Kisokos hajléktalan nőknek – lakhatás

Ez a cikk több mint 5 éves.

A Város Mindenkié csoport női munkacsoportja, a HaNEM (Hajléktalan Nők Egymásért Munkacsoport) 2015. június 23-án szakmai napot tartott a Wesley János Főiskolán. A rendezvény célja a csoport által kiadott, a hajléktalan, illetve lakásszegénységben élő nők élethelyzetével kapcsolatos információs Kisokos bemutatása volt. A nap során az információs füzetben megjelenő 4 nagyobb téma mindegyikével kapcsolatban szakmai beszélgetést tartottunk az egyes témák szakértőinek részvételével. Ebben a sorozatban a tematikus beszélgetések összefoglalóit közöljük.

blog_38.jpg

1. rész: Lakhatás

Szakértők: Erdőhegyi Márta (A Város Mindenkié), Kovács Vera (Utcáról Lakásba! Egyesület), Kispál Magdolna (Magyar Vöröskereszt CSÁÓ intézményvezető)

Erdőhegyi Márta a szociáis bérlakások mai magyarországi rendszerét mutatta be. A Város Mindenkié aktivistájaként Márta rendszeresen ellenőrzi a budapesti önkormányzatok honlapjait és figyeli, hogy van-e nyitott bérlakás pályázat az adott kerületben. Ha talál ilyen pályázati lehetőséget, az felkerül az utcajogasz.blog.hu oldalra.

Ma Magyarországon háromféle önkormányzati bérlakás van. 1) Szociális alapú: ezek esetében nagyon hosszú várólistára kell a pályázóknak számítaniuk és ilyen pályázatokat eleve csak nagyon ritkán írnak ki. Az ilyen bérlakások bérleti díja nagyon alacsony, azonban a lakások szinte kivétel nélkül felújításra szorulnak. A felújítás költségét ugyan többnyire be lehet számolni a lakbérbe, a nyerteseket pontrendszer alapján választják ki, ezek rangsorolási szempontjai önkormányzatonként változóak és a gyakorlatban nem mindig juttatják érvényre a szociális szempontokat. 2) Költségelvű: ebben az esetben a bérleti díj m2 alapú, általában még ez is a megfizethető kategóriába esik, de már drágább, mint a szociális bérlakások. A pályázati kritériumokat ebben az esetben is az aktuális pályázati kiírás határozza meg. Az így kiadott lakások általában jó állapotúak, összkomfortosak, nem szorulnak felújításra. 3) Piaci alapú: az így kiadott lakások bérleti díja is m2 alapon van meghirdetve, de ezek esetében az ár piaci viszonyokhoz igazodik. Ebben az esetben is előre meghatározott pontrendszer alapján döntenek a pályázatokról, és a pontrendszer itt is önkormányzatonként változó. A teljes önkormányzati lakásállományon belül nagyon alacsony arányban vannak a szociális alapú lakások, általában inkább a piaci és költségelvű lakásokra lehet pályázni.

Ezeken túl léteznek még pályázaton kívüli lehetőségek. Ilyen a méltányossági kérelem, amikor alaposan meg kell indokolni, hogy miért szorul rá valaki különösen a bérlakásra és nyertes pályázat esetén a pályázóknak alacsony bérleti díjat kell fizetniük. Az indoklást különféle igazolásokkal kell alátámasztani, a kérelmek elbírálása soron kívül történik. Ilyen lehetőséget nem minden önkormányzat biztosít van és sajnos olyan kerület is van, ahol csak „papíron” van ilyen lehetőség, a valóságban azonban nem lehet ilyen kérelmeket beadni (pl. a 8. kerület). A másik pályázaton kívüli lehetőség az átmeneti lakáskérelem, amely csak meghatározott esetekben, nagyon szűk keretek között, elsősorban válsághelyzetben (pl. katasztrófa, árvíz esetén) nyújtható be. Ilyen esetekben egyáltalán nincs pályázati folyamat és az elbírálás is nagyon gyors, sokkal gördülékenyebb, mint a pályázatok esetében.

Figyelni kell, hogy mindig a megfelelő formanyomtatványt töltsük ki és ne hiányozzon semmilyen igazolás. Ha valaki felkeresi az AVM Lakhatási munkacsoportját, akkor mi segítünk megírni a pályázatot.

