Kiket akar kilakoltatni az önkormányzat a pécsi Lánc utcából?

Miután az elmúlt napokban buzgó bizonygatásába kezdett az önkormányzat, hogy tetteivel csupán a közvagyon megóvása a célja, mégpedig azért, mert a bérlakásokat elfoglaló önkényes bűnözők egytől-egyig lelakják azokat, ráadásul nem is fizetnek érte, úgy érezzük szükséges magyarázatra szorul a bentlakók helyzete. Következzen tehát: az úgynevezett „önkényes lakásfoglalás” gyakorlatának bemutatása a Lánc utca példáján!

 

Kik törik fel a lakásokat és miért?

Az önkényes lakásfoglalók sok esetben olyan családok, akik évek óta várják igénylésük alapján az önkormányzati lakás kiutalását, és akik szociális helyzetük alapján jogosultak is lennének erre. Ismerős? Azokról a „sorban álló” családokról van szó, akikre az önkormányzat előszeretettel hivatkozik, amikor kilakoltatásokat legitimál. Ezek a családok nem engedhették meg maguknak, hogy tovább várjanak: feltörtek egy lakást. Egy lakás feltörését senki sem jókedvéből vállalja. Bűncselekmény, ezt ők is tudják. Ám sok esetben el kell követniük, hogy a gyermekek kiemelését elkerüljék, hazahozhassák az újszülöttet a kórházból, vagy egyáltalán: fedél legyen a fejük felett. Megfizethető lakáshoz nem tudnak hozzáférni: alkalmi munkáik, gyermekeik száma, roma származásuk miatt számukra az albérlet eleve nem lehetőség. 

 

Mi történik ez után hivatalosan, és mi történik a gyakorlatban? 

Az elmúlt 30 évben az átlagos és jóhiszemű lakásfoglaló a lakás feltörését követően besétált a Lakásosztályhoz, jelentette a lakás feltörését, aláírta az erről készült jegyzőkönyvet, és ez alapján el is kezdte fizetni a nevére érkező csekkeket. Álljunk meg egy percre: mi alapján fizet? 

Egy jegyzőkönyv alapján, amely az aláírók mindkét oldaláról érdekes kijelentéseket tartalmaz. A beköltöző elismeri, hogy a lakás feltörése bűncselekmény és ennek megfelelően azonnal ki is költözik. Az önkormányzat eközben ugyanebben a dokumentumban tudomásul veszi a beköltözést és hozzáteszi, ameddig nem költözik ki (?), használati díjat köteles fizetni. Önkényes legyen a talpán, aki érti.

Az önkényes lakásfoglalás létező jogi kategória, olyannyira, hogy kilakoltatásukat egy gyorsított bírósági eljárásnak kell megelőznie, és ugyanúgy végrehajtónak kell közreműködnie a folyamatban, mint bármilyen lakáskiürítés esetén. A jegyzőkönyv léte és tartalma helyi sajátosság. Az a kényszer szülte, hogy az igazán jól sosem működő lakásgazdálkodás és a sok üres lakás metszetében elvesző, kiszolgáltatott és kétségbeesett embereket ne rakják egyből utcára, de amíg bent vannak, addig legalább fizessenek. 

 

Ha ennyire fontos nekik a lakhatásuk, akkor miért nem fizetnek érte? 

A fent leírt folyamat következményeként érdekes helyzet áll elő: a beköltöző lakó nevére és címére az önkormányzat minden hónapban küldi a lakbér-csekket, míg ugyanez a lakó – hivatalos szerződés hiányában – nem tudja erre a lakcímre bejelenteni magát (így például a területi alapú beiskolázás is problémás lehet), és nem tud szerződést kötni a közműszolgáltatókkal sem. 

Postaládák sorakoznak a Lánc utca egyik lépcsőházában. Ha az önkormányzat nem tértivevényes levéllel próbál kapcsolatot felvenni, akkor az üzenete könnyen elkerülheti a lakót a nem megfeleleőn címkézett, kaotikus rendszerben.

Innentől a lakó logikus célja, hogy szerződést kapjon, ezért megkérdezi a Lakásosztály ügyintézőjét, hogy számíthat-e erre, ha fizet? A válasz: nem. 

Gyakori kérdés az is, hogy van-e lehetőség a jegyzőkönyvben megállapított piaci lakbért szociális helyzetük alapján megítéltre módosítani? A válasz ismét: nem.

