Amikor az Önkormányzat a lakásbérleti szerződésemet nem hosszabbította meg (amihez ugyan joga volt, azonban kevés emberséget mutattak), teljesen kétségbe estem. A Város Mindenkié csoporthoz fordulva, a biztató szavak hatására egy kicsit reménykedni kezdtem. Megjelent a csoport blogján a történetem, és összehoztak egy korrekt újságírónővel, aki megírta a történet, ami megjelent a Nők Lapja Cafén. Ekkor – talán a véletlenek sorozata nyomán – szinte hihetetlen pozitív történések következtek be.
A kisebbik fiam volt óvodai dadusa olvasta a blogot és a cikket, szólt a közeli zöldségbolt vezetőjének, aki aztán pillanatok alatt Facebook csoportot hozott össze a megsegítésünkre. Hihetetlenül sokan ajánlottak fel segítséget: pénzt is gyűjtöttek, mosógépet, ágyat adományoztak, de ami a legfontosabb, lakásbérleti lehetőséget is ajánlottak. A felajánlott lakás bére számomra is megfizethető, azonban a támogató emberek még ezt is megfejelték külön segítséggel: a kauciót és egy havi lakbért kifizettek helyettem. Ha név szerint fel akarnám sorolni azokat, akik a segítségemre siettek, nem tudnám megtenni, olyan sokan voltak, és félek, hogy valakit kihagynék. A költözködésben is sokan segítettek, de számos jelentkező nem is jöhetett el, mert nem fértünk volna olyan sokan hozzá a holmikhoz.
Az új lakásunk területre ugyan kisebb, mint a komfort nélküli önkormányzati lakás volt, de elférünk benne, és ami a legfontosabb: van benne folyóvíz, zuhanyzó és mellékhelyiség.
Úgy gondolom, hogy az én példám másoknak is reményt adhat, hogy még a legkilátástalanabb helyzetből is ki lehet lábalni. Ehhez persze az kell, hogy azok az emberek, akik tudnak segíteni, tudomást szerezzenek róla. Nekünk szerencsénk volt, mert A Város Mindenkié az első pillanattól kezdve mellénk állt, nyilvánossághoz juttatott, így lett lehetőség arra, hogy sok, számunkra angyalnak tűnő ember segítsen. Korábban ilyen önzetlen, ennyi ember részéről megnyilvánuló segítséget el sem tudtam képzelni.
Még egyszer megköszönve mindent, tisztelettel:
Máté László
