Mi lesz, ha a tulajdonos úgy dönt, hogy érvénytelenítteti ezt a lakcímet?

Ez a cikk több mint 7 éves.

Sziasztok! Csécsei Ilona vagyok, fotós aktivista. 2010 decemberében költöztem 5 gyermekemmel Budapestre albérletbe. Ahhoz, hogy a 2 általános iskolást tanév közben átvegye az oktatási intézmény, tartózkodási címet kellett létesíteni. A tulajdonos icipicit vacillált, de aláírta a lakcím bejelentőt.

ica_blog.jpg

Tehát állandó lakcím volt vidéken, tartózkodási cím Budapesten. Állandó lakóhelyről már nem kaptunk élelmiszersegélyt, Budapesten pedig a kerület csak állandó lakcímmel rendelkező rászorulóknak adott. Akkor még lehetett volna kérni albérlet támogatást, amennyiben a tulajdonos a NAV-tól hoz igazolást, hogy az bérleti díj bevétele után adózik. Ezt a kérdést már nem mertem neki feltenni.

Mire Dóra lányom főiskolás lett, már nem ott laktunk, de a lakcímek maradtak. Kért már valaki főiskolán, egyetemen szociális és tanulmányi támogatást? Elmeséljem? Ez a támogatás az egy lakcímen együtt élők anyagi helyzetéhez és az ott befizetett fogyasztói számlákhoz kötődik. Márpedig mi történik, ha valakinek más a lakcíme, mint ahol minden reggel felkel, onnan indul iskolába, munkába. Hogyan tud mindenféle papírokat felmutatni a kérvényhez?

Még van két lányom, akikkel hasonló problémák elé nézünk és Újra el kell intézni a felsőoktatásban igényelhető támogatásokat, amihez ki kell tölteni az egy háztartásban élőkről szóló önkormányzati igazolást, amit az önkormányzat a lakás tulajdonosa kérelmére adhat ki. Ha a tulajdonos nem ír alá lakcím bejelentőt, akkor ugyan a bérleti szerződés segítségével bejelentkezhetünk (ha merünk), de még így is sokszor a tulajdonos jóindulatára vagyunk utalva bizonyos nélkülözhetetlen anyagi, tárgyi támogatásokhoz.

Mit követelek? Az anyagi támogatásokhoz való hozzájutás egyszerűsítését. Sokan vagyunk olyan helyzetben, hogy albérletben élünk, de most épp elhagyom azt az albérletet ahová állandóra vagyunk bejelentve. Mi lesz, ha a tulajdonos úgy dönt, hogy ő márpedig érvénytelenítteti ezt a lakcímet? Az új albérletbe pedig esetleg a külföldi tulajdonos nem jelent be? Természetesen lesz hivatalos bérleti szerződés, fogyasztók leolvasása, birtokbavételi irat, de ezek jelenleg nem garanciák arra, hogy előreláthatólag az 5 éves távlatra be tudunk jelentkezni.

Most kérdezhetitek, ha van annyi pénzem, hogy albérletben éljünk, akkor miért kell nekünk az anyagi segítség. Na, épp ezért, mert kifizetve az albit élelemre, ruhára, gyógyszerre nem marad, de fedél kell a fejünk fölé. Ebből kiindulva a kormány gondolkodhat bérlakásépítésen, mert ami most folyik az önkormányzati lakások körül, az szabadrablás!

Fotó: Várady István

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.