Szociális munka szakos hallgatóknak tartottunk órát az ELTE-n

Ez a cikk több mint 5 éves.

2016. áprilisában Lakatosné Jutkával együtt tartottunk órát az ELTE-n, hogy megismerjük a jövő szociális munkásait, és hogy ők is megismerhessenek minket. A célunk az, hogy közelebb kerüljünk a segítő szakma képviselőihez, mert annak ellenére, hogy az eszközkészleteink sok esetben mások, a céljaink közösek: tenni egy igazságosabb társadalomért és elősegíteni az ehhez szükséges változásokat. Csoportunk munkája során folyamatos kapcsolatban vagyunk a szociális szakmával, emellett több szövetséges, hajléktalanságot nem megtapasztalt tagunk szociális munkás képzésben tanult (köztük én is).

senki1.jpg

Az órát érintett, hajléktalanságot vagy lakásszegénységet megtapasztalt aktivista és szociális munka szakot végzett szövetséges párosban tartjuk. Számunkra fontos, hogy amellett, hogy átadjuk azokat az ismereteket, amiket a kurzus tematikája megkövetel, a hallgatók tagjaink személyes élményeivel, tapasztalataival is gazdagodjanak. Jutkával egy kidolgozott óravázlattal érkeztünk az első éves hallgatók szemináriumára, ami közös felkészüléseink eredménye volt. Anyagot gyűjtöttünk, olvastunk, és átbeszéltük, hogy melyek azok A Város Mindenkié által vallott elvek, amiket mindenképpen szeretnénk megosztani a hallgatókkal.

Az óra elején ismerkedtünk, meséltünk kicsit magunkról, a hallgatóktól arról érdeklődtünk, hogy miért választották ezt a szakot. A szeminárium témája az adott órán a hajléktalanság volt, amihez úgy gondoltuk, a megfelelő történelmi áttekintés nélkül nem kezdhetünk hozzá: fontos tisztában lenni azzal, hogy milyen folyamatok eredményezték a mostani állapotot. Viszont nem szerettünk volna egy száraz töri órát tartani, ezért egy fehér papírra idővonal formájában felrajzoltunk azokat az általunk kiemelten fontosnak tartott történelmi mozzanatokat, amik a hajléktalanság és a lakásszegénység kialakulásához vezettek, valamint beleszőttük személyes élményeinket is. Így szerepelhetett egy lapon a 15. századi angliai földbekerítésektől kezdve, az 1912-ben megnyílt Népszállón keresztül, a Jutka életében fontosnak számító pillanatokon át, egészen a 2013-as alaptörvény módosításáig minden (a felsoroltaknál sokkal több) amit fontosnak tartottunk. A rövidnek szánt áttekintést én kezdtem, majd az államszocializmus korszakától Jutka vette át és fejezte be az ismertetést, kitérve a mostani állapotokra.  

Ezután Jutka visszatért egy kicsit a 60-as évekre, és elmesélte a saját élettörténetét. Kiemelte azokat a pontokat, amik rámutatnak arra, hogy egyes csoportokat (állami gondozásban felnövők, családon belüli erőszak áldozatai) jobban veszélyeztet a hajléktalanság. Történetei bemutatták, hogy a hajléktalan embereknek milyen fokú diszkriminációval és jogsérelemmel szembesülnek nap mint nap, vagy éppen rendőri erőszakkal, ahogy ez Jutka esetében is történt. A hallgatók sokat kérdeztek tőle; hogyan lett hajléktalan, hol él most, hogy került az AVM-be, és Jutka készségesen válaszolt.

Ezt követően bemutattuk az AVM-et, munkacsoportjainkat, céljainkat, és az elveket, amik mentén dolgozunk. Például hogy milyen fontosak tartjuk az elsőként lakhatás elvét, tehát hogy először az emberek lakhatási helyzetét kell megoldani, és utána lehet az egyén többi problémájával foglalkozni. A maradék kis időben igyekeztünk beszélni a szociális munka és az aktivizmus kapcsolatáról, és arról, hogy szerintünk a kettő nem zárja ki egymást. Aztán gyorsan be is kellett fejeznünk, hogy maradjon idő a kérdésekre. A hallgatók érdeklődtek az eredményességünk és akcióink felől, illetve dilemmákat is megfogalmaztak, amiket igyekeztünk átbeszélni. Mi nagyon jól éreztük magunkat, tovább is tartott velünk a szeminárium, de még így is nagyon kevésnek éreztük a rendelkezésre álló időt, mert annyi mindent szerettünk volna elmondani és megosztani.

A szociális munkásoknak való óratartást állandó jelleggel szeretnénk csinálni, más egyetemeket, főiskolákat is megkerestünk, és több pozitív visszajelzést is kaptunk. Reméljük minél több iskolába, és minél több szociális munkás hallgatóhoz sikerül eljutnunk.  Köszönjük a lehetőséget Darvas Ágnesnek és Farkas Dalmának!

Szarka Alexandra

Fotó: Vörös Anna

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.