Kilakoltatás-történetek – Lakásmenet 2018

Ez a cikk több mint 2 éves.

Szerettük volna, hogy az idei lakásmeneten is felszólaljon valaki, akit kilakoltattak vagy akit kilakoltatás fenyeget. Sajnos azonban sokan, akik ilyen helyzetben vannak, félnek a nyilvánosságtól. Félnek az önkormányzattól, vagy a gyámügytől; félnek attól, hogy hátrány érné őket a mukahelyükön, ha kiderülne, hogy nincs hol lakniuk vagy a hajléktalanná válás fenyegeti őket;  esetleg szégyellik mások előtt, hogy ilyen helyzetbe kerültek, még akkor is, ha tudják: nem ők tehetnek róla. 

Ezért most mi, az AVM aktivistái mondjuk el nektek nyolc olyan család történetét, akikkel a munkánk során találkoztunk. Mindannyian a lakhatási válság és az állam felelőtlenségének az áldozatai – a mai Lakásmeneten mindannyiukért vonulunk. És vonulunk még egy aktivista társunkért, Tiborért is, akit szintén sokáig a kilakoltatás fenyegetett, de most már szerencsére biztonságban van, viszont közben nagyon megbetegedett és kórházban van. Nagyon sok erőt küldünk neki. Tibor, veled vagyunk!

12_122.JPG

A párommal egy albérletben éltünk, de a tulajdonos úgy döntött, hogy eladja a lakást, ezért onnan el kellett mennünk. Terhes vagyok. Nem találtunk olyan albérletet, amit ki tudnánk fizetni. Sokáig kerestünk helyet családok átmeneti otthonában, de mindenhol több hónapos várólista van, esélyünk sincs bejutni. 

Pszichiátriai gondokkal küzdő középkorú nő vagyok. 40 évig éltem abban a lakásban, amiből pár hónapja kilakoltattak. Néhány éve tűz ütött ki a lakásban és mindenem elpusztult. Akkor hitelt vettem fel, de kiderült, hogy csalók áldozata lettem, akik eltűntek a befizetett pénzemmel. Egészségi állapotomra hivatkozva a kialkoltatásom elhalasztását kértem a bíróságtól, de a bíró túlságosan elfoglalt volt és nem hozott időben döntést az ügyemben. Mire megérkezett a döntése, hogy nem szabad engem kilakoltatni, már az utcán voltam.

Az élettársammal már régóta egy üresen álló magánlakásban húzzuk meg magunkat. Nem volt máshova mennünk. A tulajdonos tudott róla, megengedte, hogy ott maradjunk. Viszont nemrég szólt, hogy felújítás indul, el kell mennünk. Nem tudjuk hova tudnánk menni, nincs elég pénzünk egy albérletre, de mindenképpen együtt szeretnénk maradni. 

Pár hónapja lakoltattak ki 5 gyermekemmel, akiket egyedül nevelek. Most családok átmeneti otthonában élünk. Szeretnénk elköltözni innen, de nem találok a gyerekekkel albérletet. Korábban önkormányzati lakásban éltünk. Igaz, hogy volt tartozásunk, de az új munkahelyem miatt tudtam volna részletekben törleszteni. Ezt a polgármester elutasította, és kilakoltattak. 

A két kiskorú gyermekemmel lakunk egy önkormányzati bérlakásban. Határozott időre kaptunk bérleti szerződést, ez most járt le, az önkormányzat pedig nem akarja meghosszabbítani, noha egyetlen forint tartozásunk sincsen, ahhoz pedig nincsen elég pénzünk, hogy albérletbe menjünk. Küldtek egy levelet, amiben azzal fenyegetnek minket, hogy ha nem megyünk el, rendőrökkel tesznek az utcára. Félek, hogy ha nem lesz hová mennünk, el akarják majd venni tőlem a gyerekeimet. 

25 éves vagyok, két éves gyerekemet nevelem egyedül. Összevesztünk a szüleimmel, ezért el kellett mennünk abból a házból, ahol korábban laktam. Rövid időre egy budapesti krízisszállóban befogadtak, de hamarosan innen is el kell mennünk. 10 napot kaptam arra, hogy megoldjam a lakhatásomat, különben elveszik tőlem a kislányomat. 

Albérletben lakunk, én és két gyerekem. Kiderült, hogy a lakás már nem azé az emberé, aki kiadta nekünk, hanem az eszközkezelőé. Most mint „önkényes lakásfoglalókat” akarnak kilakoltatni minket, pedig nem elfoglaltuk a lakást, és rendben fizettük a lakbért.  Két nappal a kilakoltatás előtt szóltak. Nagykorú fiam súlyos beteg, én ápolom. Ápolási díjat kapok, de az annyira kevés, hogy nem találunk olyan albérletet, amit ki tudnánk fizetni. Főleg nem ennyire rövid idő alatt. Nem tudom, hogy mi lesz velünk. 

Egy kicsi önkormányzati bérlakásban laktunk a családommal. A válásom után nagyon nem volt pénzünk, sokáig nem tudtam fizetni a lakbért. Van, hogy 3 helyen dolgozom egyszerre, hogy meg tudjunk élni, de volt, hogy betegség miatt nem bírtam a munkát, így tovább nőtt az adósságunk. Az önkormányzat kilakoltatott. A családgondozóm próbált segíteni, de a végén már csak annyit tudott mondani, hogy a kilakoltatás napján ne legyenek otthon gyerekek, mert akkor elviszi őket a gyámügy. Albérletet keresünk, de nehéz, főleg gyerekkel és cigányként. 

Az, hogy bárki közülünk ilyen helyzetbe kerüljön – az, hogy ennyire sokan kerülnek közülünk kényszerülnek ilyen helyzetbe, az nem törvényszerű, nem eleve elrendelt, és nem elkerülhetetlen. 

Azért van így, mert egy elnyomó és igazságtalan társadalomban élünk. Azért van így, mert ez a  mai magyar állam felelőtlen és kegyetlen. 

Egy tisztességes állam nem teszi hajléktalanná a saját polgárait. Egy tisztességes társadalomban nem hagyjuk, hogy bárki fázzon télen, akár az utcán, akár otthon, a fűtetlen lakásban. Egy tisztességes társadalomban nem hagyjuk, hogy asztmás gyerekek éljenek penészes lakásokban. Egy tisztességes társadalomban nem hagyjuk egymást hajléktalanná válni és nem hagyjuk egymást egyedül. 

Ne hagyjuk! 

Lakhatást, demokráciát, jogállamot! 

Éljen a köztársaság!

Fotó: Kaszics Bálint

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.