Kilakoltatás naplók – 3. rész

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Város Mindenkiét nagyon sokan keresik meg amiatt, hogy elvesztették a lakhatásukat vagy ez fenyegeti őket. Bár teljesen önkéntes alapon működő érdekvédelmi csoportként kevés eszköz áll a rendelkezésünkre, mindenkinek megpróbálunk tanáccsal vagy egyéb módon segíteni. A Kilakoltatás naplók sorozatot azért indítjuk útjára, hogy láthatóvá váljon az a küzdelem, amit kiszolgáltatott emberek nap mint nap folytatnak a méltóságteljes életért. Hosszú távon célunk, hogy a lakhatáshoz való jog mindenkit megillessen Magyarországon, amihez az is kell, hogy láthatóvá váljon a tömegeket érintő lakhatási válság. Az alábbiakban az elmúlt hónapokban hozzánk érkező segítségkérések egy részét mutatjuk be.

blog_178.jpg

Egy budapesti pár márciusban keresett meg minket, akiknek húsvétig kellett elhagyni az albérletet, ahol laktak, mert a tulajdonos úgy döntött, eladja az ingatlant. Mivel a nő terhes volt, már nagyon régóta kerestek helyet családok átmeneti otthonában, de mindenhol olyan hosszú a várólista, hogy esélyük sem volt bejutni még a gyerek születése előtt. Amikor kiderült, hogy ilyen szoros határidőn belül kell elhagyniuk a lakást, megkerestük a BMSZKI Aszódi úti szállóját, ahol szerencsére éppen volt szabad hely, így közös szobába tudtak kerülni. Azonban ezen a szállón nem maradhattak, mert a hajléktalan-ellátásba nem engednek be gyerekeket. Nagyon sok munkásszállót kerestünk meg, hogy van-e olyan hely, ahol a gyerekkel együtt tudják őket fogadni. Amit találtunk, sajnos olyan sokba került volna, hogy azt nem tudják kifizetni annak ellenére, hogy a férfi dolgozik.

A család támogatására közösségi gyűjtést indítottunk, aminek eredményeképpen jelentős pénzadomány és sok tárgyi felajánlás (pl. babakád, egyéb csecsemőknek hasznos eszközök) is érkezett a családnak. Végül az utolsó pillanatban sikerült átmenetileg elhelyezést találnunk egy budapesti családok átmeneti otthonában. A családnak mostantól elsősorban az itt dolgozó szakemberek fognak segíteni abban, hogy vagy egy másik családok átmeneti otthonába vagy albérletbe tudjanak hosszabb időre költözni. Közben megszületett a kislány is, aki egészséges és boldog szüleivel együtt!

HASZNOS! Ha gyermeket vársz vagy már vannak veled élő gyerekeid, akkor családok átmeneti otthonában vagy munkásszállón tudsz átmenetileg elhelyezést találni. A családok átmeneti otthonába a helyi családsegítő tud segíteni jelentkezni. Ha munkásszállót keresel, hívd a Diszpécserszolgálatot vagy írj emailt az [email protected] címre és elküldjük neked a budapesti munkásszállók listáját.

Márciusban, az idén április végéig kitolt téli kilakoltatási moratórium megsértésével tett utcára egy lakástulajdonos egy négygyermekes családot az egyik budapesti kerületben. A tulajdonos akkor ment oda kilakoltatni a családot, amikor csak az anya és csecsemő korú legkisebb gyermekük volt otthon. A családnak nem volt hova mennie, az autójukban húzták meg magukat. Hozzánk egy lelkiismeretes helyi képviselőn keresztül jutott el az ügy, aki mire mi bekapcsolódtunk, már önerőből intézkedett a család átmeneti elhelyezéséről. Az ellenzéki vezetésű kerületi önkormányzat segítőkész volt, és felajánlották, hogy gyorsan intézkednek egy jelentősebb összegű rendkívüli települési támogatás megítéléséről, hogy ezzel segítsék a családot (a kaució kifizetésében), hogy új albérletbe költözhessenek. A család azóta szerencsére már egy másik albérletben van, biztonságban.

Ez a kilakoltatás nemcsak a téli kilakoltatási moratórium miatt volt jogsértő, hanem azért is, mert nem a végrehajtási törvényben meghatározott eljárás keretei között került rá sor, hanem önbíráskodással.

