Kilakoltatási moratórium Józsefvárosban – A Város Mindenkié válasza Kocsis Máténak

Ez a cikk több mint 8 éves.

A Város Mindenkié csoport üdvözli Kocsis Máté tegnapi, a józsefvárosi közgyűlés ülésén tett bejelentését, mely szerint a józsefvárosi kilakoltatások felfüggesztésére, és a kilakoltatásokhoz vezető folyamat felülvizsgálására utasította az önkormányzat alkalmazottait. Az elmúlt hónapokban Józsefvárosban ritkán látott intenzitású kilakoltatási hullám indult. Több tucat családot lakoltatottak ki a kerületi végrehajtók és sokan hagyták el önkéntesen lakásukat a kilakoltatási végzés kézhezvételét követően. Józsefvárosban december 1-ig (a téli kilakoltatási moratórium kezdetéig) még számos kilakoltatás volt kitűzve. A polgármester bejelentése nyomán sokan lélegezhetnek fel abban a tudatban, hogy a téli hónapokban bizonyosan lesz tető a fejük felett.

tisztelet.jpg

A polgármester megnyilatkozása és visszakozása nyilvánvalóan nagyrészt azoknak az elmúlt hetekben kilakoltatás előtt álló lakosoknak köszönhető, akik különböző módokon szembe mertek szállni az önkormányzat akaratával. Voltak, akik a sajtó nyilvánossága előtt vállalták véleményüket, sokan vettek részt a kilakoltatások elleni tiltakozásokban, illetve fejezték ki támogatásukat azokkal az aktivistákkal, akik egy elhelyezés nélküli kilakoltatást próbáltak élőlánccal megakadályozni. A Város Mindenkié és a Magyar Szegénységellenes Hálózat szombati tüntetésére számos nyolcadik kerületi lakos jött el, sokan közülük már elvesztették lakhatásukat, és olyanok is megjelentek, akiknek kilakoltatását a következő hetekre tűzte ki a végrehajtó. A kerület kilakoltatási hullám által érintett részén érzékelhető a kerületi intézkedések által kiváltott elkeseredés és jogos düh.

A polgármester azonban nem őszinte akkor, amikor a kilakoltatásokkal szembeni lakossági ellenállás felelősségét az önkormányzati apparátusra hárítja – az ugyanis világos politikai szándékot teljesít.

Ahogyan korábban is írtuk, a kerület különböző intézkedései mögött felfedezhető a kerületi lakosság lecserelésének szándéka. Erre utal a polgármester számos sajtónyilatkozatán kívül például az is, hogy a Magdolna Negyed Program utolsó ütemében felújított házakat részben épp a hátralékosok nagyon magas aránya alapján választották ki – azt azonban már egyáltalán nem tartották szem előtt, hogy az eredetileg ott lakó, szegényebb lakók miképpen tudnak otthonaikban maradni. Így aztán – nem meglepő módon – a felújítások végeztével a kilakoltatások is megindultak. Pedig Józsefváros lakosságának – mint minden embernek – megfelelő lakhatásra van szüksége. Egy városrész felújítása nem járhat a szegényebb városlakók elűzésével.

Amennyiben mégis, úgy a döntéshozóknak viselniük kell a lakosok kisemmizésével járó politikai következményeket. A polgármester mostani döntésével lehetőség nyílik arra, hogy a kerület szakítson eddigi embertelen gyakorlatával, és a rendelkezésre álló lakáspolitikai eszközöket a helyi lakosság szolgálatába állítsa.

A felelős kerületi lakáspolitika részét kell, hogy képezze az üresen álló önkormányzati lakások szociális (és nem piaci!) alapon, pályázati (és nem átláthatatlan kiutalási) úton való bérbeadása, a városrehabilitációra fordítható uniós források olyan felhasználása, ami az arra leginkább rászorultak lakáskörülményeit javítja, érdemi lakásfenntartási támogatás biztosítása, a szociális alapú lakbérre jogosultak körének bővítése, szociális lakásügynökség létrehozása – és általában annak felismerése, hogy a kerületi lakosságot feszítő, egyre nagyobb szegénységbe taszító lakásgondok nem oldhatóak meg kilakoltatásokkal. Ehhez átfogó, felelős lakáspolitikára van szükség – ami viszont természetesen nem állhat meg a kerülethatáron. Bízunk benne, hogy Kocsis Máté, mint Józsefváros polgármestere, a Fidesz fővárosi elnöke és kommunikációs igazgatója felismeri a lakásszegénység mélységét és a hiányzó politikai válaszok szükségességét.

A mai döntés lélegzetvételnyi szünetet ad számos régóta küzdő családnak – azt azonban ne felejtsük el, hogy a halasztás korántsem jelent végleges megoldást, illetve hogy a Józsefvárosi Önkormányzat (saját adatközlésük szerint) csak az elmúlt másfél évben több mint 300 családot lakoltatott ki. Ha a polgármester komolyan gondolja tegnapi bejelentését, akkor őket is kárpótolni kell, hiszen ők is annak a folyamatnak az áldozatai, amit ma időlegesen leállítottak.

Kocsis Máténak, józsefvárosi polgármesterként minden józsefvárosi lakost képviselnie kell, nem csak az arra homályos szempontok alapján érdemesnek ítélteket. A polgármesterhez nem lehet időpontot kapni, az önkormányzat képviselői nem hajlandóak az őket megválasztó lakosokkal egyeztetni. Azt gondoljuk, hogy ez elfogadhatatlan. A kerületben élők lakáshelyzetének megismerése érdekében Kocsis Máté polgármester felelőssége, hogy az érintettekkel egyeztessen. A Város Mindenkié csoport ezért levelet küld a Józsefvárosi Önkormányzatnak: olyan egyeztetést kezdeményezünk, amelyen a kilakoltatásokban érintett józsefvárosi lakosok mellett Kocsis Máté polgármester és az AVM képviselői vesznek részt.

Fotó: B. Molnár Béla

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.