Ma sem győzött az emberség – érvényben maradt a hajléktalan embereket üldöző törvény

Ez a cikk több mint 8 éves.

 Az Országgyűlés 38 igen és 110 nem szavazat, valamint 25 tartózkodás mellett elutasította a Város Mindenkié (AVM) és Szél Bernadett (LMP) törvénymódosító javaslatát, amelynek az volt a célja, hogy a szabályértési törvényből kerüljön ki az életvitelszerű közterületen tartózkodás büntetése. A döntés következtében továbbra is büntethető valaki csak azért, mert az utcán kénytelen aludni.

uldozes_molino.jpg

A törvénymódosítási kampány első lépéseként az AVM április 11-én reggel utcai akciót szervezett, amelynek során hajléktalan aktivisták lakáskulcsokat és kézzel írt üzeneteket adtak át a parlamenti vitanapra érkező képviselőknek. Az aktivisták több, mint 70 kulcsot adtak át ellenzéki és kormányzati képviselőknek, akik nagyon különbözőképpen reagáltak az állampolgári akcióra. Volt olyan politikus, aki megalázó módón szóba sem állt az aktivistákkal, és volt, aki beszélgetésbe is elegyedett velük.

A szavazás napján, április 12-én a csoport spontán akció során rövid időre elfoglalta a Parlament főbejáratát, ahova „Alkotmányba lakhatást, méltóság, ne zaklatást!” feliratú molinót helyeztek ki hajléktalan és lakással rendelkező aktivisták. Az aktivistákat az országgyűlési őrök és a rendőrség távozásra szólította fel, amelynek a csoport nem engedelmeskedett. Az akció során Fekete-Nagy Miklós hajléktalan aktivista és Sipos Zoltán szociális munkás mondott beszédet. Sipos Zoltán a szociális szakma és a döntéshozók felelősségére hívta fel a figyelmet: „Szociális munkásként felelősségem és kötelességem, hogy felhívjam a döntéshozók valamint a társadalom figyelmét arra, hogy a közterületen élés büntetése ostobaság!” Az aktivisták azért hagyták el a helyszínt, hogy részt vehessenek a törvénymódosításról szóló parlamenti vitán.

Annak ellenére, hogy az AVM tagjainak nevét szabályszerűen leadták több nappal a szavazás előtt, a Parlamentbe való belépésüket több alkalommal is megtagadta az országgyűlési őrség. Néhány aktivistának – mindenféle indoklás nélkül – azt mondták, hogy ki van tiltva az épületből, másoknak pedig azt, hogy a nevük annak ellenére „nem szerepel a rendszerben”, hogy azt az LMP a helyszínen több alkalommal is regisztrálta. A csoport meggyőződése, hogy bejutásunkat a délelőtti akció miatti bosszúból akadályozták meg – feltételezhetően a házelnök utasítására.

uldozes_parlament.jpg

Az elutasító szavazás után az AVM tiltakozó tüntetést tartott a Kossuth téren, amelyen több, mint 100 hajléktalan ember és szolidáris állampolgár vett részt. A tüntetésen beszédet mondott Lakatosné Jutka, az AVM hajléktalan aktivistája, aki Orbán Viktornak intézte szavait: „Nem akarunk több kisvasutat! Nem akarunk több stadiont! Miniszterelnök Úr! Hagyjon fel gyermeteg mániájával, a változásoknak van itt az ideje! Szociális bérlakásokat és munkahelyeket akarunk – tisztességes munkáért tisztességes bérezéssel! Mert mi is emberek vagyunk.” A tüntetésen felolvasásra került Erdős Virág szövege is, amit kifejezetten a törvénymódosítás kapcsán írt, és beszédet mondtak a Migszol csoport aktivistái is. A tüntetésen felolvasták azoknak a parlamenti képviselőknek is a lakó ingatlanjait, akik nemmel szavaztak a törvénymódosításról.

uldozes_tunti.JPG

Az AVM közel hat éve küzd a hajléktalan emberek hatósági üldözése ellen, ami nemcsak a közterületen élő hajléktalan emberek méltóságát sérti, de teljesen értelmetlen is. Miközben az állam több száz millió forintot költött eddig a hajléktalan emberek zaklatására, az utcán élő emberek száma nem csökken. Ennek ellenére a kormány továbbra sem ismeri el, hogy a kriminalizáció megbukott. Pedig a hajléktalanság valódi megoldása a megfizethető, biztonságos és egészséges lakhatás biztosítása.

Fotók a Parlament főbejáratának elfoglalásáról

Videó a Parlament főbejáratának elfoglalásáról

Fotók a tüntetésről

Fotók: Bankó Gábor és Csizi Zsolt

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.