Kérünk mindenkit, hogy figyeljünk a körülöttünk levőkre – Csepregi Dorka beszéde

Ez a cikk több mint 1 éves.

Kedves Megjelentek! Tisztelt Sajtó!

Azért vagyunk ma itt, hogy felhívjuk a figyelmet, a mai napon lejár a kilakoltatási moratórium. Ami valakinek csupán egy esős hónap végét jelenti, és a május kezdetét, az másnak akár otthona, sőt mit több, akár gyerekei elvesztését is jelenti. A holnapi naptól mindenfajta elhelyezés nélkül embereket, családokat lehet az utcára tenni. A Város Mindenkié figyelemfelhívó akciójának célja, hogy erről minél többen értesüljenek, és hogy a lehető legtöbb emberhez eljutassuk azokat a hasznos információkat, amik segíthetnek a kilakoltatások megelőzésében.

33863762288_99b02571b6_o.jpg

Az elmúlt három évben mintegy 10 ezer kilakoltatás történt, ami mintegy 30 ezer embert érinthetett. A regisztrált kilakoltatások azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik: a statisztikába alig kerülnek be a magánbérleményekből kilakoltatott családok, és egyáltalán nem jelennek meg benne azok, akik nem várták meg a kilakoltatást, nem a végrehajtó tette őket utcára, vagy nem lakásból, hanem pl. munkásszállóból vagy akár egy családok átmeneti otthonából váltak hajléktalanná.

De miért van ez így? Mi lehetne a megoldás?

Mi a lakhatáshoz való jogért, vagyis azért dolgozunk, hogy mindenkinek legyen hol laknia.

A kilakoltatásokkal kapcsolatban egyrészt azért küzdünk, hogy az állam biztosítson olyan szociális védőhálót – többek között lakásfenntartási támogatást, adósságkezelési szolgáltatást és tisztességes munkanélküli ellátást – ami megelőzi az eladósodást, a hátralékosságot és a kilakoltatásokat.

Másrészt pedig elvi alapon ellenezzük az elhelyezés nélküli kilakoltatások gyakorlatát, tehát azt, amikor lényegében utcára tesznek valakit. Az állam feladata, hogy a lakhatás elvesztése esetén elfogadható elhelyezést biztosítsanak azoknak, akik ennek hiányában hajléktalanná válnak. Sőt az önkormányzatoknak évek óta törvényi kötelezettsége is a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása. Ehhez egyebek mellett a jelenleginél kiterjedtebb, központilag szabályozott szociális bérlakás-szektorra van szükség, amelynek létrehozását a szociális szakemberek évek óta szorgalmazzák. „Nem bontani kell a bérlakásokat, hanem építeni” – mondja Ladányi János szociológus is. Nem eladni kell a bérlakásokat a nagyvállalatoknak, vagy kiadni azokat politikusoknak, jobbmóduaknak, hanem minél több bérlakást létesíteni, és kiadni azokat a valóban rászorulóknak. Ma a lakáskérelmet benyújtó  családok töredékének van esélye lakáshoz jutni a fővárosban. Ezen változtatni kell!

Hosszú távon tehát olyan társadalompolitikai és lakáspolitikai reformokért küzdünk, amelyeket nehéz elképzelni alapvető politikai változások nélkül.  

Ez nem fog menni egyik napról a másikra: nem fogunk mindent egyszerre elérni. A helyzet viszont tarthatatlan, ezért muszáj minél előbb elérnünk – amit csak lehet.

Ezért döntöttünk tavaly, 2018-ban, úgy, hogy a következő időszakban a fenti átfogó célokon belül egy konkrét törvényjavaslat elfogadásáért fogunk küzdeni, mégpedig azért, hogy gyermekes családokat ne lehessen közös elhelyezés nélkül kilakoltatni.

