December végén kórházba szállították és koronavírussal kezelték a pécsi Névtelen utcai férfi átmeneti szálló lakóinak mintegy felét, 12 főt.

A Támasz Alapítvány saját intézményein belül csak 1-2 fő párhuzamos elkülönítését tudja vállalni. A nagy számban kórházi ellátásba kerülés azt jelenti, hogy nem volt lehetőség az intézményrendszeren belül megoldani a hatékony izolációt ekkora mértékű fertőzöttségnél.

A hajléktalanellátó rendszer szolgáltatásainak biztosítása a járványhelyzetben ugyanolyan fontos, mint a krízisidőszakban. Jelenleg mindkettővel szembenézve kell felkészülnie és teljesítenie a szociális intézményrendszernek, így felmerül a kérdés, hogy mennyi segítséget kapnak ehhez állami vagy önkormányzati szinten?

A nemzetstratégiai jelentőségű ügyek között már régóta nem található meg a hajléktalanság vagy a szegények lakhatása. Az elnyomó, kirekesztő, büntetőpolitikát folytató kormánnyal szemben pozícionálta magát és írta meg programját 2019-ben többek között a pécsi ellenzéki összefogás is. A – jelenlegi – várost vezető koalíció tagjainak feladata (és kihívása), hogy az elmúlt évtized szociális katasztrófájának következményeit felismerjék, megértsék és kezeljék.

A járványhelyzettel és forráselvonásokkal küzdő önkormányzat feladata a priorizálás, a kommunikáció és az együttműködés a város szociális- és civil- hálójával, hogy a hosszú távú és költséges károkat elkerüljék.

Pécsett nem ez történik.

Az, hogy a járványidőszakban biztosítsanak plusz tereket a hajléktalanellátó rendszernek, hogy a kis és nagy létszámú karanténnak, az újonnan bekerülők elkülönítésének és elhelyezésének, az egy intézményen belül működő eltérő szolgáltatások szétválasztásának és zavartalan működésének, az egy légtérben alvók szeparálásának feltételei teljesüljenek, nem frissen feszegetett kérdés.

Tavaly, a március 25-i Online Városinfón Péterffy Attila kérdésünkre azt válaszolta, hogy nem tervezik plusz terek kialakítását. Ha ekkor elindul az intézmények átstrukturálása, akkor most nem lett volna ennyi fertőzött, és talán nem mindenki esetében lett volna szükség a kórházi ellátás terhelésére a pozitív teszteredmények esetén, elég lett volna a megfelelő karantén biztosítása a háziorvosi szolgálat segítésével (és megerősítésével).

Ezzel szemben a jelenlegi erőforrásaikkal gazdálkodó intézmények vírus elleni védekezési stratégiája csak olyan eszközökkel élhet, és élt már a tavaszi lezárások alatt, amelyek vagy a már bent lakók biztonságát helyezik előtérbe, átfogó karanténnal és egyes szolgáltatások hozzáférésének korlátozásával, vagy – ahogyan a krízisidőszak kihívásaival párosulnak – a fogadóképesség fenntartását célozzák, így kitéve magukat a fertőzés veszélyének.

A megoldást egy többlépcsős, többfunkciós ellátási rendszer ideiglenes felállítása jelentené. Értelmezésünk szerint ez lehetett a Szociális Ellátórendszer 2.0 program eredeti célja, életre hívásának oka.

A polgármesteri bejelentés után csoportunk áprilisban, Bognár Szilvia meghívására csatlakozott egy civil és szociális szakértőkből felálló munkacsoporthoz, ahol segítettük a program cselekvési tervének kidolgozását a lakhatás és hajléktalanellátás területén.
A program kidolgozása során elsődleges lépésként kértük a városvezetéstől egy olyan koordinációs csoport felállítását, amelynek feladata lett volna, hogy a bentlakásos intézmények szakmai vezetését és a területen dolgozó civil szervezeteket bevonva felmérje a veszélyeztetettséget, a szolgáltatásokat és kapacitásokat, majd az önkormányzat erőforrásaival kiegészítve felkészítse az intézményrendszert az első és második hullám, valamint a krízisidőszak zavartalan biztosítására.

A tavasszal a döntéshozatal asztaláról lesöpört, utóbb Nyőgéri Lajos irányítása alá került Program sorsáról azóta sem rendelkezünk semmilyen információval.

