A főváros nem fogja ingyenessé tenni a közvécét a felújított Blahán

A Város Mindenkié csoport a fővárosi közvécé-politikáról – elsősorban pedig a Blaha Lujza téren újonnan létesített illemhellyel kapcsolatos problémákról – egyeztettek a fővárossal és a Blaha Lujza tér felújításában kulcsszerepet játszó illetékesekkel, érdemi ígéretet azonban nem kaptak az illemhelyek ingyenessé tételéről.

D. Kovács Róbert minden észérv ellenére ragaszkodott a kegyetlen kilakoltatáshoz

Kőbánya Önkormányzata rendőri erővel lakoltatta ki azt a súlyos beteg férfit és 84 éves édesanyját, akiket A Város Mindenkié és a Szikra aktivistái élőlánccal igyekeztek megvédeni. A polgármester annak ellenére ragaszkodott a kilakoltatáshoz, hogy a család – alapítványi és egyházi segítséggel – az adóssága felét egy összegben rendezni tudta volna, ha az Önkormányzat hajlandó felfüggeszteni a végrehajtást.

Súlyos beteg kőbányai lakost lakoltatna ki az önkormányzat – a 84 éves édesanyjával együtt

Az utolsó pillanatban értesültünk róla, hogy a Kőbányai Önkormányzat ma délelőtt tervez kilakoltatni egy családot abból az önkormányzati bérlakásból, amelyben 1977 óta laknak. Egy súlyos, krónikus beteg férfit és 84 éves édesanyját fenyeget kilakoltatás. Az AVM szükség esetén élőlánccal védi a családot a kilakoltatástól.

Nyílt levél Trippon Norbert újpesti alpolgármesternek, a DK politikusának

Újpest Önkormányzata 2022. október 19. szerda délután utcára tenne egy rászoruló újpesti polgárt. A Demokratikus Koalíció polgármesterei moratóriumot hirdettek az önkormányzati bérlakásokból történő kilakoltatásokra az általuk vezetett kerületekben. Trippon Norbert újpesti alpolgármester, a DK politikusa segítségét kérjük az újpesti kilakoltatások leállításában.

Déri Tibor megszavazta a kilakoltatások leállítását – most mégis kilakoltatna egy rászoruló újpesti polgárt

Az újpesti polgármester 2022. szeptember 28-án megszavazta azt a fővárosi közgyűlési határozatot, amely az önkormányzati bérlakásokból történő kilakoltatások azonnali leállítását kezdeményezte. 2022. október 19. szerda délelőtt azonban mégis kilakoltatna egy rászoruló újpesti polgárt. Az AVM a kilakoltatás leállítására szólítja fel az önkormányzat vezetőit, és élőláncot szervez a kilakoltatás ellen.

Magyarázó: kilakoltatások és képmutatás

A Magyar Nemzet szerint a „baloldali” önkormányzatok „élen járnak a kilakoltatásokban”. A Fidesz fővárosi szervezete A Város Mindenkiét hiányolja a „baloldali” önkormányzatok által kezdeményezett kilakoltatások elleni fellépésből. Válaszolunk.

Szentgyörgyvölgyi Péter hazudott, és hajléktalanná tett egy 67 éves polgárt

Az V. kerület fideszes polgármestere múlt héten kötelezettséget vállalt a kilakoltatások leállítására, majd csütörtökön utcára tette egy rászoruló, idős lakosát, aki a végrehajtás felfüggesztése esetén azonnal rendezni tudta volna az adósságát. A kegyetlen kilakoltatást erőszakmentes élőlánccal akadályozó aktivistákat rendőrök távolították el a végrehajtó útjából.

A fideszes polgármester egy 67 éves rászoruló nőt tenne utcára – miután megszavazta a kilakoltatások felfüggesztését

Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros kormánypárti polgármestere a múlt héten a Fővárosi Közgyűlés ülésén megszavazta azt a határozatot, amely az önkormányzati bérlakásokból történő kilakoltatások azonnali leállításáról szólt. Néhány nappal később viszont egy 67 éves, rászoruló, krónikus beteg idős polgárt tenne hajléktalanná. Ha a polgármester nem tartja magát a vállalásához, A Város Mindenkié élőláncot szervez a csütörtökre tervezett kilakoltatás megakadályozása érdekében.

Gyurcsány Ferenc félrebeszélt a párttársa által elkövetett kilakoltatás ügyében

A DK elnöke vagy annak ellenére sincs tisztában a konkrét kilakoltatási üggyel, hogy saját elmondása szerint többször és hosszan egyeztetett erről párttársával, Cserdiné Németh Angélával; illetve annak ellenére sincs tisztában a végrehajtási jog alapjaival, hogy hosszú ideig Magyarország miniszterelnöke volt, és még hosszabb időt töltött jogalkotóként a parlamentben – vagy szándékosan állít valótlanságot.