Kilakoltattak egy kispesti családot – segít-e az önkormányzat?

Ez a cikk több mint 2 éves.

Erzsébetet és családját május végén lakoltatták ki az elárverezett kispesti házukból. Vajon számíthat-e egy bajba került család a Kispesti Önkormányzatra? 

30223469705_f1dbcf9dde_o-660x400.jpg

Erzsébet* férjével és két nagykorú gyermekével Kispesten élt a család tulajdonában lévő lakásban. Fia nappali tagozatos iskolába jár, jövőre érettségizik. Önálló életvitelre nem képes lánya betegsége miatt félállásban dolgozik, Erzsébet pedig közalkalmazott, egy iskolai konyhában dolgozik szakácsként több mint egy évtizede. Csaknem húsz éve laknak, vagyis már csak laktak az otthonukban.

Erzsébet férje daganatos betegségben halt meg tavaly év végén, hónapokig otthon ápolta. Ezt követően derült ki, hogy évekkel korábban hitelt vett fel, amit nem törlesztett, így árverést kértek az ingatlanra. Erzsébet erről semmit nem tudott, két hete volt, hogy az ügyet megismerje, próbáljon tenni valamit, ezalatt megkereste a volt férjét képviselő ügyvédet, az önkormányzatot, a végrehajtót, és a A Város Mindenkiét is. Bírósághoz fordult a végrehajtás felfüggesztése érdekében, valamint szerette volna elismertetni a férje halála után végzett ingatlanbővítési (egy újabb szobát építettek a házhoz) munkákat is. A bírósági ügy elindult, döntés persze még nincs, a végrehajtó május végén az ingatlant az új tulajdonos birtokába adta.

Erzsébetéket tehát kilakoltatták. Ideiglenesen egy Pest megyei településre költöztek a már külön élő harmadik gyerekéhez, mindhárman egy szobába. Innen a munkahelyre és az iskolába történő bejárás sem oldható meg hosszú távon, és azt is tudják, nem maradhatnak hosszú ideig. Az új szobában élt Erzsébet nemrég elvált fia, aki ide már nem költözhetett, jelenleg egy autóba tölti éjszakáit.

Erzsébeték nagyjából havi százezer forintot tudnának fizetni albérletért, ennyiért eddig nem találtak. Megpróbálták visszabérelni az eredeti lakást is néhány hónapra, amire az új tulajdonos kezdetben nyitott volt, később aztán mégsem engedett. Többször jártak az önkormányzatnál, ahol a krízishelyzetben nem tudtak segítséget nyújtani. Az önkormányzatnak ugyan törvényi kötelezettsége a hajléktalanná válás megelőzése, de bérbeadható bérlakással mégsem tudtak segíteni. Talán majd hosszabb távon – de egyelőre azt sem lehet tudni, hogy konkrétan miben, és azt sem, hogy mikor.

Erzsébeték családjában nincsenek kiskorú gyermekek, a szociális intézményrendszer ezért nem is kezeli őket családként (családok átmeneti otthonába például csak a család egy része tudna akár csak jelentkezni is). Közben egy mindjárt szakmát szerző és érettségiző fiú kerülhet ki az iskolából: édesapja elvesztésekor még sikerült folytatnia tanulmányait, a lakhatás elvesztése már megoldhatatlan akadály lehet. Ha pedig nem tanul, árvasági ellátást sem kaphat. Erzsébet Pesterzsébeten dolgozik, neki is létszükséglet egy közeli lakást találni, hogy a munkahelyét megtarthassa, és közben szükség esetén gyorsan hazamehessen beteg lányához.

A család a férj betegségével és halálával, majd ezt követően a tartozás kiderülésével és az ebből következő kilakoltatással egy lefelé tartó spirálba került. Ha nem sikerül rövid időn belül megoldani a lakhatásukat, könnyen kerülhetnek még rosszabb helyzetbe.

Az önkormányzatoknak az ehhez hasonló esetekben is segítséget kellene nyújtaniuk. A lakhatási megoldás, jelen esetben önkormányzati bérlakás biztosítása, a legésszerűbb – minden intézményi segítség, elhelyezés ennél sokkal drágább, miközben az életükbe való indokolatlan beavatkozást is jelent pusztán azért, hogy lakni tudjanak valahol. Jó eséllyel külön-külön, több intézményben.

* Mivel a nyilvánosság az érintett munkahelyét veszélyeztethetné, ezért nem a valódi nevét használjuk.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.