„Sokkal többet érdemelnének, mint az átcsoportosított pénz” – Tour de Poor beszéd

Ez a cikk több mint 3 éves.

A médiából tudtuk meg, hogy az állam átcsoportosította a Tour de biciklire a szociális munkások 90 millió forintját, ami az ő munkabérük lett volna. Az állam viselkedése, hozzáállása felháborító! A Város Mindenkié kiáll a szociális szakma mellett azért, hogy pl. a hajléktalanellátásban dolgozók jobban tudjanak segíteni a hajléktalanságban szenvedő ügyfeleiknek. Jómagam 3 évig laktam fizetős átmeneti hajléktalanszállóban amelyiknek egy alapítvány a fenntartója és tapasztaltam, hogy nehéz munkát végeznek alacsony fizetéssel. Vannak önfeláldozó szakemberek is köztük. Éjt nappallá téve dolgoznak, hogy a munkájuk rendben legyen, ezért még sokkal többet érdemelnének, mint az átcsoportosított pénz.

tour.jpg

A szociális területen dolgozók saját bőrükön érzik a lakhatási válságot. Havi 90-100 ezer forint jövedelemmel folyamatosan dönteni kell aközött, hogy valaki a rezsit fizeti vagy a gyerekének vesz könyveket. Hogy eszik vagy lakik. Ennél sokkal többet érdemelnek azok, akik a társadalom legnehezebb helyzetben élő tagjait segítik.

De a 90 millió forintból akár az ellátórendszert is lehetett volna fejleszteni – lehetne adni akár ágyneműt az éjjeli menedékhelyeken vagy biztosíthatnának sokkal több közösségi programot azoknak, akik szállón élnek. De akár akadálymentesítésére is költhetnék – ma pl. alig van olyan szálló, ami fizikailag vagy infokommunikációs szempontból akadálymentes lenne, ami nekem is nagyon sok nehézséget okozott.

A Város Mindenkié küzd az igazságos társadalomért, a hajléktalanságban tengődők/lakásszegénységben élők, drága albérletben lakók, a fiatal, idős felnőttek és rászoruló és a tartósan betegek/fogyatékkal élő emberek érdekeiért

Követeljük, hogy adják vissza a 90 millió forintot a szociális ágazat dolgozóinak és az állam kérjen bocsánatot a szociális ágazattól a munkabérük elvétele miatt!

Ma Magyarországon egymillió embernek nincs elég pénze, hogy megfelelően fűtse az otthonát. Évente 150-200 ember fagy halálra, többségük a saját fűtetlen otthonában. Minden ötödik háztartásban előfordul, hogy nincs pénz időben befizetni a lakbért, a rezsit vagy a lakáshitel törlesztőrészletét. Ezért szervezzük meg 2017. október 14.-én szombaton 14 órától a 7. Lakásmenetet.

Kérjük, csatlakozzatok ti is és hozzátok el munkatársaitokat, barátaitokat, ügyfeleiteket – mert csak együtt vagyunk erősek! Építsük hidakat a szociális ágazat képviselői és ügyfelek között, csak így lehet igazságos a társadalom és több siker a szociális ágazatban!

Köszönöm a figyelmet.

Németh Éva

Elhangzott a Tour de Poor – Tour de Hungry tüntetésen 2017. október 6-án.

Fotó: 24.hu

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.