Építészeti konferencián a hajléktalan emberek érdekeit védő aktivisták

Ez a cikk több mint 5 éves.

Természetesen meghívást csak Dr. Udvarhelyi Tessza városantropológus kapott, de újfent sikerült kiharcolni, hogy az AVM-et egy érintett és egy szövetséges képviselje a ReSite 2015 elnevezésű prágai konferencián. Rettentően kényelmetlen nyolc órás busz után érkeztünk meg Prágába. Szerencsémre én kaptam a fürdőkádas szobát, amit jól ki is használtam.

praga_1.jpg

Az első este egy fogadáson vettünk részt, ahol igencsak elütő ruházatban jelentünk meg az Óvárosi Polgármesteri Hivatalban. Ennek a híres tornyából jönnek ki óránként a különböző figurák. Itt találkoztunk cseh ismerősünkkel – az egyik prágai alpolgármester tanácsadójával – és megismerkedtünk egy magyar építész hölggyel is. Ismerősünk szerencsére elvitt bennünket egy igazi házias kiskocsmába, ahol nagyon hangulatos körülmények között fogyasztottuk el a pompás vacsorát. Tessza fagyizni kívánt, mert a túrós gombóc sajnos elfogyott, ezért elindultunk a belvárosba keresni egy fagyizót éjféltájban. Nem volt szerencsénk, így desszert nélkül kellett lefeküdnünk.

A második nap a konferencián találkoztunk a zuglói alpolgármester Szabó Rebekával, akivel pár hónapja találkoztunk hivatalos keretek között is. Egy caracasi építész professzor előadásába hallgattunk bele, aki a másnapi panelünkben is részt vett. A szegénynegyedek élhetőségéről beszélt elég színesen és olykor még forradalmian is, de társam tolmácsolása zavarta a többieket, ezért nem végig néztük meg.

Ebéd után ismerősünk bevitt minket az alpolgármester irodáját megmutatni, majd a közgyűlési terembe is, ahol éppen folyt a munka. Ez az új Városházán volt nem messze az régi Városházától. Természetesen bemértük a befoglalási lehetőségét, ami könnyebbnek tűnt, de nem olyan látványosnak, mint a pestié. Csehül beszéltek és a fordítást itt sem nézték jó szemmel, így átmentünk a városi könyvtárba, ahol társam egy brnói munkatársával dolgozott egy-két órát, én pedig jól eltévedtem a belvárosban, ezért csak fél órát tudtam kádfürdőzni a következő programig. Pedig már jártam egyszer Prágában egy évvel korábban.

praga1.jpg

Este egy aktivista kerekasztalra indultunk a külvárosba. Nagy nehezen megtaláltuk a címet, ahol egy csehül írt sajtcetli fogadott, amit társam nemzetközi nyelvtudásával kibogozva értelmezett: egy másik helyen tartják a kerekasztalt. Szerencsére prágai aktivisták is felháborodva olvasták a hirdetést, így őket követve eltaláltunk az új helyre, ahol kiderül, hogy nem lesz angol tolmácsolás. A kerekasztal három nyelven kommunikálódik: angol, cseh és szlovák. Az egyharmad érthetőség alapján úgy döntöttünk, hogy korábban megyünk a tervezetnél a VIP vacsorára.

A kerti pikniken Stefannal beszélgettünk az ételcsipegetés közben. Ő Brnóban lobbizott ki az önkormányzattól szociális bérlakást. Ez még nem nagy dolog, ilyen van nálunk is olykor. A Brnói 2000 üres bérlakásból a mi tippünk alapján 2-3 lakást adott az önkormányzat a projektek, de nem! Hatalmas meglepetésünkre 50 lakással indulhatott a program, melynek keretében mélyszegénységben élő cigány családokat helyeznek emberhez méltó lakhatásba. Ez mindkettőnk biztosítékát kiverte. Rá kellett döbbennünk, hogy nem Magyarországon vagyunk. Ezután „élőkönyvtárt” játszottunk. Stefan engem kérdezett ki az életemről, én pedig őt. Ezután siettünk lepihenni, mert a moderátorunk hajnal 9 órára magához rendelt egyeztetés ügyében.