FIGYELEM! Visszatérő probléma, hogy télen olyan embereket is megpróbálnak meg kilakoltatni, akikre pedig vonatkozik a téli kilakoltatási moratórium. A végrehajtók alkalmanként mint „önkényes lakásfoglalókkal” szemben járnak el olyan lakók esetében is, akik nem lakásfoglalók, csak lejárt a határozott idejű bérleti szerződésük – pedig ezekre az esetekre a törvény szerint vonatkozik a téli moratórium, vagyis nem lehet őket kilakoltatni. Szintén gyakori, hogy a magánbérleményekből a megfelelő jogi eljárások lefolytatása nélkül tesznek utcára – önhatalmúlag – embereket. Ez minden esetben törvénysértő! Lakáskiürítést csak végrehajtó foganatosíthat. Bármilyen egyéb esetben törvénysértés történik – és azonnal hívni kell a rendőrséget. Arról, hogy milyen jogaid vannak a kilakoltatás során, a kilakoltatás-ellenes kisokosunkban olvashatsz!

A kilakoltatási moratórium lejárta után egy héttel az egyik kerületi önkormányzat utcára tett egy idős, beteg házaspárt. Elmondásuk szerint a helyi családsegítő érdemben nem segített a kilakoltatásuk megelőzésében, azt pedig mi is tapasztaltuk, hogy a hajléktalanná vált házaspár elhelyezését sem tekintették feladatuknak. A helyszínen intézkedő rendőrök értesítették a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát a válsághelyzetről, mi is emiatt értesültünk csak az ügyről.

Az aktivistánk rögtön elindult a helyszínre. Útközben sikerült elérnie telefonon a kerület egyik helyi képviselőjét, de sajnos így sem sikerült megakadályozni a lakáskiürítést, és mire odaért a helyszínre, a házaspárt sajnos már kilakoltatták. Egyiküket a rendőrség közreműködésével a mentő elvitte egy pszichiátriára, mivel azt mondta, hogy ha kilakoltatják, megöli magát. Az idős házaspár jelenleg egy budapesti hajléktalanszállón kapott elhelyezést.

Az ügyben nehézséget okozott, hogy a házaspár hosszú idő óta nem vette át – vagy nem kapta meg – az ügyében nekik küldött hivatalos értesítéseket. A rendelkezésre álló információkból úgy tűnik, hogy a kilakoltatásra alapvetően a szomszédok panaszai miatt került sor, noha az idős házaspárnak lakbér-tartozása is volt. Az ügy sajnos jól mutatja, hogy az önkormányzatok, noha törvényben előírt kötelezettségük a „hajléktalanná válás megelőzésének a biztosítása”, az intézkedéseik ezzel szemben gyakran inkább a hajléktalanság bővített újratermelődéséhez járulnak hozzá.

FONTOS! Egy kilakoltatást gyakran nagyon nehéz megelőzni. Minél kevesebb idő van a kilakoltatásig, annál nehezebb. Még nehezebb azonban megoldani valakinek a lakhatását egy már megtörtént kilakoltatás után. Ezért is nagyon fontos, hogy ha hátralékod keletkezik, lejárt (vagy le fog járni) a határozott idejű bérleti szerződésed vagy bármilyen más okból kifolyólag lakásvesztés fenyeget, akkor lépj időben!

Az is fontos, hogy vedd át a neked küldött hivatalos papírokat! Ha nem veszed át a bíróság vagy a végrehajtó leveleit, azzal a kilakoltatás menetét nem hátráltatod (egy idő után ebben az esetben is beáll az ún. „kézbesítési vélelem”), azt viszont hátráltatod, hogy időben értesülj a fejleményekről, és ki tudd használni a rendelkezésedre álló jogi és érdekérvényesítési lehetőségeket.

Arról, hogy milyen jogaid vannak a kilakoltatás során, a kilakoltatás-ellenes kisokosunkban olvashatsz! 

Csatlakozz küzdelmünkhöz, segíts megállítani az elhelyezés nélküli kilakoltatásokat – csatlakozz kilakoltatás ellenes kampányunkhoz vagy lépj be A Város Mindenkié barátai Facebook csoportba!

Fotó: gt

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.