Két héttel a kilakoltatási moratórium vége előtt sem rendeződött a Bihari utcai családok sorsa

Ez a cikk több mint 5 éves.

A kőbányai képviselő-testület fideszes többsége a mai testületi ülésén leszavazta a Bihari utcai lakók hajléktalanná válásának megelőzéséről szóló előterjesztésünket. Kovács Róbert polgármester és fideszes képviselőtársai azt is elutasították, hogy az előterjesztésről korábban tárgyaljon a testület: több mint 4 órán keresztül váratták azokat a kilakoltatás által fenyegetett Bihari utcai lakókat (köztük egy négy hónapos a csecsemővel a karján várakozó édesanyát) és támogatóikat, akik a tervezett kilakoltatások ellen kívántak felszólalni.

blog_171.jpg

A Bihari utca 8/C. alatti önkormányzati tulajdonú épület lakói közül több családot is elhelyezés nélküli kilakoltatás fenyeget. A kőbányai önkormányzat ugyanis az épület elbontását tervezi, noha azt néhány évvel ezelőtt – jórészt Kovács Róbert alpolgármesterségének az idején – több mint 700 millió forint közpénzből újították fel. A Város Mindenkié csoport (AVM) még decemberben nyílt levélben kért közmeghallgatást az ügyben, amire azonban nem érkezett válasz. Közben januárban csak az AVM közbeavatkozásával sikerült az utolsó pillanatban megakadályozni, hogy a kőbányai önkormányzat – a téli kilakoltatási moratórium idején, törvénysértő módon – utcára tegyen egy négygyermekes családot, akiknek ráadásul egyetlen forint tartozásuk sem volt. 

Az AVM kezdeményezésére januárban a képviselő-testület annyit vállalt, hogy az önkormányzat május 31-ig készít egy olyan tervet a Bihari utcai épület helyzetének a rendezéséről, amely a bontás mellett megvizsgálja az épület helyrehozásának, valamint az abban található több mint 70 önkormányzati bérlakás megőrzésének a lehetőségét is. Az önkormányzat azonban azóta is a tervezett bontásra hivatkozva utasítja el az ott lakó családok határozott idejű bérleti szerződésének a meghosszabbítását. 

blog3_20.jpg

Az AVM Tóth Balázs képviselő támogatásával immár harmadik alkalommal kívánt olyan határozati javaslatotokat elfogadtatni a képviselő-testülettel, amelyek megnyugtatóan rendeznék a Bihari utcai lakók lakhatási helyzetét, megakadályozva ezzel a kisgyerekes családok utcára kerülését. A februári és márciusi testületi üléssel ellentétben a polgármester és a fideszes képviselők nem lehetetlenítették el az előterjesztések megtárgyalását: a négy benyújtott javaslatból egyet, a Bihari utca 8/c lakói hajléktalanná válásának megelőzéséről szóló előterjesztésünket hajlandóak voltak tárgyalni. A határozati javaslat elfogadásával az önkormányzat azt vállalta volna, hogy a Bihari utca 8/C alatti lakóház helyzetének a rendezése során egyetlen jelenlegi lakó sem veszíti el a lakhatását.

A vita kezdetekor az AVM aktivistái ezúttal olyan lakók leveleit is felolvasták, akik munkájuk vagy egészségügyi állapotuk miatt nem tudtak jelen lenni a testületi ülésen. Az egyik lakó, Dávid Károlyné levelében a következőkkel fordult a képviselő-testülethez: „2017 szeptemberében nem tudtuk elhagyni a bérleményt, mert nem volt hova mennünk és szociális helyzetünk nem engedi meg, hogy albérletbe menjünk. Én elkövettem mindent, pályázatot is adtam be reménykedve, hogy bérleményhez tudok jutni. De sajnos ez nem így történt. Nem szeretnénk az utcára kerülni, az egyenlő a végzettel. Nagyon szépen kérem Önöket, könyörgöm, hogy valami megoldást próbáljanak találni!”

blog_172.jpg

A testületi ülésen végül másfél órán keresztül tárgyalták a Bihari utca sorsát érintő napirendi pontot, az önkormányzat vezetői azonban továbbra sem adtak választ arra a kérdésre, hogy miért tervezik olyan lakók – köztük gyermekes családok és tartós beteg, idős emberek – kilakoltatását, akik gondos használói a közvagyonnak: egyetlen forint tartozásuk sincsen,  lakásukra vigyáznak, és a „közösségi együttélés szabályinak” a megsértésével kapcsolatban sem volt soha ellenük egyetlen panasz sem. Az AVM-mel együttműködő lakók közül egyetlen családnak van tartozása – amit már jóval korábban törleszthetett volna, ha az önkormányzat erre lehetőséget biztosít.

Őszintén sajnáljuk, hogy az önkormányzattal ezúttal sem sikerült megtalálni a közös hangot. Ennek ellenére, bízunk benne, hogy az önkormányzat végül emberségesen – és a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítására vonatkozó törvényi kötelezettségével összhangban – jár majd el, és sikerül megelőzni a kilakoltatásokat. Továbbra is keressük az alkalmat a tárgyalásra és a megegyezésre. A kilakoltatás által fenyegetett családoknak azonban egyre kevesebb idejük van: hamarosan lejár a téli kilakoltatási moratórium.

blog2_45.jpg

Lázár Terézia levele a képviselő testületnek >>>

Keil Anita levele a képviselő testületnek >>>

Vörös Anna fotói a testületi ülésről >>>

Kovács Gábor Tamás képei a testületi ülésről >>>

Fotók: Kovács Gábor Tamás és Vörös Anna

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.