István (akinek nevét a történetben megváltoztattuk) fogyatékkal élő ember, egy belvárosi, két szobás, komfort nélküli, omladozó, udvari hozzáépítésben él évtizedek óta. 2013-ban meghalt édesanyja, magára maradt. Kilakoltatási eljárása 2020 szeptemberében a végéhez közeledik, és úgy tűnik, az önkormányzat tényleg lemond róla, pedig kis segítséggel nem történt volna semmi baj.

Istvánnal csúnyán elbánt a rosszul működő szociális bérlakás rendszer, mert nem vették figyelembe a hivatali kapcsolattartás során, hogy fogyatékkal élő emberrel van dolguk (bár évről évre kezükbe került a szociális lakbérigénylésnél a saját nevére szóló családi pótlék és rokkantsági nyugdíj igazolás). Persze, mert önellátásra képes, időnként munkát is talál, ha nehézségekbe ütközik, többnyire segítséget kér. Ilyen nehézség neki a papírokkal megbirkózás. Számára azon múlt minden, hogy nem kapott támogatást lakásügyei intézésében.

Például nem vitte vissza senki a hivatalba, hogy de, ez az édesanyja halála után kapott polgármesteri levél a megörökölt lakásbérletről szól, amiben tájékoztatják: nincs akadálya a szerződéskötésnek. Az ügyintéző azonban nem így gondolta, számon kérte édesanyja felhalmozott tartozását és hagyta elmenni, holott a levél arra is kitért, hogy a törvények szerint a tartozást nem örökölte.

Az ügyintézés során tapasztalható hasonló ellentmondások, félretájékoztatások, az ügyfelek helyzetének figyelmen kívül hagyása jól mutatja, hogy a Pécsett működő szociális bérlakásrendszer csak annyiban szociális, hogy létezik ilyen lakbér kategória. A fogalomhoz társuló szolgáltatási alapelveket, elvárásokat azonban meg sem közelíti.

Ügyfelünk fogyatékkal élő ember, ami ránézésre persze nem egyértelmű, mondhatnánk, hogy kellemetlen természet, annyira nehéz vele ugyanarról beszélni. De ez nem a kellemetlen természete, hanem egy orvosilag igazolt állapot, ezért van az, hogy nehezen követi a beszélgetést és hivatali környezetben még jobban elveszíti a fonalat, nem tudja pontosan mit kell intézni, mindent eszébe jut. Hangos is. Vele valahogy gyakrabban megtörténik, hogy elutasítják, akár indokolatlanul is. Pedig neki rendszeresen kell intéznie olyan szociális ügyeket, amelyek intézése mindannyiunk számára nehézséget okozna.

Nem baj, szerződését ugyan nem írták át és később nem is hosszabbították meg, de édesanyja nevére továbbra is érkeztek a csekkek, havi 7.613 Ft szociális lakbérről, István pedig rendesen fizetett. Édesanyja tartozásai pedig egy év múlva átkerültek egy akkoriban alapított önkormányzati behajtócéghez, a Pécsi Követeléskezelő Egyesüléshez. István három éven keresztül szociális lakbért igényelt és kapott, de egyre nehezebben fizette. 2017 januárjában azonban egyszer csak elvesztette a szociális kedvezményt és havi 21.899 forintra emelkedett a lakbére, ami a bevétele több mint felét jelentette, és elmaradt a fizetéssel. Korábbi lakbérének összegét még néha befizette, de ilyen teherrel nem tudott mit kezdeni, mert közben többféle címen is vontak már a nyugdíjából, talán édesanyja tartozását is.

Nem tudjuk, mi történhetett, mi csak pár hónapja ismerjük Istvánt, de biztosan magára maradt a problémával, mert 2019 április végén gyors egymásutánban kétszer felszólították, hogy 8 napon belül fizesse ki a teljes, akkor már többszázezres tartozását, vagy hagyja el a lakást. Akkor István, valószínűleg minden erejét meghaladóan, 44 ezer forintot befizetett, mert nem tudta, hogy hiába koplal egy hónapot, valójában tehetetlen a beindult gépezettel szemben. Még júniusban a bíróságon landolt az ügye, és 21 nap alatt meg is született a végzés.

István azóta, több mint egy éve próbál megoldást kérni az önkormányzattól. Hol egy megfizethetőbb lakást, hol kevesebb lakbért kér írásban, hol részletfizetéssel próbálkozik, amikor tud, csekkeket fizet be, de nem tudja, kihez forduljon. Az önkormányzat mindössze annyit jelzett vissza, hogy a bírósági végzés miatt nem segíthet.

A 2017-es lakbéremelése óta több mint félmillió forinttal nőtt az adóssága, de amennyit ezalatt az idő alatt befizetett, abból fenn tudott volna tartani egy olcsóbb szociális bérlakást.

Ehelyett csak újabb papírok érkeznek, bürokratikus nyelven fogalmazva, több esetben egymásnak, vagy korábbi határozatoknak ellentmondó újabb határozatok. Máskor hivatalnokok delegációi érkeznek hozzá, de István mindezek ellenére nem hagyja el a lakását, mert nincs hova mennie.

Ez a probléma az elhelyezés nélküli kilakoltatásokkal. István számára is nemsokára így ér véget élete eddig sem szenvedések nélküli szakaszának, hogy ezután végleg elveszítse a talajt a lába alól, és több száz sorstársával együtt otthon nélkül éljen tovább városunk utcáin, hajléktalanszállóin.

Pedig ebben a szakaszban még léphetne a végrehajtást kérő, azaz az önkormányzat, figyelembe véve az eljárás igazságtalanságait, közös megoldást kereshetne Istvánnal!

Esetében ugyanis az önkormányzat többszöri hibájáról és hanyagságáról beszélhetünk. Jogtalanul megtagadott szerződés és szociális lakbér. Folyamatosan egymásnak ellentmondó számlák és tartozások. Egy olyan leromlott állapotú lakás, amiért egyikünk sem fizetne 22.000 forintot. A segítség, sőt, az aktív támogatás hiánya egy szociálisan rászoruló és fogyatékkal élő ember esetében.

Ilyen kintlévőségekről beszélünk.
Ők pedig közöttünk élő emberek.