„Kialakult a szolidaritás és kialakult egy tenni akaró, segítőkész csapat.” Egyik hajléktalan aktivistánk, Orbán Niki karanténtörténete

Ez a cikk több mint 1 éves.

A Város Mindenkié tagjait is érintette a járványügyi korlátozás. Maradj Otthon! – volt a megszólítás, amely kormányrendelet formájában öltött testet. Én a Twist Olivér Alapítvány Fóti Úti szállóján lakom, ahol a kormányrendelet értelmében látogatási tilalmat vezettek be és naponta csak egyszer lehetett elhagyni a szállót, aki másodszor is elhagyta a szállót, csak másnap reggel nyolckor jöhetett be.22089537_1629854070400117_5938609763026460364_n.jpg

A Józsefvárosi Evangélikus Gyülekezet tagjaként, átmeneti megoldásként a kieső jövedelem pótlására munkalehetőséget kaptam. Bolba Márta Lelkésznő felkért, hogy tartsam karban a kertet és az udvart, így napi egy órában, takarítottam, füvesítettem, sövényt nyírtam. Ekkor toboroztak önkénteseket a Józsefvárosi Önkormányzat Részvételi Irodáján. Udvarhelyi Tessza (A Város Mindenkié csoport alapító tagja) tett felhívást, hogy segítőként bevásárlással, gyógyszerkiváltással, kutyasétáltatással, plakátolással támogassuk az időseket. A rászorulóknak az önkormányzat biztosított melegételt, melynek házhoz szállítását a családsegítő munkatársai végezték, de gyakran segített be az önkéntes csapat. Voltam parkgondozáson a Kálvária téren, plakátoltam a vírusveszéllyel kapcsolatos anyagokat az Üllői úton és a Százados Úti lakótelepen. Semmiképpen sem szerettem volna a szállón ülni egész nap, ezért vállaltam az önkénteskedést.

A korlátozás második hetében végezték el a szálló lakóin a tesztet, ami az ujjbegyből vett vérminta alapján zajlott. Két lakónkon mutatta ki ez a nem túl megbízható teszt a koranavírust, ők szerencsére semmilyen tünetet nem mutattak. Elkülönítették őket a könyvtárszobában és a nem működő nappali melegedő termében. Másnap elvégezték rajtuk a nyálkahártyás tesztet, nagy örömünkre egyikük sem lett pozitív, aminek köszönhetően nem rendeltek el karantént.

Továbbra is naponta egyszer mehettünk ki, az önkéntes feladatok szerint mentem ki délelőtt vagy délután. Amikor végeztem a vállalt feladataimmal, akkor mentem takarítani a Gyülekezeti Házba. A korlátozás negyedik hetében csatlakoztam a Szent Egyed Közösség szerdai szendvicsosztásához, ahol utcán élő hajléktalan embereknek vittünk ki házilag készült szendvicseket. Gyülekezetünk is részt vállalt ezekben a feladatokban, létrehozott egy maszkvarró csoportot, melyet utána én szállítottam ki, kaptam tőlük támogatást szendvicskészítésre, együtt készítettük a szendvicseket és vittük ki az ételt az utcán élőknek.  

Sajnos elég sokat éltem utcán és szállón is. Nekem különösen fontos volt, hogy én is a szociális segítőkhöz tartozzak, mindig is szerettem volna a másik oldalon lenni. Ez egybecseng azon törekvésemmel, hogy minél hamarabb kikerüljek a hajléktalan státuszból. Én azt gondolom, hogy nem feltétlenül a bezárkózás a legjobb védekezés. Ha mindannyian bezárkóztunk volna, kitől várhatnánk segítséget. Természetesen maszkban és kesztyűben végeztem minden tevékenységet és igyekeztem betartani a távolságot is.

Nagyon fontosnak tartom, hogy a lelkünket ne zárjuk be és legyünk nyitottak a kihívásokra. Most a járvány lecsengésével egy egyetemen kezdtem el dolgozni kertészként. Közben kinyíltak a kapuk és kinyíltak a lehetőségek is. Nagyon pozitív hozadéka is van a járványnak, kialakult a szolidaritás és kialakult egy tenni akaró, segítőkész csapat, aminek én nagyon örülök. Újra dolgozni kezdtünk (már nem zoom találkozókon) A Város Mindenkié csoportban, hasznos és érdekes a munkánk és igyekeztem ennek a szellemében átvészelni ezt az időszakot.

Mindenkinek sok erőt, egészséget, valódi megújulást kívánok!

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.