A Város Mindenkié Csoport minden évben tart megemlékezést a méltatlan halállal elhunyt hajléktalan emberek kopjafájánál az Új Köztemetőben halottak napján. Azon gondolkoztam, vajon létezik-e méltó halál? Azok az emberek, akikről emlékezünk, biztosan nem a méltó módot kapták sorstörténetük végállomásán.
Évről évre sajnos egyre több ember válik kiszolgáltatottá az időjárás szeszélyeinek. Egyre több ember kerül az utcára, a rideg, fagyos éjszakába. Fontos tudnunk, hogy legtöbb esetben nem maguknak köszönhetik azt, hogy az utcán kénytelenek álomra hajtani a fejüket. Sajnos rendszerszintű problémák húzódnak meg a háttérben.
Az önkormányzati lakásállomány igen csekély számú lakásában még ott van az otthon melegének és békességének lehetősége. Kirekesztő társadalmunkban nagyon könnyű okot találni arra, hogy valakit kirúgjanak a munkahelyéről.
Ha nincsen pénzed, nem tudod fizetni a lakásod bérleti díját és villámgyorsan tetemes adósságot halmozol fel a közszolgáltatók és az önkormányzat irányában. Ha közfoglalkoztatott vagy, olyannyira kevés a jövedelmed, hogy el kell döntened: eszel vagy lakbért fizetsz, ha történetesen van egy-két gyermeked. Ha nem szeretnéd, hogy kiközösítsék a társaik az iskolában, meg kell venned a trendi ruhát, telefont, mert csak igy vesznek emberszámba téged. A beiskoláztatás horrorisztikus árairól még nem is beszéltünk. Egyszer csak azon kapod magad, hogy megjelenik nálad a gyámügy. Védelembe veszik a gyermekeid.
Mindenki megtapasztalta már valamelyik szerette elvesztését, gondolj bele, milyen érzés, amikor látod a kisbuszt elindulni, benne az ablakokhoz tapadt, síró gyermekeddel. Innen már csak egy állomás a végrehajtó megjelenése a „sosemvolt” lakásod előtt és a rendőrség segítségével már mehetsz is az alujáróba. Sose tapasztald meg, milyen az első éjszaka!
Csak járkálsz, és nem tudod, kihez fordulj segítségért. Nemcsak szakadtfülű sporttáskádat cipeled, benne pár zokni, bugyi, egy fésű, egy pulcsi. A gyerek kedvenc plüssmacija. Ott cipeled azt a lelki terhet, hogy látod-e még a gyermeked? Lesz-e valamikor egy helyed, amit otthonnak nevezhetsz? Lesz-e újrakezdés? Még nem tudod, hol aludj ma éjjel. Szerencsére a rendőrök nem veszik annyira komolyan az életvitelszerű utcán tartózkodás tilalmát. Igy találsz egy kartonpapírt, egy félreeső, már rég bezárt üzlet kirakata előtt, és egy régi bérház kapualjában várod a hajnalt. Mit hoz nekem a hajnal? Az én napom is újra felvirrad?
Mikor bezár délután a melegedő, szállóra nem mész, mert iszonyodsz a poloskától. Előkerül a szívet-lelket melegítő olcsó, műanyag flakonos, édes felejtés. Sajnos ez a fajta életmód szedi az áldozatait minden télen. Mi itt a Város Mindenkié Csoporttal küzdünk azért, hogy évről évre, napról napra kevesebb emberrel történjen meg mindez. Küzdünk a lakhatási jog megteremtéséért, és küzdünk egy társadalmi egyenlőtlenségek nélküli, igazságosabb Magyarországért. Szeretnénk minél több bérlakást, hogy mindenkinek legyen méltó otthona.
A kérdésben az Utcáról Lakásba Egyesület szemléletmódja úttörő. Az egyesület a Housing First, az elsőként lakhatás modelljét hozta be új nézőpontként a magyar köztudatba. Önkormányzatoktól kapott, nagyon rossz állapotú, kiadhatatlan lakásokat újítanak fel önkéntesek segítségével adományokból, hogy ezeket erdei kunyhókban élő hajléktalan embereknek pályáztatás után kiadják. A lakások önkormányzati tulajdonban maradnak, mindössze bérlőkijelölési lehetősége van az egyesületnek. Nagyon szerencsés módon, így a lakás azoké az embereké lesz, aki valóban rászorulnak. Beköltözés után nagyon aktív szociális munka segítségével újra munkába tudnak állni, új életet tudnak kezdeni.
Hálás szívvel gondolok azokra a szociális munkásokra, akik segítenek a gyermekek visszakerülésében, azért, hogy kiegyensúlyozott, szeretetteljes közegben, családban élhessenek.
Eszembe jutott két régi aktivistatársam, akikre szeretettel emlékszem vissza. Évekig tartó küzdelmek között éltek a Sherwood lakói Kispesten a metró síneit elválasztó falnál, az erdőben. Már megszületett a határozat, hogy lakásba költözhet Jani és Erika, amikor kiderült, hogy Jani súlyos tüdőbeteg. Az erdőben töltött évek nem múltak el nyomtalanul. A hideg éjszakák, deres reggelek táptalajai voltak a betegségnek. Mire lakásba került volna a pár, addigra közbeszólt a halál. Erika nem sokkal utána követte Janit a másik világba. Szeretettel emlékszem vissza rájuk. Nemrégen vesztettünk el régi harcostársaink közül két embert két éven belül. Szomorú valóságok. Szomorú befejezések.
Álltunk, némán és megrendülve a temetőben. Ekkor tettem fel a kérdést: vajon van-e méltó halál? Azóta tudom a választ: nincs.
Gyertyák fényénél elcsendesedve, gondoljunk együtt azokra az emberekre, akiknek ez a fajta halál jutott. Szeretnék empatikusabb, szereteten alapuló szemléletet és több megértést! Senkinek nem ismerjük a sorsát. Senkiről nem mondhatunk elitélő véleményt. Nagyon mély fájdalmak és emlékek gyötrik ezeket az embereket, ne okozzunk még több félelmet és fájdalmat nekik.
Orbán Niki A Város Mindenkié hajléktalan aktivistája.
