A Város Mindenkié csoport pert indított, mert Belváros-Lipótváros Önkormányzata többszöri kérésünkre sem adta ki a lakásgazdálkodásról szóló közérdekű adatokat. A per 2015. június 24-i tárgyalásán a bíróság a 19 kérdésből 13-ról úgy ítélte, hogy azok valóban olyan közérdekű adatokra vonatkoznak, amelyeket az V. kerületi önkormányzat kezel, ezért a hivatalt ezek kiadására kötelezte 15 napos határidővel.
Az adatigénylés apropóját a Bástya utcai ketrec építése adta, amikor két évek óta ott élő hajléktalan férfi otthonát rácsozta körül az önkormányzat azzal a céllal, hogy távol tartsa őket a fedett kiugrótól. Akkor tüntetést is szerveztünk a milliós rács építése ellen és később a kerületi polgármesterrel is találkoztunk Zátrok László lakhatása ügyében.
A közérdekű adatigénylési perben a következő adatok kiadására kötelezte a bíróság az önkormányzatot:
1. Hány darab önkormányzati bérlakás van az V. kerületben?
2. Ezek közül hányat adtak ki szociális alapú bérleti díjjal 2015 januárjában?
3. 2015. januárban hány önkormányzati lakás volt üres a kerületben?
4. Vezet az önkormányzat nyilvántartást a beadott szociális lakáspályázatokról?
5. Ha vezet nyilvántartást, 2014-ben hány ilyen pályázat volt?
6. 2014-ben hány lakást adtak ki pályázat keretében?
7. Létezik várólista az önkormányzati lakásokra való pályázáshoz?
8. Ha létezik, hány név szerepelt ezen 2015 januárjában?
9. Az önkormányzat hány önkormányzati bérlakást adott el 2009 és 2014 között?
10. Van nappali melegedő és családok átmeneti otthona a kerületben? (Ezen információk egy része a kerület honlapján is megtalálható)
11. Ha igen, ezek összesen hány férőhelyet biztosítanak? (Ezen információk egy része a kerület honlapján is megtalálható)
12. Ha igen, mely szervezetekkel kötött szerződést a kerület ezen feladatok ellátására (Ezen információk egy része a kerület honlapján is megtalálható)?
A következő kérdések esetében az alperesi nyilatkozat szerint nem az önkormányzat az adatkezelő, így ezekről a Fővárosi Csatornázási Művekhez fogunk közérdekű adatigényléssel fordulni._
1. Hány nyilvános vécé van az V. kerületben?
2. Ezek közül hányat tart fenn az önkormányzat?
3. Mennyibe kerül ezek fenntartása éves szinten?
A következő kérdésre nem az önkormányzatnak, hanem a tulajdonában lévő vagyonkezelőnek kell majd válaszolnia:
1. Mennyibe került a Budapest V. kerület Bástya utca és Fejér György utca sarkán álló óvoda épületének oldalhomlokzatán a Bástya utca felől a transzformátor előtt található rács felszerelése (anyag és munkaköltség egyben)? Ki szerelte fel és kinek a megbízásából?
A következő két kérdést pedig a bíróság javaslatára pontosabban megfogalmazva újra el fogjuk küldeni az önkormányzatnak:
1. Mennyibe kerül havonta az üresen álló önkormányzati bérlakások fenntartása?
2. Évente hány forintot költ az önkormányzat saját pénzből, illetve állami normatívából a nappali melegedők és a családok átmeneti otthona finanszírozására?
3. Hány ember él közterületen az V. kerületben?
A Város Mindenkié aktivistáját, Udvarhelyi Tesszát az eljárásban az Utcajogász ügyvédje, Kalota Ágnes képviselte.
Noha fontos eredménynek tartjuk, hogy Belváros-Lipótváros a 19 kérdésből 12 esetében elismerte az adatok közérdekű jellegét és azt, hogy a hivatal az adatok kezelője, felháborítónak tartjuk, hogy ezekhez az adatokhoz peres eljárás útján tudunk csak hozzájutni, ami nemcsak idő, de pénzpocsékolás is. Mindezt a pazarlást az önkormányzat egy válasz emaillel megelőzhette volna, ha első megkeresésünkre megfelelően válaszol, és kiadja a közpénzek falhasználásáról szóló nála lévő adatokat, valamint elirányít azokhoz a szervekhez, amelyek a többi adatot kezelik és így lehetőségük van azokat is kikérni.
Fotó: Csécsei Ilona