Folytatódik a hajléktalan emberek üldözése – rendes eljárásban tárgyalja a bíróság Zoltán ügyét

Ez a cikk több mint 5 éves.

2018. október 21-én tartották meg Zoltán bírósági tárgyalását, akit két nappal korábban, pénteken vett őrizetbe a rendőrség a Móricz Zsigmond körtéren. A kétnapos őrizet után a bíróság feltehetően az érintett egészségügyi állapota miatt a különleges eljárást felfüggesztette és a tárgyalást a rendes szabályok szerint később fogják megtartani. Zoltánt a döntés után azonnal szabadon bocsátották. A hajléktalan férfit az Utcajogász képviselte.

zoltan_targyalas.jpg

Október 15-én lépett hatályba az a szabálysértési törvénybe foglalt rendelkezés, amely az ország minden településén, minden közterületen elzárással büntethető szabálysértéssé nyilvánítja a közterületi hajléktalanságot. A nyilvánosság számára eddig 4 őrizetbe vétel ismert (egy Gödöllőn és három Budapesten), az első három esetben a bíróság figyelmeztetésben részesítette a hajléktalan embereket. Mint a korábbi budapesti esetekben, a bíróság most is csak telekommunikációs eszközökkel biztosította az érintett részvételét a tárgyaláson. Hiába kérték a jogászok, hogy személyesen jelen lehessen a tárgyaláson, ezt a korábbi esethez hasonlóan a bíró most sem engedélyezte. Azt viszont igen, hogy az egyik jogi képviselő átmehessen a pár méterre lévő másik szobába és személyesen az érintett mellett lehessen a tárgyalás alatt.

A mai tárgyalás gyorsan véget ért. Miután a bíró feltette az érintett egészségügyi állapotára vonatkozó kérdést és Zoltán elmondta, hogy érelzáródása, gerinctörése, csuklótörése és bordatörése is van, a bíró szünetet rendelt el és vélhetően emiatt be is fejezte a tárgyalást. Zoltánt szabadon bocsátották és az eljárást a rendes szabályok szerint folytatják egy később kijelölt időpontban. Ha a bíró valóban Zoltán egészségügyi állapota miatt fejezte be a mai gyorsított eljárást, akkor felmerül annak a gyanúja, hogy már az őrizetbe vétel sem volt jogszerű.

A Város Mindenkié csoport „A hajléktalanok nem bűnözők!” címmel nyílt levelet intézett az Országos Rendőrfőkapitánysághoz, amelyhez a Szabad aHang honlapon bárki tud csatlakozni. A levél, arra kéri a rendőrséget, hogy ne kezeljék bűnözőknek a fedél nélkül élő embereket, a hajléktalanság kezelését hagyják az utcai gondozó szolgálatokra, és csak abban az esetben foglalkozzanak ezzel a problémával ha azt a rendőrség életvédelmi kötelezettségei indokolják.

A levél elküldésén kívül A Város Mindenkié csoport mindenkit arra kér, hogy segítsen az Utcajogász Egyesület által összeállított jogi tájékoztató hajléktalan emberekhez való eljuttatásában, illetve jelentkezzen be a kunyhóban élő emberek védelmére szervezett riadóláncba.

Nyílt levél és petíció az Országos Rendőr-főkapitányságnak >>>


Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.