Általános probléma, hogy hosszúak a várólisták, akár több év is lehet, mire sorra kerül az ember. Gyakran megjelenő elbírálási szempontok: kivel akar költözni a pályázó, mekkora a jövedelme, együtt költőzők száma, a lakás alapterülete (meg van határozva, hogy egy főre hány m2-nek kell jutnia). A legtöbb önkormányzat esetében további szempont a bejelentett lakcím – vagyis meghatározzák, hogy hány éve kell kerületi lakosnak lennie a pályázónak (ez rendszerint 2-3 év). Általában szempont még az is, hogy vannak-e gyerekek a családban, van-e tulajdona a pályázónak, illetve használati joga vagy bérleti jogviszonya más ingatlannal kapcsolatban – ez utóbbiak kizáró okok. Azt is figyelni szokták, hogy volt-e az illetőnek korábban önkormányzati bérlete, van-e közüzemi tartozása, illetve adótartozása. Van olyan kerület, ahol letétet kérnek előre – a költségelvű és a piaci alapú lakások esetében a pályázók licitálhatnak (ki tud több havi bérleti díjat fizetni) – ez nyilvánvalóan kizárja a rászoruló embereket. Egy önkormányzat általában évente egyszer, legfeljebb kétszer szokott lakáspályázatot hirdetni, és sajnos olyan kerület is van, amely sosem hirdet pályázatot.

Az AVM találkozott olyan esetekkel is, amikor elpontozták a pályázatot, mert a pályázó egyik helyről a másikra költözött, pedig végig a 8. kerületben élt. Komoly problémát jelent, hogy sosem látja az ember a pályázatot, így nem tudja azt sem, hogy miért utasítják el. Az önkormányzatok nem adnak érdemi indoklást az elutasításhoz. Emellett az is nehézséget okoz a pályázóknak, hogy sok esetben akár egy évet is kell várniuk az elutasító válaszra. És ha az érintett egy éven belül nem megy bíróságra, nem tud soha többet pályázni. Erről az Utcajogász csoport igyekszik több információt begyűjteni.

Ezek után Kovács Vera mutatta be az Utcáról Lakásba! Egyesületet. A szervezet azért dolgozik, hogy a hajléktalan emberek számára az intézményrendszeren kívüli lakhatást, illetve az ehhez szükséges megfelelő szabályozást biztosítsa. Az AVM egy érdekvédő akciója nyomán kezdtek el foglalkozni a szociális bérlakásba költözés támogatásával, hiszen a hajléktalan emberek sok esetben nem tudnak még pályázni sem lakásokra. Ha be is adják a pályázatot, többnyire elbuknak az igazságtalan pontrendszeren. Évekkel ezelőtt 10. kerületi kunyhókban élő emberek riasztották az AVM-et, hogy el akarják bontani az otthonaikat. Az AVM fellépésének hatására sikerült leállítani a bontásokat, és tárgyalni kezdtek az önkormányzattal. Ennek eredményeképpen a lakásállományból kivont lakásokat kaptak az érintettek, amiket a csoport segítségével felújítottak, az önkormányzat pedig ezek után szociális bérlakásnak nyilvánította őket. Azóta már többen beköltöztek a lakásokba és a beszélgetés idején is zajlott egy felújítás. Ezeknek a kezdeményezéseknek nem az a céljuk, hogy az önkormányzatoknak ajándék lakásokat adjon az Egyesület, hanem az, hogy bemutassák, hogy a hajléktalan emberek is tudnak és szeretnének lakásban lakni és sok esetben ki tudják fizetni a lakbért. Mindezek elősegítése érdekében ezekben a programokban intenzív szociális munkával támogatják a beköltöző lakókat. Kispesten is elindult egy ilyen program – ott is megvannak a beköltözők a 2015. évre. A Facebookon érdemes követni az Utcáról Lakásba! Egyesületet, ott mindig lehet majd értesülni a lehetőségekről. Hosszú távon szeretnének saját lakásprogramot indítani, amiben a kisgyerekes családokat, a nőket és az időseket szeretnék előnyben részesíteni.

