfoglaló önkényes bűnözők egytől-egyig lelakják azokat, ráadásul nem is fizetnek érte, úgy érezzük szükséges magyarázatra szorul a bentlakók helyzete. Következzen tehát: az úgynevezett „önkényes lakásfoglalás” gyakorlatának bemutatása a Lánc utca példáján!

A Város Mindenkié Pécs közleménye Nyőgéri Lajos alpolgármesteri kinevezésével kapcsolatban

Nyőgéri Lajos kinevezésében A Város Mindenkié csoport nem garanciát lát a feladatok elvégzésére, hanem a szakmai szervezetekkel és a civilekkel együttműködő, az eddig a munkáját a körülmények ellenére lelkiismeretesen végző alpolgármester, Bognár Szilvia ellehetetlenítését és végső soron a bezárkózás és a cselekvési képtelenség legitimizálását.