Ha a kérdés az, hogy van-e lehetőségük részletfizetést kérni tartozásaikra, a válasz már sejthető: nem. 

Csoportunk minden esetben azt javasolja, hogy a lakásfoglalók adják be szociális lakbér igénylésüket, és lehetőség szerint fizessék a korábban megállapított lakbér összegét is, hogy együttműködési szándékuknak nyoma legyen. A hangsúly azonban itt is a lehetőségeiken van. Abban a családban, amelyik napról-napra él, előbb lesz prioritás a napi szükségletek beszerzése, mint huzamosabb ideig fizetni egy olyan lakásért, aminek lakójaként nem ismerik el, de ahonnan úgy tűnik, nem is lakoltatják ki. 

 

Miért lakhat ott ilyen sokáig?

Mert az önkormányzat tudja, hogy a rendszere hibás. Ahogyan azt a mindenkori városvezetés előszeretettel hangsúlyozza: a lakásgazdálkodás káosza örökölt probléma. Megoldani pedig nem egyszerű, mert amint egy önkormányzat a homlokára csap, hogy be kéne tartania a saját Lakásrendeletét, rájön, hogy annak rendelkezései alapján már másnap több mint ezer lakóját rakhatná ki az utcára. 

Mármint tényleg az utcára: a pécsi szociális bérlakásban élők ugyanis nem az a klienskör, akikkel az önkormányzat által hangoztatott elvek alapján lehetne eljárni. Nincsenek meg a lehetőségek és források arra, hogy a bérlakás-rendszeren kívül megoldást találjanak a  családok, gyermekek elhelyezésére. Ezért a szürkezónába lógó, megtűrt lakók tábora egyre növekszik, miközben az önkormányzat egyszerre fut a nyilvántartásai, a kintlevőségei és az esze után. 

Márpedig a hajléktalan-ellátás, az anya- és gyermekotthonok fenntartása bizony több adófizetői pénzbe kerül, mint városi szinten kevesebb mint 100 önkényes beköltöző megtűrése. 

Az önkormányzatnak az se rossz, ha követelését nevekhez kötheti. A szerződés nélküli lakók közműhasználati díját például jobb híján az önkormányzatnak számlázza a szolgáltató, aki aztán ezt minden évben igyekszik is elismertetni a lakókkal egy tértivevényes levél formájában, aminek válasz nélkül hagyása automatikusan a lakó egyenlegének jóváhagyását jelenti. Mehet a követeléskezelőnek, a számok csak nőnek, míg az önkormányzat adósságrendező program helyett csak a felelősségre vonást készíti elő. 

Kártyás mérőóra segíti a lakókat, hogy tartozásaik ne növekedjenek. Szerződés nélkül ennek felszerelésére sincs lehetőség.

A kilakoltatás társadalmi és politikai kára általában megfontolásra készteti az önkormányzatokat, lévén szociális lakásaik fenntartásával ők biztosítják a legrászorultabb réteg lakhatását. 

Az önkényes lakásfoglalók azonban onnantól, hogy lakásukhoz nem törvényes úton jutottak hozzá, nem számíthatnak a társadalom szimpátiájára, így kilakoltatásuk gyakran válik nyílt politikai programmá. Ez történik most a Lánc utcai helyzet „rendezése” címszó alatt is, nagy sikerrel. 

 

Miért a Lánc utca?

Sok tényező együttállása kellett ahhoz, hogy a Lánc utca azzá váljon, amiként ma tekintünk rá: egy kudarcos garzonházi program, amelyben 130 önkormányzati lakás vált a bűnözés melegágyává, ahol egymásnak adják a kilincset a közre veszélyes lakók, halmozzák a tartozásokat, és veszélyeztetik a környezetüket. 

A korábban évekig működő portaszolgálat és belső kamerarendszer ellenére a házban folyamatosan zajlott a lakásokkal való nepperkedés. Hogy nincs kontroll a ház felett, jól példázza, hogy a most kilakoltatásra várók között van olyan, aki 20 éve „vette meg” önkormányzati lakását valakitől, aki illegális tevékenységként árulta azt, és a mai napig előfordul, hogy egy beköltöző azért fizet, hogy a feltörhető lakást megmutassák neki. 