Ezek után Vera a hajléktalan nők számára elérhető szálláslehetőségeket mutatta be. Az egyesület egyik fő célja az, hogy ezekkel szemben nyújtson alternatívát. Ma Magyarországon kevesebb nő él hajléktalanként, de egyre növekszik a nők aránya a hajléktalan emberek körében, ennek ellenére továbbra is nagyon kevés a nők számára elérhető férőhely, különösen a gyermekes férőhelyek száma. A jelenleg elérhető szálláslehetőségeket a szociális és gyermekvédelmi törvény határozza meg. Ez alapján az alábbi szállásformák léteznek:

1) Éjjeli menedékhely (ismertebb nevén „fapad”). Külön női és férfi fapadok vannak és vannak vegyes szállások is – ezek listája megtalálható a HaNEM kisokosában. Budapesten csak két olyan fapad van, ahova csak nők mehetnek. A nők biztonsága szempontjából nagyon nem szerencsés helyzet, hogy legtöbb helyen férfiakat (is) fogadnak. Mindkét helyen tüdőszűrő igazolást kell felmutatni a jelentkezőnek, ettől csak kivételes esetben (pl. téli válság időszak) tekintenek csak el.

2) Átmeneti elhelyezés: ez az, amit legtöbben hajléktalanszálló alatt értenek. Ezekre a helyekre is többnyire hosszú a várólista. A költségek fixek, határozott ide kötnek a lakókkal szerződést (ez általában legfeljebb 2 évig hosszabbítható) és van az intézményekben szociális gondozás. Ezeken a szállókon is inkább férfiaknak van hely, kevés van nőknek vagy pároknak fenntartva. (Ezek listája szintén benne van a kisokosban.) Komoly gondot jelent nagyon sok nő számára, hogy ilyen szállókra gyerekkel nem lehet menni.

3) Munkásszállók és szobabérlők háza: ezek közül néhány helyre gyerekkel is lehet menni.

4) Rehabilitációs intézmény vagy lábadozó: ide azok mehetnek, akiknek nincs lakcíme és egészségügyi ellátásra szorulnak, ezért ezek csak időszakosan rendelkezésre álló férőhelyek. Egy rehabilitációs vagy egy egészségügyi kezelés után innen nincs hova menniük az otthontalan embereknek (ugyanúgy, mint az átmeneti szálló esetében), át kell pályázni más helyekre. Az egyesületnek az az alapelve, hogy a lakásnélküliségre a válasz a lakás. Nem érdemes az embereket évekig keringetni az ellátórendszerben, mert ez drágább és értelmetlen.

5) Anyaotthon, családok átmeneti otthonai: ide gyerekek jöhetnek az egyik vagy mindkét szülőjükel. Az intézmények listája benne van a kisokosban.

6) Albérleti programok: nem tartós megoldás, általában 6 hónaptól 2 évig terjedő időtartamra lehet a programot kiíró intézményen keresztül támogatást kapni arra, hogy valaki piaci albérletbe költözzön.

7) LÉLEK program: ilyen önkormányzati program jelenleg 3 budapesti kerületben működik – a 8., 9. és a 10. kerületben. Az ennek keretében kiadott lakások külön lakásállományt alkotnak, tehát kívül esnek a hagyományos önkormányzati lakáspályázati eljáráson is. A legtöbb helyen ez nincsen benne a helyi lakásrendeletben, de az önkormányzat honlapján található információ a civil partnerségekről.

8) Félutas ház: erről a családon belüli erőszakról szóló beszélgetés során volt részletesebben szó.

A téma utolsó hozzászólója, Kispál Magdolna a Magyar Vöröskereszt egyik családok átmeneti otthonát (CSÁO) mutatta be, amelynek ő a vezetője. 1994 óta működik ez az intézmény, így ez volt az egyik első CSÁO Magyarországon, jelenleg 92 fő él itt. Az intézmény működését a gyermekvédelmi törvény szabályozza, a bekerülés alapfeltétele, hogy gyerekek legyenek a családban – tehát a szülők tulajdonképpen a gyerek jogán kerülhetnek be, az elsődleges cél az, hogy anyagi okok miatt a gyerekek ne kerüljenek állami gondozásba. A Vöröskeresztnek a csepeli Erdősor utcában van egy 40 férőhelyes egy anya-gyerekotthona, van egy másik 40 férőhelyes intézményük is, ahol kétszülős családok élnek és egy 6 fős kiléptető lakás, valamint egy 6 fős krízisközpont (bántalmazott nők számára).

A bekerülés várólista alapján történik. Ez a lista sajnos nagyon hosszú és kb. 80%-ban a gyermekjóléti szolgálat vagy a családsegítő kéri a családok felvételét, mert a problémáikkal első körben oda fordulnak a szülők. A gyámhivatal, a rendőrség, a védőnő is kérhető a család felvételét, de a család maga is jelentkezhet. Országos befogadó képességű az intézmény, de 4 kerülettel van ellátási szerződésük: a 21., 7., 9. és a 23. kerülettel. Ezek e kerületek előnyt élveznek, főleg innen vesznek fel családokat, a férőhelyek nagy részét ezek sajnos le is fedik.

