Ha lakcím nélkül iskolába jár a gyerek, semmilyen szociális kedvezményt nem kap

Ez a cikk több mint 7 éves.

Nagyon sok család elindul Hajdú-Biharból, mert hatósági értelemben illegális házfoglalónak tekintik őket, így  Pest megye felé indulnak el. Sokan  Ózd környékéről jutnak Hajdúdorogra, Hajdúböszörménybe, majd Budapest környékére. Az eredeti lakcímük fiktiválásra kerül az, ennek következtében a lakcímkártyájukon szereplő lakcím érvénytelenné válik. Ha iskolába jár a gyerek, hiába értelmi fogyatékos vagy tartós beteg, semmiféle szociális kedvezményt nem tud igénybe venni, mert lakcím hiányában nincs rá jogalapja. Ahhoz, hogy egy gyerek megkapja ezeket a támogatásokat, nagyon fontos, hogy be tudjon egy településen jelentkezni egy adott lakcímre. Ennek albérlet esetén egyik akadálya, hogy a főbérlő nem egyezik bele a lakcím bejelentéséhez. Nagyon sok családban a felnőtteknek nincs munkahelye, vagy elvesztik a folyamat során.

lakcim_csalad_print_blog_1.jpg

Egy konkrét ügy: tavaly szeptemberben egy ilyen család gyermeke jelentkezett egy oktatási intézménybe. Egy Pest megyei faluban éltek, de a Hajdúságból jöttek. Korábbi lakcímüket fiktiválták és a hajdúsági település ún. település szintű lakcímkártyát adott nekik. Ezzel a fogyatékos gyermek semmilyen szociális támogatásra nem volt jogosult, ingyenes étkezésre sem. Egy őket segítő szakember nagyon sok hatóságot és hivatalt felkeresett, de mindenki a másikra mutogatott – felelősség sehol. A tapasztalata az volt, hogy nagyon sokszor a hatóságok sem tudják, mi az hogy lakcím nélküli lakcímkártya vagy mit kellene tenni ebben az esetben. Miután kiderült, hogy nem volt teljesen szabályos a fiktiválás, másfél hónap alatt sikerült elérni, hogy a gyermeknek megadják az eredeti településen a gyermekvédelmi támogatást, amivel ingyenes iskolai étkezést tud igénybe venni. De van olyan eset is, ahol a szülő hajléktalan.

Ha neked is problémát jelent a lakcímbejelentés és szeretnéd, ha igazságosabb lenne a lakcímszabályozás, csatlakozz Lakcím Önsegítő Csoportunkhoz!

Email: [email protected]

Kérdésed van? Tedd fel a lakcím érdekvédelmi fórumban a Facebookon!

 

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.