Csorba Jánosné Nuver Erikára emlékezünk

Ez a cikk több mint 6 éves.

Erika elment. Szinte felfoghatatlan, hogy ezt kell leírnom. 2009 óra ismerem, amióta több társunkkal együtt közösen megalapítottuk A Város Mindenkié csoportot. Azóta nagyon sok mindenen mentünk keresztül együtt, és az utóbbi hónapok is tele voltak könnyel és boldogsággal.

blog_44.jpg

Az utóbbiból a legfontosabb az volt, amikor szeptember végén a kispesti önkormányzat végre megszavazta azt az együttműködési megállapodást, ami lehetővé tette, hogy Erika 20 év után újra lakásban éljen. Éppen a halála utána napon indult el annak a két szociális bérlakásnak a felújítása, amelyek közül az egyikbe ő költözött volna férjével, Csorba Jánossal. Nagyon sokat küzdöttünk ezért a lakásért és ő nagyon boldog volt – azt hiszem, sokáig el sem hitte, hogy fog még életében emberhez méltó körülmények között élni. És sajnos, váratlan halála miatt ez már valóban nem történhet meg.

Erika 1966-ban született és állami gondozásban nőtt fel. Nagyon nehéz fiatalkora volt. Hamar házasodott, egy kislánya született, akivel sajnos elvesztette a kapcsolatot – mi sosem ismertük. Csorba Jánossal közel 10 éve élt együtt – néhány évvel ezelőtt össze is házasodtak, A Város Mindenkié több tagja is ott volt a ceremónián és az azt követő ünnepi ebéden.

Erika a servúdi erdőben élő közösség oszlopos tagja volt. Férjével együtt keményen dolgoztak azon, hogy a nehéz körülmények ellenére is összetartsák a közösséget és viszonylagos nyugalmat tartsanak. Nagyon sokan szerették és mindenki ragaszkodott hozzá.

Erika sokat küzdött az alkohollal, többször vettette magát alá elvonókúrának, de a legtöbbször a maga erejéből hagyta abba az ivást hosszabb-rövidebb időre. Ez év tavasza óta egyetlen kortyot sem ivott – az elején nagyon nehéz volt, de utána sokkal könnyebben bírta és nagyon erős volt akkor is, amikor férje kórháza került és gondozásra szorult. Hónapokon keresztül mindennap bement hozzá és főtt ételt vitt neki. Jani és Erika mindig nagyon sokat beszélgettek egymással és minden vita és veszekedés ellenére az életet jelentették egymásnak.

Erika a kezdetektől részt vett az AVM munkájában – gyakran vett részt az érdekvédelmi munkacsoport találkozóján és a legtöbb elvonulásunkon is ott volt. Mivel a hallása nem volt tökéletes, nem tudott minden beszélgetésben maximálisan részt venni, de amikor részt vett, nagyon markáns véleménye volt és nagyon erősen hitt a csoport munkájában.

Halála előtt egy pár nappal Erika részt vett egy rendőröknek és szociális munkásoknak szóló képzésen, ahol életében először mesélt a nyilvánosság előtt az életéről, hajléktalanságáról és az utóbbi idők megfeszített küzdelmeiről a kispesti lakásokért. Nagyon nehéz és egyben felemelő élmény volt neki is és a közönségének is. Amikor hallgattam, nagyon büszke voltam rá és arra, hogy ismerhetem, és együtt dolgozhatunk.

Nagyon igazságtalannak érzem, hogy Erika nem érhette meg a lakásban élés nyugalmát és biztonságát és főleg azt, hogy nyomdokain még több kispesti hajléktalan ember juthasson lakáshoz – erről nagyon sokat beszélt: most, hogy neki sikerült, el kell érnünk, hogy az önkormányzat még több lakást tegyen elérhető a legszegényebb embereknek.

Erika – nagyon hiányzol nekem, nekünk és főleg férjednek, Janinak. Közösen küzdünk meg a hiányoddal, ami egyelőre szinte lehetetlennek tűnik. Nyugodj békében!

Udvarhelyi Tessza

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.