„Nem tudom hány ember mondhatja azt magáról, hogy a lakhatása biztonságban van” – Murányi László és Faragó Renáta beszéde

Ez a cikk több mint 5 éves.

Faragó Renáta vagyok, a Város Mindenkié csoport szövetséges aktivistája.

Murányi László vagyok a Város Mindenkié csoport érintett aktivistája. A Város Mindenkié csoport 9 éve működik, érintett és szövetséges tagokból áll, A csoporttal azért dolgozunk, hogy mindenkinek legyen hol laknia.

--100033.jpg

Szövetséges tag vagyok, ami azt kellene, hogy jelentse, hogy biztos a lakhatásom. Ma, 2018-ban, nem tudom hány ember mondhatja azt magáról, hogy a lakhatása biztonságban van. Én sem mondhatom ezt teljesen nyugodt szívvel. Egy banki jelzáloggal terhelt ingatlanban élek, egy átlagfizetésnyi törlesztőrészlettel, amit a férjemmel közösen fizetek. Ha a férjem betegség vagy egyéb ok miatt kiesik a munkából, nem keres pénzt. Ha nem keres pénzt, az én fizetésemből a hitelt már nem tudjuk kifizetni.

Középosztálybeliként diplomásként, az én lakhatásom sincsen biztonságban ma Magyarországon, így tulajdonképpen én is érintett vagyok. Ahogy érintettek mindazon embertársaim is, akik kutyával, gyerekkel, idős vagy cigány emberként a mai albérletpiacon kiszolgáltatottak és nem jutnak megfelelő lakáshoz. És ez nagyon nincsen így jól!

Érintett tag vagyok. Egy szabálysértés miatti pénzbüntetéssel kezdődött az én hajléktalanná válásom. Amíg volt munkám tudtam fizetni a törlesztőrészletet, amint megszűnt már nem. A törlesztőrészlet nem fizetése miatt börtönbe kerültem. A szabadulást követően Budapesten kezdtem új életet. Egy telet lehúztam hajléktalanszállón, voltam sátorlakó, szívességi lakáshasználó, fizettem munkásszállót. Hajléktalan voltam. Sikerült biztos munkahelyet találnom, egy üzemben dolgozom, ezáltal albérletbe tudtam költözni. Amikor a lakhatási helyzetem jobbra fordult, párkapcsolatot is könnyebben tudtam létesíteni, aminek házasság lett a vége. Kettőnk jövedelme már stabilabbá tette a lakhatásunkat.

A hajléktalanságból való kitörésemhez se a kormány, se a hajléktalanellátórendszer, sem a szociális ellátórendszer semmit nem adott hozzá. Akiknek mindezt köszönhetem, az a munkahelyem, ahol hajléktalanként is elkezdhettem dolgozni, A Város Mindenkié csoport és az Utcáról Lakásba Egyesület, az a két szervezet, akiket a jelenlétetekkel, adományotokkal ma itt támogattok.

--100027.jpg

A lakhatáshoz való jog akkor biztosított, ha van stratégiánk és működő ellátórendszerünk arra, hogy megvédjük az embereket attól, hogy hajléktalanná váljanak. Én szerencsésnek mondhatom magam, a biztos családi hátterem, az a társadalmi közeg amelyben élek nagy valószínűséggel meg fogja akadályozni, hogy valaha hajléktalanná váljak. De ez nem kellene, hogy kiváltság legyen! A hatalomnak, a mindenkori kormánynak kutya kötelessége lenne olyan törvényeket hozni és alkalmazni, melyek megakadályozzák, hogy emberek anyagi nehézségek miatt az utcára kerüljenek.

2018 Magyarországon a kilakoltatott családok éve! Önkormányzatok gyermekes családokat lakoltatnak ki szociális bérlakásokból, olyan bérlakásokból, melyeket utána befalaznak és hagynak üresen állni. Kérdem én, mire való egy üres önkormányzati lakás? Arra, hogy tartozással rendelkező, nehéz sorsú embertársaiknak otthont biztosítson vagy arra, hogy üresen álljon?

Mi, A Város Mindenkié csoport aktivistái követeljük az elhelyezés nélküli kilakoltatások leállítását! 2018-ban, a családok évében, stopkilakoltatás petíciónkkal arra kérjük a kormányt, hogy legalább a gyermekes családokat ne engedjék elhelyezés nélkül kilakoltatni és fogadják el törvénymódosító javaslatainkat!

--100035.jpg

A Stopkilakoltatás petíciónkat Ti is aláírhatjàtok itt a standunknál és mozgó aktivistáinknál. Már 10 ezren csatlakoztak – a cél, hogy ezt megduplázzuk! Mutassuk meg, hogy számunkra mit jelent a családok éve, a szolidaritás és az emberség.

Köszönjük, hogy itt lehettünk és köszönjük az Amnesty Magyarországnak, hogy kiáll a hajléktalan emberek mellett.

LAKHATÁST, DEMOKRÁCIÁT, JOGÁLLAMOT

Fotó: Vörös Anna

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.