Egy család kálváriája

Ez a cikk több mint 6 éves.

A történet 2012-ben indult, mikor a család uzsorakamat miatt elvesztette lakhatását vidéken, ezért úgy döntöttek, feljönnek Budapestre a rokonokhoz. Összepakolták a négy gyermek ruháit, maguknak alig valamit s útnak indultak és beköltöztek a Pest egy erdős területén, kunyhókban élő rokonaikhoz. Budapesten sajnos nehezen indult az életük, hiszen az anyuka mindig a gyerekekkel volt otthon, de az apuka kapott munkát és a rokonoknál maradhattak addig, míg a családok átmeneti otthonába (CSÁO) be nem jutnak (sajnos nagyon sokat kell várni a családoknak, hogy bejussanak egy ilyen intézménybe, van, hogy 8-10 hónapot is). Korábban már éltek ilyen intézményben, de az egy éves tartózkodási idő letelte után nem tudtak megfelelő lakhatást találni, akkor visszaköltöztek vidékre.

kriszti_1.jpg

Apuka dolgozott, a család nagy szeretettben élt együtt, a gyerekek nagyon ragaszkodtak a szülőkhöz, de sajnos ilyen körülmények között a területre kijáró utcai szociális szolgálatnak a hatályos törvények előírásai alapján nem volt más lehetősége, mint jelzést adni a gyermekjóléti szolgálatnak, majd a gyermekeket bevinni a fővárosi TEGYESZ Alföldi utcai befogadó intézményébe. A gyermekjóléti szolgálatnak azonban nemcsak lehetősége lett volna abban támogatni a családot, hogy ne kelljen kunyhóban élniük, hanem törvényi kötelessége is, ezt a kötelezettséget azonban nem teljesítették, így a szülők a gyermekek érdekeit szem előtt tartva, nagyon nehezen meghozott döntéssel beleegyezésüket adták az eljáráshoz.

Az Alföldi utcából a gyerekek rövidesen Baktalórántházára kerültek lakóotthonba, tehát – bejelentett lakcímük miatt – több száz km távolságba kerültek szüleiktől. A szülök nem adták föl, egy programon keresztül kiutalt albérlet-támogatás segítségével beköltöztek egy munkásszállóra, ahova a gyerekeket kiadták hétvégeken, a többi napokon pedig telefonon tartották velük a kapcsolatot a szülők. Az albérlet-támogatás megszűnése és az édesapa jövedelmének elvesztése (egészségkárosodáson alapuló jövedelmét a megszigorított feltételek miatt hatóságilag megvonták) azonban anyagilag ellehetetlenítette a családot (az édesanya egészségügyi okból munkaképtelen), ezért a szállóról is menniük kellet. Így, jobb híján titokban visszamentek a rokonokhoz az erdőbe. Ez nagy megnehezíti a gyerekekkel való kapcsolattartást is, hiszen ilyen körülmények között még egy hétvégét sem tölthetnek együtt egybefüggően. A család ezért folyamatosan jelentkezett családok átmeneti otthona férőhelyekre.

2014 júliusában újabb tragédia érte a családot, az apa hosszan tartó, súlyos betegség következtében elhunyt. Azok az emberek, akik ilyen nehéz életet élnek – nehéz fizikai munkát végeznek napi 10-12 órában, folyamatos stressz alatt élnek, nagyon egészségtelen körülmények között – sajnos az átlagosnál sokkal rosszabb egészségi állapotban és sokkal rövidebb ideig élnek. A szociális intézmények rendkívüli érzékenységét mutatja, hogy az apa halála után azzal utasították el korábbi CSÁO felvételi kérelmüket, hogy ha nincs apa, akkor családos szállóra nem költözhetnek – hiszen a családhoz apa is kell.

A családegyesítés reménye ebben a helyzetben szinte nulla volt, noha a családdal kapcsolatba került szociális szolgáltatók (gyermekotthon, gyermekjóléti központ, utcai szolgálat) egybehangzó véleménye szerint a gyermekek kiegyensúlyozott, harmonikus fejlődését az segítené elő, ha a szülőkkel lehetnének, és a család szétválasztásának az oka kizárólag a lakhatási helyzet ellehetetlenülése volt. Mind a négy gyermeket nagyon megviselte, hogy elválasztották a szüleitől és intézetben kell élniük, amire életkoruktól függően különbözőképpen reagáltak. Az egyik fiúgyermek figyelemzavarokat mutatott és amiatt gyógyszeres kezelésre szorult. A lánygyermek pedig többször megszökött a gyermekotthonból, ami miatt komoly veszélynek van kitéve, illetve már eddig is többször éltek vissza a helyzetével és vált erőszak áldozatává.

Annak ellenére, hogy az állam önkényesen emelte ki a családból a gyerekeket, a szülők ezt a helyzetet csak kényszerűségből fogadták el, most arra kötelezik az anyát, hogy fizessen gyerekenként havi 500 forintot az intézeti elhelyezésért. Sajnos az anyuka nem tud olvasni s így nem tudta, mit vett át a postástól, ezért a fellebbezésről is lemaradt.

A család sok meghurcoltatáson ment át 2012 óta, de talán most kezd látszódni az alagút vége, mert A Város Mindenkié csoport (AVM) – a családot támogató szociális szolgálattal együtt – kiállt az ő ügyükben is és most úgy néz ki, hogy idén szociális bérlakásba költözhetnek. A lakást az AVM és az Utcáról Lakásba! Egyesület közösen fogja felújítani. Mivel a költségek igen magasak, ezekre adományokat gyűjt az Egyesület, így talán már szeptemberben a gyerekek is az új lakásból mehetnének iskolába.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.