Nyőgéri Lajos szociális ügyekért felelős alpolgármester meghívására

Ez a cikk több mint 2 éves.

Ma megbeszélésre megyünk a Városházára. 

Az elmúlt hetekben az önkormányzat és a hatóságok fellépései mind arra utaltak a Lánc utcai önkormányzati bérházban, hogy drasztikus lépésre szánta el magát a Városvezetés, és ezzel olyan családokban is riadalmat okozott, akik pontosan ismerik, hogy milyen félelmetes helyzet elé állítja őket az, amikor nincs hova menni, hiszen ezért lettek valamikor régen lakásfoglalók, sokszor lakásnepperek hálójába kerülve. Ezek az emberek, most a pandémia idején, néztek volna szembe a kilakoltatás rémével, de hiába írtak kétségbeesett kérdéseket a városvezetésnek, az önkormányzat helyett végül a kormánytól érkezett válasz, nem lesznek kilakoltatva májusban, mert országosan meghosszabbították a moratóriumot.

Ez most némi haladék az önkormányzatnak is, hogy átgondolja a válaszokat:

Mielőtt kilakoltatásokat hajt végre, fog-e különbséget tenni az áldozatok és elkövetők között, a most is otthonként szolgáló és az átmenő forgalmat bonyolító bérleményei között, figyelembe vesz-e krízishelyzeteket, együttműködési igényt, méltányolja-e a rászorultságot, a gyermekes családok biztonságát, képes-e kezet nyújtani, az elmúlt években számtalan módon, szociális biztonságukban sérült embereknek?

Vagy: megkülönböztetés nélkül, általánosítva, a lakásfoglalás fogalmával közbiztonsági problémákat összemosva indult el a családok vegzálása és várhatóan kilakoltatása

Tesszük fel ezeket a kérdéseket a lakókkal együtt azért is, mert az önkormányzat, a Lánc utcával kapcsolatban városi szinten megkezdett bérlakás-rendszer reformról beszél, ami nagyon hangzatos kifejezés a kilakoltatásokhoz képest, ám az a probléma, hogy senkinek nincs tudomása elkészült koncepcióról, így biztosan lesz még kérdésünk: valóban ez lenne az?

 

Ma a Városházára megyünk, Nyőgéri Lajos szociális ügyekért felelős alpolgármester meghívására.

A meghívás előzménye egy múlt heti találkozó volt, amelyen a Pintru Voj Egyesület kezdeményezésére a Lánc utca ügyének megvitatására gyűltek össze roma érdekvédő szervezetek, helyi, megyei és országos képviselőik és a Máltai Szeretetszolgálat. Bár erre az alkalomra meghívást kaptak az önkormányzat illetékes döntéshozói is, ők végül nem vettek részt, így csak olyan alapvetéseket vitathattunk meg, amelyeket minden szervezet képviselni tud az ügyben. 

Ezek a pontok is a mai egyeztetés témái lehettek volna, hiszen a mára meghívott szervezetek a pénteki találkozón is részt vettek. Ám amikor csoportunk jelezte, hogy szerintünk a Lánc utca helyzetének tisztázásához szükséges, a rendkívüli helyzetben egyedül döntéshozói jogkörrel rendelkező Péterffy Attila és a lakókat képviselő érintett részvétele is, a tárgyalás tartalma váratlanul „pontosításra” került. Az általánosabb témaként megjelölt lakhatási kérdések megvitatásához pedig az alpolgármester úr nem érzi szorosan kapcsolódónak a Lánc utca esetét, így ebben sem lakó és polgármester részvételét nem látja indokoltnak. 

Tehát kerüljük a témát.

Szerettük volna megtudni, hogy akkor pontosan mi az elképzelés a mai alkalom tartalmáról, céljáról és a résztvevők szerepéről,  hiszen a hirtelen érkezett meghívást egyedül a Lánc utca körül kialakult helyzet rendezési szándéka indokolhatja.

Kérdésünkre választ azonban a mai napig nem kaptunk, ezért csoportunk továbbra is a Lánc utca ügyében szeretne meghallgatást kapni, és ennek megfelelően érintett is velünk tart a Városházára.  

Csoportunk a múlt heti – önkormányzati részvétel nélkül zajló – találkozón kialakult közös álláspontot fogja képviselni, melyet pontokba foglalva tudunk a miket fogadó városvezetők elé tárni. Ezzel olyan, a lakók által is határozottan képviselt kérdésekben is állást foglalunk, amelyekre az önkormányzat is megoldást keres, de egyetlen hatékony válasz létezik: a közös fellépés, amely párbeszéd nélkül nem tud létrejönni.

Kiemelt kép: Saját kép.