Stop privatizáció! – Nyílt válaszlevél a III. kerületi önkormányzatnak

A III. kerületi önkormányzat 13 önkormányzati bérlakás privatizációját kezdte meg. A Város Mindenkié csoport március végén nyílt levélben kérte a döntéshozókat, hogy ne csökkentsék tovább a kerületi bérlakásállományt, és álljanak el a privatizációtól. Levelünkre szinte azonnal választ kaptunk a Polgármester Úrtól, amelyben a 11 milliárdos elvonásokra és a kerület szociális érzékenységére hivatkozott. Szerinte a privatizáció szükségszerű. Újabb nyílt levélben reagálunk a Polgármester Úrnak, melyben továbbra is arra kérjük, hogy ne privatizálja a 13 önkormányzati bérlakást.

Tisztelt dr. Kiss László, Polgármester úr!

Nagyra értékeljük, hogy gyorsan és körültekintően reagált a nemrég közzétett nyílt levelünkre. Köszönjük, hogy elismeri és becsüli a tevékenységünket. Természetesen annak is örülünk, hogy számos kérdésben egyetértünk. A levélben felsorolt intézkedések valóban fontosak, és változást hozhatnak a kerület lakosainak életébe. Ismét hangsúlyozzuk, hogy megértjük és végtelenül sajnáljuk, hogy a kormányzati nyomás hatására szorult helyzetbe került az önkormányzat.

Minden együttérzésünk mellett lakhatási szervezetként továbbra is az elsődleges feladatunk a lakhatási kérdések tematizálása és adott esetben a lakhatással kapcsolatos káros politikák megakadályozása. Sajnos 13 önkormányzati bérlakás privatizálása kimeríti a káros politikák kategóriát. Számunkra tehát a 11 milliárdos megvonások ellenére is elfogadhatatlan a lakásprivatizáció. Az önkormányzatok feladata a kerület lakóinak képviselete. 13 lakás értékesítése a képviseletnek nem a megfelelő formája. Bizonyára úgy látják, hogy a rossz állapotú és nem költözhető lakásoktól megválni időszerű és hasznos, hiszen úgysem tudja őket felújítani az önkormányzat. Valóban logikusnak tűnik ez az elképzelés, de az AVM-nek feladata, hogy felhívja az Önök figyelmét arra, hogy ez egy óriási tévedés. A 11 milliárdos kormányzati elvonásnak (az irányárak összegével számolva) összesen 4,5%-a térülne meg a kerületben idén eddig összesen privatizált és privatizálandó 24 lakás által. Ismereteink szerint az idei költségvetésnek 1,5%-át teszi ki pusztán a lakásprivatizációkból befolyt összeg.

A lakhatási politika terén az a kerület tud valóban szociálisan érzékenyen működni, amely nem hagyja elveszni a lakosai feje fölül a fedelet, továbbá minden eszközzel azon van, hogy a hajléktalanságot felszámolja. Ez önkormányzati tulajdonban lévő lakásállomány nélkül nem megy. Tehát valóban, levelükben nagyon élesen érezték a jelen politikai döntés élét, ugyanis a kerület vezetésének szociális érzékenysége válik kérdésessé egy ilyen döntés esetében.

A lakásprivatizációk igazságtalan elosztási hatásokat generálnak. Azok az emberek, akiket a lakásínség a legérzékenyebben érint, nem engedhetik meg maguknak, hogy lakást vásároljanak. Tehát ezt a 13 lakást olyan magánszemélyek vagy cégek fogják az önkormányzattól felvásárolni, akik vagy amelyek nem szorulnak rá az önkormányzat szociális segítségnyújtására. Az önkormányzati lakásállomány elsődleges funkciója azoknak a támogatása, akik piaci áron nem képesek lakást vásárolni, és segítségre van szükségük. A privatizáció során tehát a hatalom a lakásprivatizációval a legsérülékenyebb csoport lehetőségterét szűkíti, és tovább növeli az egyenlőtlenségeket.

A rendszerváltást követő kormányzatok ismétlődő mantráinak egyike pontosan arra vonatkozott, hogy a privatizáció elkerülhetetlen, hiszen az államnak nincs pénze. Véleményünk szerint a magyar társadalomban ma uralkodó iszonyatos feszültségek és egyenlőtlenségek számos okozóinak egyike a szélsőségesen egyenlőtlen, az alsóbb osztályok érdekeit nem szem előtt tartó elosztási rendszer és a neoliberális társadalompolitika.

A lakásprivatizáció jelképe annak, hogy a hatalom lemond az egyenlőségelvű lakáspolitikáról. Közel sem véletlen, hogy a privatizáció a hazai közbeszédben egy szitokszó, hiszen emberek tömege érezte a bőrén a hatásait. Az Önök önkormányzata jelenleg dönthet arról, hogy folytatni vagy pedig felszámolni kívánja ezeket a gyakorlatokat.

Az önkormányzati lakásállomány a lakhatási válság elleni küzdelem egyik alapeleme. Nem lehet pusztán „szükségszerű kényszerintézkedésként” tekinteni rá, mivel az ilyen politika emberéleteket tesz kockára. A Város Mindenkié csoport az elmúlt 12 évben megszámlálhatatlanul sok esetben állt ki a kormányzati elnyomás ellen. Mindemellett szeretnénk hangsúlyozni, hogy csoportunk felelőssége túlmutat a kormányzat kritizálásán. A leghatározottabban fel kell emelnünk a szavunkat minden olyan lakáspolitikai gyakorlat ellen, amely vitathatatlanul fenntartja, sőt bővülő mértékben újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket. Bírálataink megfogalmazásakor semmiféle szerepet nem játszhat az, hogy éppen a kormány vagy az ellenzék készül-e kétségtelenül elhibázott lépéseket tenni: mindenképpen jeleznünk kell, ha ártalmas  intézkedésekkel szembesülünk. Most tehát Önöket kell felszólítanunk arra, hogy álljanak el az igazolhatóan kártékony lakásprivatizációs terveiktől.

 

Budapest, 2021.04. 07.

 

A Város Mindenkié csoport

Kiemelt kép: Saját kép.