Akkor most hívjunk rendőrt a Hajléktalan Krisztus szobrára?

A Horváth Mihály téri katolikus templomot körbekerítik. 

Amikor Victoriában (Kanada) falat emeltek a templom elé, hogy kizárják a hajléktalan embereket, sietve hozzátették: „törődünk az utcai közösséggel”. 

Amikor Atlantában (Amerikai Egyesült Államok) lezárták a templom melletti sikátort a hajléktalan emberek elől, a pásztor sietett hangsúlyozni: „ez nem jelent semmilyen változást a hajléktalan vagy a hajléktalanság küszöbén élő emberek melletti elköteleződésünkben”.

Amikor viszont a lincolni katedrális (Egyesült Királyság) tornácát zárták le („a katedrális hosszú története során együtt dolgozott azokkal, akiknek hajlékra vagy segítségre volt szükségük, és továbbra is együtt fogunk működni azokkal az egyénekkel, akik kihívásokkal találják szembe magukat”), egy másik üzenet is megjelent:

éppen azért békében alszom és megnyugszom, mert te, Uram, különösen megerősítettél a reménységben engem”.   

(4. zsoltár 9. vers. És még hosszan sorolhatnánk.)

Amikor egy templom próbálja a lakhatási válság látható jeleit úgy eltüntetni, mint a hasonló intézmények, akkor ott rendre megjelenik a kérdés: hogy érnek fel ezek a közösségek az általuk vallott értékekhez?

Hiszen nehéz elképzelni egy olyan keresztény közösséget, ahol ne tudnák befejezni az idézetet: „amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül …. Ezért nehéz azt az érvelést elfogadni, hogy a Józsefvárosi Plébániánál „[a bekerítés] a főhomlokzat és a keresztház, valamint a sekrestyék között mély beugrók bejárásának megszüntetését szolgálja”. Nem pedig azt, hogy kizárják azokat, akikhez (a Mt 25,40 alapján) megkülönböztetett figyelemmel fordul oda az, akinek a nevében összegyűlnek ezekben az épületekben.

Ilyen értelemben a keresztények közössége, s mint ilyen a katolikusok többet vállalnak, mint pusztán az emberi jogok tisztelete. A legelesettebbeket nem egyenlőnek kellene elfogadni, hanem még többre tartani. Ezért megütköztető, ami – a szó minden értelmében – ekörül a nyolcadik kerületi templom körül történik. Főleg úgy, hogy pár évvel ezelőtt egy időre pont itt állították fel Timothy Schmalz szobrászművész híres hajléktalan Krisztus szobrának másolatát.

Miért övezte médiafigyelem egy hajléktalan ember szobrát, és miért nem övezi médiafigyelem, amikor segítség helyett a hús-vér hajléktalan embereket akarják elkergetni?

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megáldja a templom mellett felállított Hajléktalan Krisztus szobrot 2017-ben. (FOtó: Marjai János/MTI)

Pedig lehet máshogy. Ahogy az ír jezsuitáktól olvassuk:

amennyiben az, hogy törődünk a hajléktalan emberekkel valamint a nem megfelelő lakhatási körülmények között élőkkel egy olyan spirituális felismerésből fakad, hogy egzisztenciális mindannyian hajléktalanok vagyunk, akkor ez nem fog alábbhagyni, ha a médiafelhajtás lecsillapodik, vagy, amikor a személyes helyzetünk javul. Ha az, hogy törődünk azokkal, akik a furfangos bérbeadók vagy az alapértelmezett jelzálogok zsarnoksága alatt élnek, az annak a felismeréséből fakad, hogy Jézus is hajléktalan volt […], akkor nem csak ideig óráig vagyunk ebben benne. Ellenkezőleg: a keresztények is futhatják azt a verejtékes maratont, hogy megtehessük a távot aközött, ahol most vagyunk, és aközött, ahová el szeretnénk, és el is kell érnünk”.

Ahhoz, hogy egy katolikus közösség a problémát segítsen megszüntetni, ne pedig annak a látványát, nem is kell tőle idegen értékeket vallania.

A fentihez hasonló versek mellett az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma (182.) maga mondja ki nem csak azt, hogy nagy gondot kell fordítani a szegényekre, hanem kifejezetten azt is, hogy „ennek a megkülönböztetett szeretetnek […] mindenképpen ki kell terjednie […] a hajléktalanok, az egészségügyi ellátást nélkülözők, s mindenekelőtt a jövő kilátástalanságában élő emberek mérhetetlen tömegére”.

Ilyen értelemben a keresztény szolidaritás minimuma lehetne, ha a „hajléktalan Krisztus szobrának” nem azt mondanák, hogy tessék kevésbé látható helyen feküdni. Főleg egy olyan templomnál, ahol rendszeresen osztanak ételt, és tartanak misét hajléktalan embereknek. S bár a szobor már útjára indult, nincs ott, hogy lelkiismeret-furdalást keltsen ezekben az órákban, azonban a fenti szövegek alapján ott van minden egyes valóban hajléktalan ember személyében.

Kérdés, hogy a későbbiekben sajtót vagy rendőrt hívnak?