Dr. Vejkey szellemének kilakoltatása

2021. március 23-án az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának kormánypárti tagjai elutasították a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását, miután a KDNP képviselője, dr. Vejkey Imre „meggyőzte” társait arról, hogy a vonatkozó törvényjavaslatot a „háttérhatalom” készítette elő.

A Város Mindenkié természetesen elítéli az embertelen döntést; persze aki ismeri a kurzus szegényellenes osztálypolitikáját, aligha számított másra.
Megszokhattuk már, hogy a kormányzat sohasem elemzi a társadalmi problémákat, hanem kiszakítja összefüggéseikből, és addig manipulálja őket, amíg a lényegüktől elszigetelt jelenségeken, az álkonfliktusok árnyjátékán megtapadó tekintet vakká válik a másik szenvedésére.

Nem újdonság, hogy az uralmon lévő gazdasági-politikai tömb a létbizonytalanságba sodródott, de a munkaerőpiacon pillanatnyilag még érvényesülni képes társadalmi csoportok frusztrációját (többek között) a tőke és a munka kontinuumából már kihullott tömegek – a „fölösleges népesség” – iránti gyűlölet szításával „kezeli”; azaz a társadalmi feszültségekért a legsérülékenyebbeket („morális fogyatékosságaikat”, „antiszociális viselkedésüket” stb.) teszi felelőssé, s szembefordítja egymással azokat, akiket voltaképpeni érdekeik összefűznek.

Nem csodálkozhatunk azon, hogy most, a világjárvány idején, amikor napnál világosabbá vált a kormány „elvont mindenhatósága és konkrét tehetetlensége”, e hatalmi tömb lázasan keresi a bűnbakokat, és minden lehetőséget megragad arra, hogy a részvét kioltása, a néma fegyelem beidegzése érdekében demonstratív módon megbüntethesse az elesetteket nyomorúságukért és megalázottságukért. Nem meglepő tehát – bár rettenetes –, hogy a kormánypártok elutasították a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását.

Általában már nem ütközünk meg egyetlen frázison sem – alig észleljük a kormányzati kommunikáció üres jelölőket („Soros” stb.) termelő gépezetének állandó, monoton zakatolását. Tudjuk, hogy a felszólalóktól csupán a legziláltabb megnyilatkozásokat várhatjuk, nem is elsősorban azért, mert az apparátust – a rendszerre jellemző hatalomtechnikai sajátosságok miatt – a kontraszelekció megtörhetetlen átka sújtja, hanem főleg azért, mert az alantas indulatokat felszívó lebegő jelölők e fojtogatóan szűkös nyelvi terében megengedhetetlen a fogalmi gondolkodás.

Ám az mégis figyelemre méltó, ha a szószólók meg sem próbálkoznak azzal, hogy
valamiképp rendbe szedjék a kötelező beszédsablonokat, hanem teljesen véletlenszerűen alkalmazzák őket, ahogyan dr. Vejkey Imre tette, akinek történetesen a kilakoltatási moratórium kontextusában is sikerült reprodukálnia a „háttérhatalom” kifejezést. Erre felkaptuk a fejünket, zavarba jöttünk; mert az ennyire esetlegesen összerázott mondatokat nem lehet egy öntevékeny szellem külsővé válásaiként értelmezni. Egyszerre üresség ásított ránk onnan, ahol eddig valamiféle szellemi középpontot sejtettünk.

Dr. Vejkey nincs jelen a szavaiban, ahogyan az Igazságügyi Bizottság kormánypárti tagjai sincsenek jelen a maradéktalan egyetértésükben; és valóban úgy áll a dolog, ahogyan klasszikusunk írja: ők éppen e végletes elidegenedésüket vélik saját hatalmuknak.

A kilakoltatási moratórium meghosszabbításának elutasításakor egyszersmind a szellem könyörtelen kilakoltatásának tanúi lehettünk. Felháborodásunk nem csökken – részvétünk azonban fokozódik. Szegény emberek.

Forczek Ákos