A törvényjavaslat egyrészt előírja az önkormányzatoknak, hogy biztosítsanak megfelelő elhelyezést a területükön hajléktalanná vált gyermekes családok részére, az önkormányzati bérlakások és a lakáshiteles ügyek esetében pedig már a lakáskiürítés elrendelését is megtiltja abban az esetben, ha az gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne.

Ne hagyjuk, hogy még 2019-ben is csupán anyagi okokból szakítsanak szét családokat! Pedig az ombusman jelentései szerint éppen ez történik, ma Magyaroszágon minden harmadik gyermeket döntően anyagi okok miatt emelnek ki családjából. Ilyenkor a gyermekek állami intézetbe vagy nevelőszülőkhöz kerülnek, a szülők pedig gyakran hajléktalansorba jutnak.

Pszichológus hallgatóként elmondhatom, hogy az elhelyezés nélküli kilakoltatás megszakítja a gyermek tanulmányait, szorongásos tünetek jelennek meg, valamint visszatérő rémálmok, pánik, méghozzá olyan jellegű, amilyeket például fegyveres konfliktusok közt felnövő gyerekeknél tapasztalunk. A kilakoltatott gyerekek játékuk során gyakran újra eljátsszák az otthonukból való kilakoltatás élményét. Újraélik a kilakoltatásukat, játékukat pedig elönti a tehetetlenség, a harag, az összezavarodottság és a veszteség érzése. A kilakoltatott gyermek emlékezete egy traumatikus rettegést raktároz el. És bár nagyon fontos a szakemberek támogatása ezen gyermekek megsegítésének érdekében, a legjobb terápia a megelőzés. Hogy soha többé, egy gyermeknek se kelljen elszakadnia családjától, megszokott óvodájától, iskolájától, azért mert a családjának nincs hol laknia!

Már több, mint 10.000 ember és 10 civil szervezet mondja ma azt Magyarországon, hogy a minimum minimuma, hogy családokat közös elhelyezés nélkül ne lehessen kilakoltatni. A Emberi Erőforrások Minisztériumának Miniszteri Titkársága megkapta ezeknek az embereknek a megkeresését, és Repka Ágnes titkársági referens biztosította a Város Mindenkié csoportot, hogy  Rétvári Bence államtitkár vezette Parlamenti Államtitkárság válaszolni fog. Ez a mai napig nem történt meg. Mi a múlt héten az LMP-vel, a Párbeszéddel, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs függetlenképviselőkkel, valamint a Momentum támogatásával benyújtottuk a Parlamentnek a törvénymódosító javaslatunkat, és bízunk benne, hogy sikerül egy rendkívüli ülést összehívni, ahol megszavazhatnák minél előbb a  törvényjavaslatunkat.

A családok évének már vége, azonban ez az év automatikusan a családok éve és a kormány családvédelmi akciótervének ékköve lehetne, ha gyermekes családokat közös elhelyezés nélkül többé nem lakoltathatnának ki.

A kilakoltatás egy folyamat vége. A moratórium nem megállítja, csak lassítja ezt a folyamatot. Egy szociális védőháló jelentene megoldást – lakásfenntartási támogatás, adósságkezelési szolgáltatás, munkanélküli ellátást, stb. – ami megelőzi az eladósodást, a hátralékosságot és a kilakoltatásokat. De a minimum minimumaként először mondjuk ki, hogy gyermekes családokat ne lehessen kilakoltatni.

Kérünk mindenkit, hogy figyeljünk a körülöttünk levőkre, kérdezzünk rá miben tudunk segíteni, mondjuk el közösségeinkben, hogy a kilakoltatás előtt állók segítségre szorulnak, és ha időben kapnak útmutatást, időben lépnek az ügyükben, akkor gyakran  a kilakoltatás is megakadályozható.

A mai nap, következő részében, tájékoztatást adunk, standolunk, a kilakoltatási kisokosunkat terjesztjük, és aláírásokat gyűjtünk a stopkilakoltatás petíciónkhoz. Mert abban hiszünk, hogy a lakhatás nem kiváltság, hanem alapjog.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.