A Lánc utca egyik bejárata. Korábban csak kóddal juthattak be a lakók, ma nyitva áll a ház. A beköltözés ek száma nem ettől függ.

Mert ahol nem működik a rendszer, ott automatikusan megjelennek azok, akik a kaotikus állapotokat kihasználva, haszonszerzés céljából kezdenek tevékenységbe a kiszolgáltatottak és a lakásfenntartó önkormányzat kárára.

Ezek a bűnözők nem feltétlenül laknak a Lánc utcában, áldozataik azonban igen. Őket akarja most kilakoltatni az önkormányzat. 

 

Ha már bent maradtak, otthonuknak tekintik

Az elmúlt napok nyilatkozatainak gyakori szófordulata a „lakásaikat lelakó” önkényesek, merészebb megfogalmazásban a „közvagyon amortizálói”. 

A Lánc utcában rendszeresen járó, a küszöbön túljutó csoport tagjaiként csak néhány képpel illusztrálnánk azokat az állapotokat, amelyekkel mi találkoztunk, azoknak a családoknak az otthonaiban, akik önkényes lakásfoglalóként a kilakoltatás állandó veszélyének árnyékában élnek: 

Lakásfoglalók otthonai a Lánc utcában.

A lakásfoglalásra kényszerülő családok mindent megtesznek azért, hogy szerződéssel nem igazolható lakhatásukat megfelelőnek tartsa a gyermek védelembe- és elvételére jogosult gyámhatóság. A lakások ezért gondosan karban vannak tartva, kifestés, új bútorzat, nyílászárók javítása a minimum, amit a beköltöző elvégez rajta. 

 

Ha az önkormányzat nem gazdája a Lánc utcának, akkor ki az?

Amíg az önkormányzat nem tudja eldönteni, hogy mit kezdjen a tömbbel, addig a lakók saját lakókörnyezetük jobbá tételével vannak elfoglalva. Az egyik kilakoltatására számító pár az önkormányzat hanyagul lezárt lakásait gondozza az emeletén, lezárja az ablakokat beázás ellen, távol tartja a megtelepülő galambokat. Egy másik – szintén távozásra felszólított – lakó önkéntesen takarítja a folyosókat. Mindannyian rendszeres csótány- és poloskairtást végeznek, saját költségen. 

Üres lakás, folyosó és takarítószerek várakoznak a Lánc utcában.

A lakóközösség szerepvállalása az ingatlan állapotának rendezésében nem elhanyagolható, és a közösség tagjai korántsem csak azok, akik rendes” lakóként vannak számontartva.

Ahhoz, hogy a különbséget megtegyék, elsőként a családsegítő és a korábban a tömbben rehabilitációs munkát végző Máltai Szeretetszolgálat bevonása szükséges. Ez egyelőre nem történt meg, annak ellenére, hogy az önkormányzat célja, állítása szerint, a lakók helyzetének rendezése.

 

Akkor hol vannak a bűnözők? 

Közöttük – is. A Lánc utcában lakást törnek fel rendszeresen a szerhasználók, stricik, az intézményrendszerből kieső, a lakhatást csak ideiglenes fedélként megélni tudó hajléktalan emberek, akiknek átjárása a lakásokon – ha azok üresek – megállíthatatlan. 

Azok azonban, akik most célpontjaivá váltak az önkormányzati „bérlemény ellenőrzéseknek”, sok esetben éppen bejelentői a bűncselekményeknek, illegális lakásfeltöréseknek. Hiszen ezek észlelői és elszenvedő ők: a lakók. 

Nem működő kamera egy kiégett lakás felett. Hogy mi történik a folyosókon csak a lakók látják.

A Lánc utcai állapotok rendezése nem indulhat fenyegető kíséretben zajló bejárásokon, szóbeli felszólításokkal és fenyegetésekkel. 

Nem azzal indult, és egyelőre nem is azzal folytatódik. 

Az egy hónapja szabályosan elvégzett bérleményellenőrzés után megkezdődött az üres lakások lezárása a további beköltözések megakadályozására, amikor pedig lakossági bejelentés érkezik, minden esetben intézkednek a hatóságok. 

Miért nem ezt a folyamatot kommunikálja az önkormányzat? 

Miért félemlít meg, és miért hergel tudatosan egy olyan bérlői réteg ellen, amelynek kiszolgáltatott helyzetbe kerülése az ő felelőssége is?