Pontosan érkeztünk a konferenciaközpontba, de a moderátornak hűlt helye volt csak. Sőt, én csak akkor láttam először, mikor helyet foglaltunk az előadásunkon. Még a nevünket sem ejtette ki helyesen, igaz meg sem kérdezte, hogyan kell kiejteni például az Udvarhelyi nevet. Majdnem 3 órát várakoztunk az előadóknak szóló pihenőben egy túlbuzgó pincér társaságában. Ráadásul a panelünk is majdnem egy órát késett.

Egy félkör alakú jól kivilágított dobogóra ültünk le nyolcan. Szemben velünk 300-350 néző. Az első és harmadik előadó cseh építész szakember volt, méghozzá mindkettő nő. Mi voltunk a középső előadók. Én kezdtem a bemutatkozást angol nyelven, de egy kicsit elhibáztam. A duettünkben én a hajléktalan emberek köztéri nehézségeit soroltam fel, míg társam elmondta a középosztálybeliek helyzetét ugyanabban a szituációban. Alvás, evés, pisilés, igazoltatás, stb. Ezután én folytattam a hazai kriminalizálás felsorolásával. Társam pedig egy doktorált társadalom tudósnak megfelelően a helyzet társadalmi hátterét ecsetelte. Azzal fejeztem be a gondolat sorozatunkat, hogy a köztéren is jó lenne, ha egyenlő lehetne egy hajléktalan ember és egy középosztálybeli társadalom tudós, ahogy ezen a konferencián vagyunk mi ketten. Valószínűleg nem azért kaptunk nagyobb tapsot és ovációt, mert mi rossz szokásunknak megfelelően betartottuk az előírt 10 percet. Ezután még egy órás beszélgetés volt az igen kedves moderátor irányításával. Sajnos nem jutottunk szóhoz, mert a két jelenlévő professzor elnyomta a többieket, olyan viccesek voltak. Még jó, hogy a prágai alpolgármester kapott pár percet az elképzeléseinek a vázolására. Ennek köszönhetően a 10 perces előadásunk miatt utaztunk majdnem 20 órát oda-vissza. A végén többen kérdésekkel és gratulációkkal rohamoztak meg minket, így a busz indulásáig nemcsak interjút nem tudtunk adni egy helyi lapnak, de az ebédről is le kellett mondanunk.

resite.jpg

Rohanva értük el a buszunkat, mely Brnótól egy órát 20 km átlaggal haladt egy útépítés miatt. Az út legizgalmasabb és egyben legtanulságosabb része Pozsonytól fogadott bennünket. A hátsó ajtó utáni sorban ültünk, ahol láthattuk a WC-t és a steward készülődését. Már az út elején feltűnt, hogy a WC-t sem a magyaroknak, sem a cseheknek vagy szlovákoknak nem volt hajlandó kinyitni. Azonban Pozsonyban felszállt két fiatal hippi angolszász fiú. Ekkor két óra késében voltunk. Nem voltak részegek, de azonnal WC-re akartam menni. A steward nem volt hajlandó kinyitni nekik sem a WC-t. Erre az egyik elővette a jegyét és rámutatott miközben azt hajtogatta nem kiabálva, de igen határozottan, hogy „tikett toalett” (vagyis, hogy a buszjegyen fel van tüntetve, hogy illemhelyiség lesz a járművön). A cseh steward végül kinyitotta a WC ajtót, amit 20 percen belül a fél busz megrohant. A roham egy perces szünetét kihasználva a steward újra bezárta és megint csak egy angolszász utasnak volt hajlandó kinyitni. Majd a steward ő utána is bezárta. A csiki-csuki játéknak csak a budapesti megérkezésünk vetett véget. Évtizedes aktivistaként is tanultunk a buszon érdekvédelmet. Úgy látszik, még egy 20 év körüli ex-szocialista országbeli fiúban is megvan az a gyakorlat, hogy a társaink le vannak …, de a nyugatiaknak kinyaljuk a …! Persze ehhez az angolszász fiúk határozottsága is kellett.

A visszajelzések alapján nem bánták meg a cseh meghívóink, hogy hallhattak egy érintett hajléktalan embert is egy több milliós költségvetésű konferencián. A moderátorunk fejét pedig – ahogy hallottuk – utólag jól megmosták.

2015. július 1.                                                                                       Balog Gyula

Fotó: Dorota Velek

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.