Meghívást kaptunk az európai lakhatási hálózattól, hogy  2016. május 28-30 között vegyünk részt, tiltakozzunk velük közösen az európai lakhatási gondok miatt szervezett akcióban Amszterdamban.  Két aktivista utaztatását, elszállásolását és ellátását vállalták fel, így tudtunk kimenni társnőmmel, Beck Magdival Amszterdamba. Előzőleg megküldték a részletes programot, ennek ellenére kíváncsian tekintettünk az elkövetkezendő napok elé.  

Barátnőmmel, Magdival már jóval előbb találkoztunk, vidám hangulatban mentünk ki a reptérre. A szokásos biztonsági ellenőrzésen bejutva hangulatunk tovább fokozódott, jókat derültünk másokon, vigyorogtunk mindenen, boldogok voltunk.

A repülőgépen gyorsan telt az, idő mire észbe kaptunk, már Amszterdam repülőterén landolt a gép. Könnyedén mentünk be a terminálba, hisz csak annyi dolgunk volt, hogy találkozzunk Marcival, szimpatizáns barátunkkal, aki vállalta a tolmácsolást ezek alatt a napok alatt. Azt hittük, ez hipp-hopp, pillanatok alatt megoldódik, és máris nézelődhetünk az utcákon. Igen, így lehetett volna, ha megtaláltuk volna tolmácsunkat. Kerestük erre, kerestük arra, végig jártuk egy kisvárosnak megfelelő terminált, aztán várakozó álláspontra helyezkedtünk. És  jött a telefon, Budapestről. Üzenet máshonnan, hogy hol is vár minket Marci (akinek ezúton is nagyon köszönjük a tolmácsolással és az egész utazással nyújtott segítséget!). Menjünk a „KOCKÁHOZ:” A „kockánál” vár minket a barátunk. És amikor körül néztünk, rájöttünk, elvileg ott vagyunk, csupán pár lépés választ el minket. Na, a kockához érve elkezdtem hangosan kiabálni Marci nevét,és láss csodát: végre meg lett Marci.

Az első városba bejutási lehetőség a vonat. Tehát vonatoztunk. Ez a külvárosból szállító közösségi utazási eszköz nálunk a HÉV-nek felel meg, és csak pár megállót mentünk, amikor a városba értünk. Innen Metróval utaztunk tovább az első nap találkozási helyére. Rengeteg ember az utcán,  hömpölyög a tömeg, turisták lepik el az egész várost. És amerre csak ellátsz, kerékporosok hosszú, szakadatlan sora, és tömegével lezárt, leláncolt kerékpárok. Hihetetlen mennyiségben minden utcában, több ezer egy-egy helyen. Elképesztő.

Megérkeztünk egy romkocsmának kinéző közösségi térbe, ahol mindenki köszön mindenkinek, befogadó társaság beszélgetett, vagy éppen ivott a helyiségben. Itt találkoztunk lassan szállingózva mi, a meghívott aktivisták. Nemzetközi demonstráció révén a portugáltól a franciáig, az angoltól a magyarig, valóban nemzetközi csapatot alkottunk. Magdi is és én is találkoztunk ismerősökkel, akikkel valaha, valamikor már együtt dolgoztunk valamelyik országban. Igazándiból ez a nap az ismerkedésé, barátkozásé volt, és természetesen ekkor tudtuk meg, ki, hol lesz elszállásolva.

Mi, magyar nők a portugál Ritával voltunk egy szobában egy olyan helyen, ami elvileg szociális bérlakásokból álló kis lakótelep, tele kedves fiatalokkal,  és a környezetük tele különféle kompozícióval, kreatív dolgokkal, ötletessé, mutatóssá téve lakó környezetüket. Itt kommunában élnek a lakók, mindenki segít mindenkinek.

Metró. Mindenhova ezzel jutsz el. A város egyik végéből a másikba, ami nem igazán baj annak, aki már kiismeri magát. De!..ha először jársz ott, tuti az eltévedés. Ott is több metró van, mint itthon. Ott is van összekapcsolódási pont, mint itthon. Csak éppen minden metró egyforma. A metróhoz vezető aluljáróban ugyan van egy eligazító tábla a megállók neveivel, de ahogy beszállsz a metróba, soha többet! Na, kis magyar, találd ki hol vagy? Hol kell kiszállnod? Nem beszélsz angolul? Akkor utazz csak addig, amíg valaki végre megért!
Térkép. Csodás. Legalább is az, amihez hozzájutottunk. Főbb csomópontok ugyan fel vannak tüntetve, de utcák egyáltalán! Na, találd meg a keresett címet. Szuper!

Hát, így teltek a napjaink. Rengeteg gyaloglással, egy éjszakás eltévedéssel, és napi kétszeri felkészüléssel, illetve demonstrációkkal.

Először elmentünk egy tüntetésre, ahol arról beszéltek, hogy a turizmus teljesen kisajátítja Amszterdamot. Mindenben a turisták az elsők, egyre több külföldi állampolgár telepedik le,  és sokkal hamarabb van lakhatási lehetősége, mint az amszterdamiaknak.  A betelepedéssel könnyebben jutnak munkához, mint a helyiek. Meg kell állítani ezt a folyamatot, mert így teljesen hátrányba kerülnek a helyi lakosok.

Aztán a mi kis nemzetközi csoportunk „akciója” következett. Ezekben a napokban volt a nemzetközi miniszteri ülés időszaka. Ott, Amszterdamban a miniszteri találkozó a tengerbe felépített fehér emeletes épületben volt, ami csak hajóval, illetve rendőrségi motorcsónakkal közelíthető meg. Nos, egy ilyen csónakkikötőnek használt kis hídon fogtuk a közösen készített hosszú molinót és angolul skandáltunk, minden ország képviseletében jelenlévő aktivisták felsorolásával az amszterdami helyzet javítása érdekében. A rendőrségi motorcsónak elindult felénk, lefényképezett minket, de inkább a molinót, és mintha mi sem történt volna, visszaálltak őrhelyükre.

Délután elmentünk ahhoz a rezidenciához, ahol ebédet kaptak, kávéztak, beszélgettek a miniszterek, és ott is skandálás, molinók üzenete jutott el a miniszterekhez. Kijött egy öltönyös valaki, – talán szóvivő, – aki igyekezett védeni a mundérbecsületét, de a hatalmas molinóval teljesen körbe vettük, és fülébe skandálva közvetítették angolul társaink a követelésüket. Nagyon gyorsan vissza menekült a rezidencia kertjébe, a biztonságba.

Megint tettünk valamit. Megmutattuk, hogy a lakhatás a világ minden országában emberi jog, ANNAK KELL LENNI, és ha kell, összefogunk! Mi, lakhatásért küzdő, nemzetközi aktivisták.

Lakatosné, Jutka