Üres férőhely sosincs, mindig teltház van. Ha van kiköltözés, akkor a várólistáról behívnak egy jelentkező családot. Az első felvételi interjú során feltérképezik, hogy mi a probléma, megnézik a gyermekjóléti szolgálattól érkezett küldőlevelet és elmondják, hogy az intézmény mit tud nyújtani, mik a szabályok, illetve a bekerülési feltételek. Elsődleges szempont minden esetben a gyerek mindenekfeletti érdeke. A törvény szerint legfeljebb 1 év + 6 hónap a tartózkodás ideje, illetve a tanév végéig maradhat a bentlakó család. Ezért nagyon sokáig lobbiztak, mert nagy probléma volt, hogy lejárt a félév hosszabbítás a tanév közepén, de a gyereknek nem jó, ha iskolát kell váltania. Így előfordulhat, hogy 2 évig is ott van egy család.

A bekerülés oka többnyire az, hogy megszűnik a lakhatás (pl. szívességi lakáshasználat, túlzsúfolt lakás, párkapcsolati erőszak miatt). Nagyon ritka, hogy olyan család jelentkezik, akiknek valaha volt önáll lakhatásuk. Sokan kerülnek be más CSÁÓ-ból, ahol nem oldódott meg a probléma és másik helyre kellett menni. Innen is van, hogy más CSÁÓ-ba mennek az emberek.

Amikor egy család beköltözik, akkor a számukra kijelölt családgondozóval közösen meghatározzák a rövid és hosszú távú célokat. Hosszú távú cél, hogy egy viszonylag stabil lakhatásba kerüljön a család. A saját tulajdon többnyire nem reális, a cél általában az albérlet vagy lakáspályázat, hogy kikerüljenek az intézményrendszerből. Ezek után az ún. egyéni esetkezelés során rövidebb célokra bontják le a hosszú távú célokat. Fontos, hogy a család és a családgondozó között jó legyen az együttműködés. Sokszor úgy kerülnek be a családok, hogy a szülőknek nincs munkájuk és gyakran alacsony az iskolai végzettségük. Az első cél ilyenkor mindig az, hogy legyen biztos jövedelem. A gyerekek után járó jövedelmet a gyerekekre kell fordítani. Párban könnyebben félre tudnak tenni, ha egyedül van az anya, akkor étrelemszerűen nehezebb. Ilyenkor nagyon fontos, hogy bölcsödébe lehessen íratni a gyerekeket, de nagyon kevés a férőhely és még így is nehéz az anyáknak, mert kisgyerekkel nagyon nehéz a munkavállalás. Tudnak ebben segíteni, de olyan munka kell, amivel egyedül is el tud boldogulni, amikor már nem lakik az intézményben. Az a jó, ha vannak természetes támaszok (pl. rokon, párkapcsolat).

Sokszor próbálnak lakáspályázatot benyújtani, minden kerületben. Magdolna 15 éve dolgozik itt és azt tapasztalja, hogy egyre kevesebb a lakáspályázat és a feltételek olyan szorosak (pl. 5 éve csepeli lakás, munkajövedelem igazolása), hogy egyre nehezebb elérni az önkormányzati lakásokat, egyre kevesebb a siker. Albérletet egyedülálló anya nem tud fenntartani. Volt olyan, hogy fél év után visszakerülnek az emberek a szállóra. Van olyan, aki a 4. vagy 5. intézményben járt már. Ez nem jó a gyereknek sem, mert nincs stabilitás (iskola, óvoda, lakóhely). Ez gyakran vezet magatartásbeli és tanulási problémákhoz. Emiatt is egyre nehezebb a továbblépés. Fel szokták mérni közösen az anyával/szülőkkel az erőforrásaikat, amiket lehet mozgósítani (pl. nagyszülő, testvér, barát). Nagyon nagy feszültséget okoz, amikor közeledik a kilépés – hova mennek? mi lesz velük?

Krízisközpontba az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálaton (OKIT) keresztül jutnak be a családok – itt csak nagyon rövid ideig, legfeljebb 1+1 hónapig maradhatnak. Innen CSÁO-t szoktak keresni, egyedülálló nők esetében sokkal nehezebb elhelyezni innen valakit.

