A kispesti önkormányzat ma 15 órakor lakoltatott ki egy kétgyermekes családot egy 26 m2-es, alacsony komfortfokozatú önkormányzati bérlakásból.
A Város Mindenkié csoport még soha nem kényszerült élőlánc alkalmazására olyan kilakoltatási ügyben, amelyben a kispesti önkormányzat volt a végrehajtást kérő. Mivel az ügyről mindösszesen két órával a kilakoltatás kitűzött időpontja előtt értesültünk, szokatlanul kevés időnk volt az előzmények feltárására és az önkormányzattal való egyeztetésekre. Ezzel együtt is – a korábbi tapasztalataink tükrében – meglepő volt számunkra, hogy ebben az ügyben az önkormányzat nem volt nyitott a kilakoltatás elhalasztására, az ügy kompromisszumos rendezésére. Minderre tekintettel személyes egyeztetést kezdeményezünk az önkormányzat képviselőivel az előzmények alaposabb feltárása és a tanulságok levonása érdekében.
A Város Mindenkié csoport (AVM) két órával a kilakoltatás időpontja előtt értesült az ügyről. A rendelkezésre álló kevés időben a kilakoltatott család tagjaival folytatott beszélgetésekből, a kapcsolódó önkormányzati, bírósági és végrehajtói iratok feldolgozásából, valamint az önkormányzat képviselőivel folytatott telefonbeszélgetésekből a következők rajzolódtak ki.
A dolgozói szegénységben élő nő, valamint a most 15 és 18 éves gyermekei 2008 óta laktak a kicsi, alacsony komfortfokozatú önkormányzati bérlakásban. A számukra rossz, leromlott állapotban bérbe adott lakás felújítását, jelentős áldozatok és költségek árán, ők maguk végezték el. A lakásban beköltözéskor zuhanyzó sem volt, azt is ők alakították ki – wc továbbra is csak a lakóház közös mellékhelyiségeiben érhető el.
A családnak tudomásunk szerint nem volt tartozása: elmondásuk szerint sem a lakbérrel, sem a közüzemi díjakkal nem kerültek hátralékba, sem most, sem korábban. Tartozásra az önkormányzat sem hivatkozott soha a család kilakoltatásával kapcsolatban.
Az önkormányzat ezzel szemben a „közösségi együttélés szabályainak” a – közelebbről meg nem határozott – megsértésére hivatkozva nem hosszabbította meg a család lakásbérleti szerződését, ami 2023. július 31-én járt le, majd mint „önkényes lakásfoglalók” ellen kezdeményezett ellenük lakáskiürítési eljárást.
Az önkormányzat által hivatkozott normasértések pontos mibenlétéről sajnos nem – a kifejezetten erre irányuló kérdéseink ellenére sem – rendelkezünk pontos információkkal. A kilakoltatott család ugyanakkor átadott nekünk egy olyan, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot, a lakóházban lévő lakások többségében élő szomszédok aláírásával, amely kifejezetten a lakásban maradásukat szorgalmazza, és cáfolja, hogy problémájuk lenne a családdal, vagy hogy kirívó magatartást tapasztaltak volna velük kapcsolatban. A kilakoltatás napján az általunk elért szomszédok többsége támogató volt a normasértésekkel megvádolt családdal, és felháborítónak tartotta a kilakoltatásukat (egy olyan szomszéddal beszéltünk, aki nem kívánt állást foglalni az ügyben).
A rendelkezésünkre álló információk alapján nem tudjuk megállapítani a szomszédsági konfliktusok súlyát. Annyi biztosnak tűnik, hogy valóban voltak konfliktusok a ház lakói között; egy olyan, tavaly nyári konfliktusról, amelyben rendőrségi közbeavatkozásra került sor, a kilakoltatott család is beszámolt. Tudomásunk szerint azonban ezzel kapcsolatban nem csupán jogerős ítéletre, hanem vádemelésre sem került még sor.
A szomszédsági konfliktusokkal kapcsolatban általában nem jár el helyesen egy önkormányzat akkor, ha azokat egyik érintett fél hajléktalanná tételével gondolja feloldani, ráadásul egy olyan eljárásban, amely semmibe veszi akár az ártatlanság vélelme, akár a tisztességes eljáráshoz való jog alapelveit. Tudomásunk szerint az önkormányzat semmilyen segítő intézkedést nem tett a szomszédsági konfliktusok kezelése érdekében, noha ezzel kapcsolatban – a közösségi szociális munkától és a közösségfejlesztéstől kezdve a mediáción át a cserelakás biztosításáig – számos eszközt alkalmazhatott volna.
A kilakoltatott kétgyermekes nő konyhai kisegítőként dolgozik, a keresete messze elmarad attól a jövedelemszinttől, ami lehetővé tenné a magánbérleti szektorban uralkodó lakbérek megfizetését, és a megélhetés egyéb költségeinek a fedezetét. Az önkormányzat ezáltal nem csupán az általuk felújított bérlakástól fosztotta meg a családot, hanem annak reményétől is, hogy a belátható jövőben újra önálló lakhatásuk legyen. Gyermekes, roma családként az elszállt lakbérek mellett a bérlakás-piacon uralkodó hátrányos megkülönböztetés is sújtja őket.
Gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatása véleményünk szerint alapvető jogokat sért. Erre a kilakoltatásra, így, nem kerülhetett volna sor akkor, ha a parlament elfogadja azt a törvénymódosítást, amit az Utcajogász Egyesülettel közösen dolgoztunk ki a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának a tilalmáról, és amit – más ellenzéki pártok mellett – az MSZP és a Párbeszéd országgyűlési képviselői is támogattak és megszavaztak. A „baloldali” kerületvezetés: Gajda Péter polgármester (MSZP), Vinczek György alpolgármester (MSZP) és Varga Attila alpolgármester (Párbeszéd) a saját pártjuk gyermekes családok kilakoltatásával kapcsolatos álláspontjával is szembe ment.
Ebben az ügyben azonban konkrétabb jogsérelem is felmerül: az önkormányzat hajléktalanná válás megelőzésének a biztosításával kapcsolatos – a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. §-ában foglalt – kötelezettségének a megsértésével kapcsolatban. A család szerint az önkormányzat által biztosított „családsegítés” a kilakoltatás veszélyével kapcsolatban abban merült ki, hogy a „családsegítő” kilátásba helyezte a kiskorú gyermek állami gondozásba vételét, ha a család nem tud a gyermek számára megfelelő lakhatást biztosítani a kilakoltatás után, továbbá „hajléktalanszállók” igénybe vételét javasolta a család két nagykorú tagja számára.
A család tapasztalatai szerint tehát a „családsegítés” során felmerült „megoldás” a hajléktalanná válás megelőzése – a lakhatás megőrzése – helyett egyrészt a család szétszakadását, a család egy részének a hajléktalanná válását, és a kiskorú gyermek törvénysértő, amennyiben teljesen egyértelműen a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 7. §-ába ütköző nevelésbe vételét eredményezte volna.
A család ezzel kapcsolatos tapasztalatait sajnos megerősítette mindaz, amit a kerületi családsegítő munkatársa a kilakoltatás helyszínén a kilakoltatott édesanya arra vonatkozó kérdésére válaszolt, hogy mit tudnak segíteni nekik ebben a helyzetben. A családsegítő többször is azt mondta el, hogy ők semmilyen elhelyezést nem tudnak biztosítani a család számára, és tudomása szerint nincs is olyan elhelyezési lehetőség, amit a háromtagú család együtt vehetne igénybe, mivel a szülő a nagykorú (idén nagykorúvá vált) gyermekével együtt nem mehet családok átmeneti otthonába, a kiskorú gyermekével együtt viszont nem mehet „hajléktalanszállóba”.
A valóság ezzel szemben az, hogy a családsegítő szolgálat segíthetett volna a családnak legalább egy családok átmeneti otthonában történő elhelyezés megszervezésében, tekintettel arra, hogy a vonatkozó jogszabályok (a gyermekvédelmi törvény 51.§-a) valójában lehetővé teszik a szülő és a legfeljebb 21 éves gyermekeinek az együttes elhelyezését, az életkori határ ráadásul 24 éves kor akkor, ha a gyermek tanulói jogviszonyban áll – mint a kilakoltatott édesanya nagyobbik gyermeke.
A családsegítő munkatársa ugyanakkor sem az ilyen lakhatási válsághelyzetek kezelése szempontjából ügydöntő jelentőségű ágazati joganyag legalapvetőbb szabályait, sem a család életkörülményeit nem ismerte, amennyiben azt sem tudta, hogy a nagyobbik gyermek középiskolai tanuló.
A kilakoltatást – miután a gyermekes család hajléktalanná válásának a megelőzésére irányuló megkeresések hiábavalónak bizonyultak – erőszakmentes élőlánccal igyekezett megakadályozni az AVM, a Párbeszéd és a Szikra Mozgalom néhány aktivistája, Horváth Aladár, a Roma Parlament elnöke, valamint Jámbor András országgyűlési képviselő. Az élőlánc felbontása során a rendőrök egy része szakszerűtlenül, az arányosság és szükségesség irányadó elveit megsértve jártak el; az egyik rendőr több alkalommal sokkolóval a kezében fenyegette annak használatával a kilakoltatást erőszakmentesen akadályozó aktivistákat.
A kispesti önkormányzat és annak „baloldali” vezetése tehát rendőri erőszakkal tett utcára egy rászoruló édesanyát és két gyermekét, minden jel szerint anélkül, hogy bármilyen érdemi segítséget nyújtottak volna részükre – akár a kilakoltatás indokául szolgáló szomszédsági konfliktusok kezelése, akár a lakhatásuk megőrzése, akár bármiféle alternatív elhelyezés biztosítása érdekében. Ez pont az szegényellenes gyakorlat, amiért az MSZP és a Párbeszéd politikusai – joggal – a Fidesz politikáját szokták támadni.
Felszólítjuk Gajda Péter polgármestert, Vinczek György alpolgármestert és Varga Attila alpolgármestert, hogy
- vizsgálják felül az eljárást,
- biztosítsanak megfizethető lakhatást a kilakoltatott család számára,
- és vizsgálják felül a kerületi lakásgazdálkodási és családsegítés gyakorlatát annak érdekében, hogy a jövőben az önkormányzat a hasonló ügyekben a hajléktalanná válás megelőzésével kapcsolatos törvényi kötelezettségének megfelelően járjon el!
Az MSZP és a Párbeszéd vezetésétől pedig elvárjuk, hogy
- vizsgálják ki a politikusaik szerepét és felelősségét egy gyermekes család elhelyezés nélküli kilakoltatásában, és
- általában biztosítsák, hogy a politikusaik nemcsak kormányellenes sajtótájékoztatókon, hanem önkormányzati döntéshozóként is a kilakoltatások megelőzésével kapcsolatos álláspontjuknak megfelelően járnak el!
Fotók: Szikra Mozgalom