Kunyhólakó budapestiek ellen hergeli az közvéleményt az ATV

Ha nem is fogadjuk el, már megszokhattuk, hogy az állami propaganda visszatérően megalázó módon beszél a hajléktalan emberekről, hogy a hajléktalanság kérdését a gyakran pont a hajléktalanság kérdésében is kifejezetten jószándékú politikai ellenfeleinek a lejáratására használja fel – ahelyett, hogy a a kormányzat társadalom- és lakáspolitikájának a hiányosságait és kudarcát fírtatná. Nincs rá időnk, hogy minden olyan cikket vagy riportot szóvá tegyünk, ami az állami propagandában lealacsonyító vagy gyűlöletkeltő módon beszél a hajléktalan emberekről. Nem bírjuk az iramot. 

Más a helyzet azonban a „függetlennek” vagy „ellenzékinek” gondolt média esetében. Tőlük ugyanis többet várnánk. Ezért is kell szóvá tennünk a ATV riportját, ami „Hajléktalanfalu a zuglói erdőben, de az önkormányzat nem tehet semmit” címmel jelent meg az ATV honlapján, miután a napokban az esti híradóban is lement. 

Röviden: de, tehet valamit. Megfizethető lakhatást biztosíthat az erdőben lakó zuglóiak számára. 

atv_uszit.PNG

A riport önjelölt állatvédők semmivel alá nem támasztott vádaskodásai alapján úgy állítja be a Zugló és Angyalföld határában élő kunyhólakó budapestieket, mint akik rosszul bánnak a kutyáikkal. A riportban ugyanakkor az is elhangzik, hogy a kunyhólakók által lakott területre sem az állatvédők, sem az ATV munkatársai nem tudtak bejutni. Miért beszélnek akkor arról, hogy „áldatlan állapotok uralkodnak” az erdőben, ha a saját bevallásuk szerinte sem ismerik az ott „uralkodó”  állapotokat? 

A riportban bemutatott kunyhók és azok környezete tisztán és rendben tartott; a riportban megjelenő kutyákon sem leltük nyomát semmilyen rossz bánásmódnak vagy elhanyagolásnak. Akkor miért vádaskodik az ATV a legszegényebb budapestiek egy csoportjával szemben, és miért ad teret egy állatvédő szervezet alaptalan vádaskodásainak? 

A riport ráadásul kizárólag a rendészeti megoldások lehetőségét keresi. Amint azt a riportból megtudhattuk, az „állatmentő szervezet képviselői a zuglói önkormányzattal, a Rendészeti Igazgatóság képviselőivel és a rendőrséggel már többször jártak a területen, de a tulajdonos engedélye nélkül nem tudtak érdemben intézkedni”. Az nem merült fel, hogy a területen dolgozó utcai gondozó szolgálat és az ott dolgozó utcai szociális munkások – vagy ad absurdum a kerületi családsegítő szolgálat munkatársai! – esetleg illetékesebbek volnának a kérdésben, mint a „Rendészeti Igazgatóság”.

Ez pedig sajnos azt a látszatot kelti, mintha a területen élő kutyákkal szemben a területen élő emberek senkit nem érdekelnének igazán. Legfeljebb mint potenciális – vagy megelőlegezett – állatkínzók. 

Itt el kell mondanunk, hogy mi valószínűleg ezerszer annyi időt töltöttünk el kunyhólakó budapestiek körében, mint a riport készítői és az abban megnevezett szervezetek együttesen. Sokan közülük kutyákat is tartottak. Alapító tagjaink között is voltak olyan kunyhólakó emberek, akiknek kutyájuk volt. Volt, akiknek macskája. Sosem tapasztaltuk, hogy a kunyhólakó budapestiek körében gyakoribb volna a háziállatok elhanyagolása, a kutyákkal (vagy macskákkal) szemben tanusított rossz bánásmód, mint egy véletlenszerűen kiválasztott kertvárosi kerületben vagy magyar faluban. Attól, hogy valaki szegény, akár szélsőségesen szegény vagy hajléktalan, még nem rossz ember. Ezt ugye nem kell magyaráznunk?

„Az érintett kerület szociális osztálya is ismeri a helyzetet, de sem ők, sem az állatvédő szervezet nem tud segítséget nyújtani, ugyanis a terület tulajdonosa, a MÁV, több mint egy éve nem reagál az üggyel kapcsolatos megkeresésekre”  – hangzik el a riportban. De miért kellene ahhoz a MÁV engedélye vagy együttműködése, hogy az önkormányzat szociális osztálya segítséget nyújtson a területén élő embereknek? Ha valaki nem a MÁV területén, hanem egy magánszemély lakástulajdonában – albérlőként – lakik, akkor a szociális osztály csak akkor tud „segíteni”, ha a lakástulajdonos ahhoz a hozzájárulását adta? 

