Csilla

Ez a cikk több mint 2 éves.

Szentiványi Csilla alig több, mint egy évvel ezelőtt kapcsolódott be A Város Mindenkié csoport munkájába. Bemutatkozásában így írt arról, hogy miért foglalkoztatta a szegény és hajléktalan emberek helyzete: „Már egészen fiatal koromban, 16-17 évesen haragot és gyűlöletet éreztem az igazságtalanság, a korrupció és a rasszizmus vagy az anyagi helyzeten (esetleg iskolai végzettségen) lemért emberi értékelés ellen. Úgy 16 éves lehettem, amikor a Thököly út egyik boltja előtt hatalmas tömeget láttam a sorban állni, nagyon szegényes ruhákban, és már akkor tudtam, hogy valamit ingyen osztanak (ruha, élelem stb.). Hideg volt és a sor nem akart fogyni, mert az ajtót nem nyitották ki. Nagyon megalázó helyzetnek láttam, hogy külsejük és anyagi helyzetük megítélése miatt így megvárakoztatták őket.” 

--5120192.jpgFotó: Vörös Anna

Aztán utat talált hozzánk egy plakáton talált telefonszámon keresztül. Eljött. És példa értékű munkát végzett nagyon-nagyon rövid idő alatt. Egy hajléktalan embereket ellátó intézményében olyan visszásságokat tapasztalt, ami sértette az ott élő emberek érdekeit, jogait. Felszólalt ez ellen, mert segíteni akart másoknak. Sikeresen vette az akadályokat, A Város Mindenkié tagjaival egyeztetni és jobb, emberibb körülményeket tudott kiharcolni az ott élő emberek számára.

Végtelen érdeklődéssel nézte meg az AVM-ről készült dokumentumfilmet, amiről utána nagyon sokat mesélt másoknak és így írt róla a blogunkon:

„Nagyszerű volt számomra ez a film és megerősítette bennem azt a gondolatot, hogy IGEN, én is ezt akarom csinálni az AVM tagokkal együtt. Amit nagyon akarunk, és amiért kitartóan küzdünk, sikerülni fog. Minden embernek joga van félelem és megalázó helyzetek nélkül élni. Munkatársaim szeretet által indított, eltökélt küzdelmét szemlélve megerősítette bennem, hogy együtt minden lehetséges és azt is, hogy velük együtt szeretném felvenni a harcot a társadalmi igazságtalanságok ellen – teljes erőmmel (ami jelen pillanatban még nem túl sok, de hiszem, nem lesz mindig így). Mindazért szeretnék velük együtt dolgozni, harcolni, ami igazságtalan és megkülönböztető, és azért, hogy országunkban minden máshogy legyen, mert meggyőződésem, hogy a hajléktalanság megszüntethető, ha az akarat után mindenki meg is tesz ezért mindent.” 

Csilla aktívan vett részt a Közvécéket Budapestre kampányban még a médiában is nyilatkozott ebben az ügyben – és lenyűgöző empátiával és figyelemmel kísérte a Bihari utcai lakókkal folytatott küzdelmünket. Még egy héttel a halála előtt is arról kérdezett minket telefonon, hogy az egyik kisgyerekes Bihari utcai lakónak sikerült-e már lakhatást találnunk és végtelenül aggódott a rossz kimenetel miatt. Arról is beszámolt, hogy az általa az Együtt a lakhatásunkért csoportba irányított terhes fiatal nőnek sikerült átmenetileg lakhatást találni, ami őt nagyon megnyugtatta és örült, hogy a gyereket születése után nem fogják elszakítani anyjától.

 Csilla beteg volt. Tudtuk.  Mégis erős volt és adni akart azoknak, akik kiszolgáltatottak az ellátórendszerben, akiket a kilakoltatás veszélyeztet és akik a politika által kreált kizáró, gyűlöletkeltő, diszkriminatív üldözés célpontjaivá váltak. Csilla bátor volt a kiállásban, legyőzve saját gondjait, feledve súlyos betegségét az elesettekért. Nagyon szerettük és tiszteltük. És nagyon aggódtunk érte. 

Most elment. Fájdalmakkal küzdve, csendesen távozott közülünk. Ott fent, egy más úton követ minket, és mi tisztelettel és szeretettel őrizzük meg emlékét.

Nyugodj békében Csilla!

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.