Ne legyen ember lakás nélkül, ne legyen lakás ember nélkül! – európai akciónapok

Ez a cikk több mint 8 éves.

logohousevide2_1.jpgMinden európai országban azt tapasztalják az emberek, hogy a lakhatáshoz és a városhoz való joguk folyamatosan sérül, miközben a lakásárak és az eladósodottság folyamatosan nő, és egyre többeket fenyeget a kilakoltatás. Az európai Unió intézkedései elősegítik a köztulajdonú lakások eladását, a spekulációt és a lakások pénzügyi befektetésként való használatát (financializációját). A lakhatáshoz való jogot védő közpolitikák folyamatosan fogyatkoznak, ami hozzájárul városainkban a családok elszegényedéséhez és az egyenlőtlenségek növekedéséhez. Európában több mint 11 millió lakás áll üresen, és hasonló a hajléktalanságban élő emberek száma is – ha egyben számítjuk az európai állampolgárokat és bevándorlókat, menekülteket. Mindeközben egyre több a kilakoltatás.

A Lakhatáshoz és Városhoz való Jogért küzdő Európai Akcióhálózat tagjai olyan alulról szerveződő lakhatási mozgalmak, melyek bérlőket, lakásszegénységben élőket, kilakoltatás által fenyegetett embereket, szakszervezetek tagjait, eladósodott családokat, maguk építette lakhatásban élőket (kunyhólakók és szegénynegyedek lakói), házfoglalókat, aktivistákat és elkötelezett kutatókat tömörítenek. Európaszerte a privatizáció és kirekesztés folyamatai ellen szerveződünk és küzdünk; közös helyzetelemzésbe és közös akciókba állunk össze, hogy együtt azt mondjuk: AMI ELÉG, AZ ELÉG!

Léteznek megoldások erre a hatalmas társadalmi problémára, és a helyi önkormányzatoknak, a nemzeti kormányoknak és az Európai Uniónak is felelőssége, hogy azonnali és megfelelő közpolitikákkal válaszoljanak a kialakult helyzetre. Először is, követeljük egy európai uniós rendelet megalkotását, mely általános moratóriumot hirdet a kilakoltatásokra. Másodszor, a lakossági igények kielégítése érdekében követeljük, hogy jelentős forrásokat csatornázzanak a köztulajdonú / szociális lakhatás biztosítására. A további, lakhatás megfizethetőségével kapcsolatos intézkedéseknek tartalmazniuk kell a következő elemeket: a spekuláció súlyos megadóztatása, az üresen álló épületek szociális lakhatási célokra való kisajtátítása,lakbérkontroll bevezetése annak érdekében, hogy a magánbérlakás-szektorban is megfizethetőbbé váljanak az árak, valamint a menedékkérők és menekültek lakhatási helyzetének javítása melletti elköteleződés. Mindeközben folytatni fogjuk a tőke által elhagyott és kiüresített helyek önszerveződő módon való visszavételét, és támogatni fogjuk városainkban az olyan terek létrejöttét, ahol a közösségi élet alapja a kölcsönös támogatás és szolidaritás.

Ezek a felsorolt intézkedések viszont nyilvánvalóan sértenék és megkérdőjeleznék a városaink eladásából hasznot húzó ingatlanspekulánsok hatalmát vagy akár puszta létét. Ezért változatos módokon küzdő helyi mozgalmainknak egyaránt vannak magánpiaci és állami célpontjai.

A Lakhatáshoz és Városhoz való Jogért küzdő Európai Akcióhálózat decentralizált és koordinált akciókat hajt végre két héten keresztül október tizedikével kezdődően. Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet az Európaszerte létező lakhatási válságra, és hogy nyomást gyakoroljunk azokra, akik felelősek a kilakoltatásokért és a pazarló módon üresen álló lakásokért.

Kiáltsuk együtt Európa városaiban: Ne legyen ember lakás nélkül, ne legyen lakás ember nélkül!
A következő országokban szerveznek akciókat: Olaszország, Magyarország, Egyesült Királyság, Lengyelország, Franciaország, Csehország – és várjuk további országok csatlakozását!

Örülünk, hogy akcióheteinkkel egy időben a Zéró Kilakoltatások Kampány is összefog nemzetközi szinten számos akciót.

Lépj velünk kapcsolatba, tudj meg többet, vegyél részt!

honlap: housingnotprofit.org

email: [email protected]

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.