Talán a szociális osztály nem ismeri a szociális törvény vonatkozó rendelkezését, miszerint a települési (Budapesten a kerületi) önkormányzatok ellátási kötelezettsége „a település lakosságára, valamint a településen életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanokra terjed ki”, vagy azt a passzust, miszerint – ha esetleg valóban „áldatlan állapotok uralkodnának” arrafelé – az „önkormányzat, tekintet nélkül hatáskörére és illetékességére, köteles az arra rászorulónak rendkívüli települési támogatást, étkezést, illetve szállást biztosítani, ha ennek hiánya a rászorulónak az életét, testi épségét veszélyeztet”?.

Sajnos Szabó Rebeka alpolgármesterrel is vitatkoznunk kell ezzel kapcsolatban. A tőle a riportban idézett mondat ugyanis úgy szól, hogy „Egy önkormányzatnak nincsen közvetlen hatásköre abban, hogy MÁV területen, tehát nem közterületen, hanem egyfajta magánterületen ilyen jellegű helyzeteket megoldjon.”

Szabó Rebeka alpolgármester a kezdetektől fogva nyitott volt A Város Mindenkié tapasztalataira és javaslataira. Az általunk is elismert „zuglói szociális modell” – és ezen belül a példamutatóan magas összegű helyi lakásfenntartási támogatás – egyik fontos szószólója és védelmezője, aki sokat tett azért, hogy az önkormányzat lakásgazdálkodása igazságosabb legyen, és azért, hogy a kerület – elsőként az országban – rendeletbe foglalja az elhelyezés nélküli kilakoltatások tilalmát. Fontos szerepe volt abban, hogy a Zuglóban – kezdetben teljes egészében önkormányzati forrásból – néhány évvel ezelőtt elindulhatott egy új utcai gondozó szolgálat. A jó oldalon állt, amikor a helyi MSZP – Kocsis Mátét túllicitálva – a hajléktalan emberek hatósági üldözésének és rendőrségi zaklatásának a fokozását szorgalmazta. A jó oldalon állt akkor is, amikor a helyi MSZP – a helyi Fidesszel közösen – elehetetlenítette az Utcáról Lakásba Egyesületnek azt a programját, ami pont arra irányult volna, hogy emberek az utca vagy az erdő helyett esetleg lakásokban – legalább konténerlakásokban vagy mobilházakban – lakhassanak. Ha kilakoltatás által fenyegetett család ügyében keressük őt, mindig számíthatunk a támogatására. 

Nem ennek ellenére, hanem éppen ezért kell szóvá tennünk, hogy ez egy nagyon szerencsétlen mondat volt. 

A probléma rendészeti „megoldásához” ugyanis valóban szükség van a MÁV együttműködésére – ennek hiányában ugyanis könnyen egy újabb jogerősen elvesztett per és jelentős kártérítési felelősség és akár strasbourgi helyreutasítás is fenyegetné az önkormányzatot. Ezt a Papcsák- és Rozgonyi-féle önkormányzat által elkövetett embertelen és jogsértő kunyhórombolások kapcsán pont Zuglóban minden politikus megtanulhatta.

Ahhoz azonban nincsen szükség a MÁV – vagy bárki más – hozzájárulására, hogy az önkormányzat egy „ilyen jellegű helyzeteket megoldjon”, amennyiben a problémát és a megoldást nem rendészeti, hanem lakásügyi kérdésként gondoljuk el. És hát minek egyébnek gondolnánk el, hogy ha a budapestiek egy része saját maguk építette kunyhóban kényszerül lakni azért, mert a magánbérleti szektort nem tudják megfizetni, az önálló életvitelt és háztartásvezetést ellehetetlenítő tömegszállásokon nem szeretnének élni (főleg nem most, amikor a koronavírus-járvány minden szociális intézményben élő budapestit fokozott veszélynek tesz ki), az önkormánzat pedig nem biztosít számukra megfizethető lakhatást. 

A szerény javaslatunk az volna, hogy biztosítson. 

Ha esetleg kevesebb önkormányati bérlakást adnának el, viszont több üresen álló lakást tennének lakhatóvá, nem volna lehetetlen feladat. 

Az ATV érintett munkatársait pedig tisztelettel arra kérjük, hogy egy kicsit több érzékenységgel és több együttérzéssel viseltessenek a legszegényebb budapestiek iránt, ha már velük – vagy legalábbis a kutyáikkal – foglalkoznak a hírműsorukban. Ha gondolják, szívesen a rendelkezésükre bocsátunk egy példányt az Útak az erdőben című könyvből, amit Kovács Vera tiszteletbeli tagunk írt, és kunyhólakó budapestiekről szól. Csak igérjék meg, hogy elolvassák. 

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.