Kőszeginé Molnár Rita vagyok, 59. évemet taposom. Főfoglalkozásban egy múzeumnál dolgozom, mellékfoglalkozásban 3 kisgyermek nagymamája vagyok. Sajnos már nem sokáig, rövidesen kilakoltatnak. Az én történetem nem a szokványos bedőlt hiteleseké, én nem a lakásomat, a lakhatásomat vesztem el. Egy lakásszövetkezet áldozata lettem. 
1986-ban jelentkeztem egy gondnoki állásra, melynél kitétel volt, hogy cserelakás legyen, ahová az előző gondnokot ki tudják lakoltatni. A szocializmusban ugyanis csak akkor hajtották végre a kilakoltatást, ha a kérvényező biztosított cserelakást. A szerződéseket megkötöttük és itt – mint 30 évvel később kiderült – meg is pecsételődött a sorsom. A szerződésembe – nagyon ravaszul – az akkori elnök beleírta, hogy a szövetkezet nem köteles lakást biztosítani felmondáskor. Ezzel az 1 mondattal 2 legyet ütött egy csapásra, megszabadultak az évek óta a lakásban élő volt gondnoktól és a jövőben többé nem lesz szükség cserelakás biztosítására. Ez még a szocializmusban nem lett volna probléma, mert a Tanács ott állt biztosítéknak, de bejött a „demokrácia” és fenekestől felfordult minden. Én végeztem a dolgomat becsülettel a szövetkezetnél, de kezdtem érezni, hogy az éppen regnáló vezetés nem mindegyik tagja szeretne velem dolgozni, de a tulajdonosok kitartottak mellettem. Míg nem 2016-ban az éppen akkor bizalmatlansági indítvánnyal eltávolított vezetés elnöke 3 havi előkészítés után 10 perc leforgása alatt felmondott. Természetesen olyan felmondással, hogy végkielégítést se kapjak. Elindítottam a munkaügyi pert, de már az első tárgyaláson megemlítette a bírónő, hogy a jelenlegi Munka Törvénykönyve egyértelműen a munkaadó párti, a munkavállaló kevés eséllyel rendelkezik. Igaza lett, több mint 2 év pereskedés után vesztettem, összeszedve közel 400 ezer forintnyi perrel kapcsolatos költséget. Ez idő alatt regisztrált munkanélküli voltam, akiért 56 évesen nem álltak sorba a munkahelyek, hiába van felsőfokú szakképesítésem. De az állam annyira nem válogatós, összegyűjti a korban és képesítésben hozzám hasonló munkanélkülieket és elhelyezi őket közalkalmazottként fontos munkákra bruttó 50, vagy akár majdnem 80 ezer forintért. Természetesen ebből megélni nem lehet. Pedig nem iszom, nem dohányzom, nem járok szórakozni. Az utolsó közfoglalkoztatásom egy múzeumnál volt, ahol megtartottak és átvettek közalkalmazottnak. Halkan meg is kérdezték, hogy áruljam már el, hogy tudtam 50 ezer forintból megélni. A mai napig hatalmas köszönettel tartozom nekik ezért a döntésért.
Mit is ír elő az Alaptörvény? A gyermek köteles eltartani a szülőt. Nekem 2 gyermekem van, rokonok, barátok, ismerősök nincsenek. Az egyikük kényszervállalkozó, a másik gyermek a vírus óta munkanélküli. A munkabérem nettó 150 ezer Ft, a fogyatékossági adókedvezménnyel együtt már 158 ezer. Ebből az összegből albérletbe menni nem lehet. Főleg, ha ragaszkodom az eddigi életszínvonalam megtartásához. Egy 48 nm-es 2 szoba összkomfortos lakásban lakom. 1 éve kértem az AVM segítségét, hogy próbáljunk lakhatást keresni számomra. A kerületi önkormányzatnál első alkalommal még egyedül próbálkoztam, elutasítottak. Ekkor megtudtam, hogy szociális bérlakás igényléséhez túl sok a jövedelmem, felújításra váró lakásra pedig nem nyújthatok be pályázatot, mert nincs annyi pénzem. Az önkormányzati választások után is próbálkoztunk. Fogadóórára ugyan nem jutottunk be, de a szociális kérelmet beadtam. A moratórium lejárta előtt néhány nappal kaptam egy 4 oldalas, táblázatokkal alátámasztott magyarázatot arra, hogy miért NEM tudnak segíteni lakásügyben. Fordultam én az elmúlt másfél évben pártbéli hovatartozástól függetlenül képviselőkhöz, politikusokhoz, pártvezetőkhöz, civil szervezetekhez, sőt még Soros György Alapítványának is írtam. Eljutottam az RTL Klub Házon kívül műsorába is, mind hiába.
Most itt állok Önök előtt, kezemben egy paksaméta irattal kilakoltatásra várva és reménykedem, hogy a hátralévő időmben találkozom egyetlen olyan emberrel, aki még ismeri e két szót: emberség – méltányosság.
Végezetül szeretnék egy Aranyosi Ervin idézettel elköszönni:
„Tudod-e mit jelent, önzetlen szeretni?
Mindenkinek adni, sohasem elvenni!
Szeretet szórni az egész világra,
a szíved mélyéről, viszonzást nem várva!
Ápolni a lelkét, a rászorulónak,
Biztatni, hogy szép lesz, ha eljön a holnap.”
Köszönöm, hogy meghallgattak.