Az önkormányzat hozzáállása a legelesettebb pécsi lakosok segítéséhez és az őket ellátó – önkormányzati feladatot teljesítő – intézményekhez a tavaszi időszakhoz képest annak ellenére nem változott ősszel, hogy a krízisidőszak novemberi indulása óta a szolgáltatások hozzáférhetőségének biztosítása mellett egy gyorsabban terjedő vírus elleni védekezést is fenn kell tartania a szállóknak.

Az extrém hidegben az önkormányzat kommunikációs felületein többször is megjelent – nagyon helyesen – a Támasz Alapítvány diszpécserszolgálatának elérhetősége. A PécsMa témában írt cikke arra is felhívja a figyelmet, hogy nem csak az utcán élők esetében kiemelten fontos most az odafigyelés, hanem a rossz minőségű, fűtetlen lakásokban élőknél is. A tájékoztatás lényegi eleme volt azonban az intézményrendszer felkészültségének, fogadókészségének hangoztatása, azt sugallva, hogy a hajléktalanellátás erőforrásai biztosítottak erre az időszakra.

A nagy számban kórházi ellátásba kerülés azonban nem ezt támasztja alá.

A Főváros a napokban hosszú listát tett közzé azokról az intézményekről, amelyek túlélőpontokként működnek és a kritikus napokban válogatás nélkül fogadnak minden rászorulót. Pécsett a krízisszálló azonban minden esetben olyan épületben működik, ahol vagy átmeneti szállást, vagy egyéb szolgáltatást (fürdést, mosást, étkezést) is biztosítanak, az intézményeken belül korlátozott arányban van lehetőség izolációra, és egyszerre kell koordinálni az újonnan bekerülők, a kijáró lakók és a velük kapcsolatba kerülő szociális munkások mindennapjait. A nyilatkozatok egyedül azt a számot említik, amely alapján az intézményi kapacitások ki tudják elégíteni a jelenleg hajléktalanságban, utcán élő emberek szükségleteit. Nem tudjuk azonban, hogy az önkormányzat milyen számokkal kalkulál, amikor ennek a helyzetnek a fenntarthatóságáról beszél. Lehet-e tudni, hogy hányan veszíthetik el otthonukat fizetésképtelenség miatt, vagy kényszerülnek segítséget kérni nem megfelelő lakhatási körülményeik miatt?

Mekkora arányban tudja biztosítani a hajléktalanellátás a krízisidőszakban veszélybe kerülők biztonságos befogadását? Ha már az intézményrendszeren belül terjedő fertőzés kezelésére kórházi kapacitások ekkora bevonására volt szükség, akkor tragikusan végesek lehetnek a lehetőségek.

Az önkormányzat már a járványhelyzet elején priorizálta célcsoportjait, és változó sikerességgel és kétséges eredménnyel ugyan, de a helyi vállalkozások segítése mellett döntött, annak ellenére, hogy a szektor szűk beavatkozási lehetőségeket rejt, gyakorlatilag csak pénzügyi támogatással vészelik át a vírusidőszakot. Ezzel szemben a vírus szempontjából leginkább veszélyeztetett embereket ellátó szociális intézményrendszer segítése olyan koordinációs tevékenységet igényelt volna az önkormányzat részéről, amely elsősorban meglévő erőforrások feltérképezését és hasznosítását jelentette volna (üres lakások, sportlétesítmények, kollégiumi férőhelyek, önkéntesek).

Bognár Szilvia erre tett kísérletet tavasszal. Milyen lépéseket várhatunk a rendkívüli időszakban kinevezett 3. alpolgármestertől, Nyőgéri Lajostól?

A hajléktalanellátás hiányairól megfeledkező, azokat nem kezelő, a problémákat nem észlelő, vagy azokat a lakosság felé nem közvetítő, a párbeszéd elől elzárkózó városvezetés nem ismeretlen számunkra. A sikerekre támaszkodó, évek óta ismétlődő panelekre épülő, krízisidőszakban hasznosítható kommunikáció szintúgy. Az elmúlt évtizedek ritmusa.

Ideje lenne, hogy az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzat felnőttként kezelje a város lakóit, élethelyzetüktől függetlenül tartsa szem előtt érdekeiket, és folytasson nyitott, átlátható, bevonáson alapuló szakpolitikát és a gyakorlati igényeket figyelembe vevő, rugalmas és innovatív válságkezelést!