„Nem tudom, miért cél az, hogy a gyerekeket elvegyék tőlünk” – 4 párt az AVM törvénymódosítása mögött

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Város Mindenkié (AVM) februárban kampányt indított azért, hogy törvény garantálja Magyarországon, hogy gyerekes családok soha többé ne kerülhessenek az utcára kilakoltatás következtében. A kőbányai önkormányzat által lebontásra ítélt Bihari utcai lakóház udvarán tartott sajtótájékoztatón a csoport bejelentette, hogy az Együtt, az LMP és a Párbeszéd képviselői 2018. február 12-én hétfőn a parlament elé terjesztik az AVM törvénymódosító javaslatát. A törvénymódosítás gyorsított eljárásban való tárgyalásáról a házbizottsága február 14-én szerdán dönt.

blog2_38.jpg

Az önkormányzati törvény szerint a helyi önkormányzatok kötelező feladata a hajléktalanság megelőzése, a gyermekvédelmi törvény pedig egyértelműen tiltja, hogy „gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt” válasszanak el a szüleiktől. Ennek ellenére, a jelenlegi jogszabályok nem garantálják a kilakoltatás által fenyegetett vagy már kilakoltatott családok elhelyezését. A gyermekes családok kilakoltatása vagy hajléktalansága így rendszeresen a családok hatósági szétszakítását eredményezi, ahogyan arra egy friss ombudsmani jelentés is rámutatott.

Tóth Fanni, az AVM aktivistája a sajtótájékoztatón elmondta, az Együtt, az LMP és a Párbeszéd parlamenti képviselői – a Momentum támogatásával – azért fogják hétfő reggel az Országgyűlés elé terjeszteni az AVM törvénymódosító javaslatát, hogy „az egész országban véget vessünk a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának, hajléktalanná válásának és ebből következő szétszakadásának.”

A törvénymódosítás előírja, hogy a települési önkormányzatoknak kötelezettsége elhelyezést biztosítani a kilakoltatás által fenyegetett vagy lakhatásukat elvesztett helyi kötődésű gyermekes családoknak, önkormányzati bérlakások és lakáshiteles ügyek esetében pedig már a kilakoltatás bírósági elrendelését is megtiltja abban az esetben, ha az gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásához vezetne.

blog_159.jpg

A sajtótájékoztatón beszédet mondott Baranyi Nikolett, a Bihari utcai önkormányzati lakóház egyik lakója is, akit a kőbányai önkormányzat a téli kilakoltatási moratórium megsértésével akart januárban kilakoltatni, négy gyermekével együtt. „Nem tudom, hogy miért cél az, hogy a gyerekeket elvegyék tőlünk” – nyilatkozta a sajtónak, utalva rá, hogy a Bihari utcai lakóházból továbbra is többeket fenyeget az elhelyezés nélküli kilakoltatás. A sajtótájékoztatón felszólalt továbbá a kampányhoz csatlakozó pártok képviseletében Demeter Márta (LMP), Dukán András Ferenc (Momentum), Juhász Péter (Együtt) és Szabó Tímea (Párbeszéd).

Noha a parlament tavaszi ülésszaka igen rövid lesz, ahogyan arra Tóth Fanni (AVM) felhívta a figyelmet, a téli kilakoltatási moratórium álságos és elégtelen meghosszabbításáról szóló törvénymódosítás elfogadására is elegendő volt egy hét. „Ha a kormánypárt a jó oldalra áll, nem pedig a gyermekes családok kilakoltatásának a pártjára, akkor megoldható, hogy a parlament még a téli kilakoltatási moratórium lejárta előtt elfogadja törvényjavaslatot”.

Ennek érdekében Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője a Házbizottság február 14-i ülésén kezdeményezni fogja a törvénymódosítás gyorsított eljárásban való tárgyalását. Az AVM aznap 14 órától a Kossuth téren várja a házbizottság döntését, 14.30-tól pedig Szél Bernadettel együtt sajtótájékoztatót tart az ügyben.

Képek a mai sajtótájékoztatóról >>>

Fotók: Vörös Anna

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.