A résztvevőktől érkezett a kérdés, hogy meddig mehet egy család intézményről intézményre? Kispál Magdolna szerint ezt nem igazán lehet számokban meghatározni. A törvény szerint ha két éven belül jelentkezik, akkor fel lehet venni, de a gyámhivatalnak jelezni kell ezt és ő hozza meg a végső döntést, azt mérlegelve, hogy a gyerek szempontjából vállalható-e még a helyzet. A CSÁO-nak ilyen esetben jelzési kötelezettsége van. Nincs határozott álláspont, hogy mikor emelik ki a gyereket a családból, Magdolna szerint egy sokadik CSÁO a szülő arról is jelzés lehet, hogy ennyi segítségnyújtás mellett nem tud lakhatásba jutni. Nem biztos, hogy felveszik, ha korábban már lakott ott. Ez a problémától is függ (pl. ha ott volt és együttműködött), és attól is, hogy hogyan alakult a helyzetük a kiköltözés után. Ha azt tapasztalják, hogy csak beleülnek a családok a helyzetbe és várják, hogy történjen valami, akkor általában nem veszik vissza.

Az intézményvezető elmondta, hogy nekik az a dolgunk, hogy a családban maradjon a gyerek, de a jelzés a gyámhivatal felé törvényi kötelezettség számukra. Nem jó a gyereknek, ha vándorol évekig és csak CSÁO-ban nő fel. Rengeteg dilemmát vet fel ez a kérdés. Gyerekbántalmazásnál nem kérdés, hogy ki kell emelni a családból. Itt ez nem ennyire egyértelmű. Családi kötődés vagy stabil hely, ezt kell mérlegelniük. Ők teljesítjük a jelzési kötelezettséget, de a gyámhivatal nem emeli ki rögtön.

A Vöröskeresztnek van kiléptető lakása is: egy 1,5 szobás, összkomfortos lakás Csepelen egy panelben. Ez mindössze 6 fős, csak egy család fér el benne. ÁLtalában nagyobb családok szoktak odakerülni a CSÁO-ról. Megnézik, hogyan működik a család és ha csak az a probléma, hogy nincs lakásuk (de a szülőknek van munkájuk és jól működnek önállóan), akkor tudnak odaköltözni. Ott is családgondozóval dolgoznak együtt, de nem annyira szorosan, mint a CSÁO esetében. Majdnem minden család olyan helyzetben van, hogy innen lakásba tud továbbmenni (nem intézménybe). A lakásban eltöltött ide beleszámít a másfél éves CSÁÓ időszakba.

Nagyon kevés azoknak a családoknak az aránya, ahol csak a lakhatás a gond (10-ből 1-2 család). Magdolna tapasztalata szerint gyakran életvezetési és/vagy gyereknevelési problémák is vannak. Országosan van több, mint 100 családok átmeneti otthona. Nem a számokat kellene növelni, hanem a bentlakás időtartamát kellene meghosszabbítani. Nagyon rövid az 1-másfél év. Alacsony iskolai végzettség, roma származás plusz nehézséget okoz a családoknak a boldogulásban. Ez az idő nem elég arra, hogy valaki stabil élethelyzetbe tudjon kerülni. Legalább még egyszer ennyi időre volna szükség, akár 3 évre. Akinek megoldódik a problémája, úgyis el fog hamarabb menni. Így nem lesz jelzési kötelezettség, és több időt kapnak. A másfél év ott lakás ráadásul sok helyen nem elég a lakcím elváráshoz sem lakáspályázat esetén.

Az intézményvezető véleménye szerint nem fog a CSÁO-k száma emelkedni, de mostantól mérni fogják a hatékonyságot (pl. munka, kikerülés, fejlődés). Nagyon drága a CSÁO, mint intézmény. Nem tudni, mi lesz, ha a számok nem azt mutatják, amit kell. Magdolna elmondta, hogy folyamatosan nyújtják be a javaslataikat az illetékesek felé. Ha kiszámoljuk, hogy a normatíva mennyi egy főre, ebből lehetne egy lakást bérelni, vidéki házat venni. Nekik az a dolgunk, hogy ezt közvetítsék a törvényhozók felé és ezt meg is teszik.

Becslése szerint 10-15% azoknak az aránya, akiknek csak lakás kellene – ha ők kapnának lakást, akkor ennyivel is kevesebb ember lenne az intézményekben, és az ott lévő emberekre több idő jutna. A kiemelés még a CSÁO-nál is drágább. Ezt a szakmai nap következő beszélgetése tárgyalta részletesebben.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.