Ombudsmani jelentés a téli hajléktalan-ellátásról – elismerés és kritika

Ez a cikk több mint 6 éves.

meltosagot.JPGAz Alapvető Jogok Biztosa évek óta kiemelten foglalkozik a hajléktalan emberek helyzetével, és az őket támogató intézményrendszer színvonalával, hozzáférhetőségével. A Város Mindenkié nagyon fontosnak tartja ezt a kiemelt figyelmet, és úgy gondoljuk, hogy az ombudsman tevékenysége jelentősen hozzájárul a fedél nélkül élő emberek alapvető jogainak érvényesüléséhez. Az ombudsman ebben az évben is megvizsgálta a fővárosban a téli hajléktalan-ellátás megszervezését, színvonalát, amelyet szintén üdvözlünk. Azonban minden elismerésünk ellenére a jelentés több ponton kritikára szorul, így ebben az évben először ezeket nemcsak az ombudsman, hanem a nyilvánosság felé is megfogalmazzuk.

Az első és legfontosabb kritikánk az, ahogyan az ombudsman és munkatársai a vizsgálatot elvégezték. Már tavaly is jeleztük az alapvető jogok biztosa ezt a problémát, de a hivatal sajnos nem orvosolta azt. A jelentés ugyanis kizárólag a hajléktalan-ellátásban résztvevő intézmények és az azokat felügyelő hivatal képviselőinek megkérdezésével készült el. Úgy tűnik, hogy az ombudsman nem kérdezett meg közvetlenül egyetlen fedél nélkül élő embert sem arról, hogy mi a véleménye a szolgáltatásokról, saját helyzetéről, valamint a fejlesztési lehetőségekről. Hajléktalan érdekvédelmi szervezetként úgy gondoljuk, hogy ez nagyon egyoldalú megközelítés, és a rendszert nem lehet sem megérteni, sem értékelni anélkül, hogy a szolgáltatások igénybe vevőit, azaz magukat a hajléktalan embereket megkérdezték volna. Mint tavaly is jeleztük, csoportunk hajléktalan tagjai örömmel konzultálnak az ombudsmannal a saját tapasztalataikról, de a különböző intézményeket használó emberekkel szervezett fórumok vagy egy kérdőíves/interjús megkeresés is jó eszköz lehet az érintettek véleményének, kritikáinak megismerésére.

Hasznos módszertannak tartjuk, hogy a biztos képviselői a „terepen” szereznek közvetlen tapasztalatokat a hajléktalan emberek ellátásával kapcsolatban, azt azonban aggályosnak érezzük, hogy az ombudsman munkatársai kizárólag a Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) által működtetett szolgáltatásokat látogatták meg. Fontosnak tartanánk, hogy más szervezetek és intézmények munkáját is megismerje, hiszen nagyon sokféle ellátó szervezet nagyon sokféle módszerrel és színvonalon látja el a munkáját. Mivel az MMSZ ma Magyarországon az egyik legjobban finanszírozott szervezet a szociális szférában, az általuk nyújtott szolgáltatások nem feltétlenül tükrözik az általánosan jellemző állapotokat.

Jelentős hiánynak érezzük, hogy az ombudsman csak a fővárosra koncentrál, miközben a Február 3 kutatásból évről évre kiderül, hogy a hajléktalan emberek jelentős része vidéken él (a kérdőíves felmérésben a közterületen élő válaszadók kétharmada él vidéki városban, ami valószínűleg többé-kevésbé tükrözi a hajléktalan népesség térbeli eloszlását is). Ráadásul az ország többi részén a szociális ellátás is sokkal kevésbé megszervezett és így nagyon sok ember számára nem elérhetőek a létfontosságú szolgáltatások. Ennek következtében (szintén a Február 3. kutatás adatai szerint) Budapesttel ellentétben (ahol több hajléktalan ember él különböző hajléktalanellátó intézményekben, mint közterületen) Szegeden, Debrecenben és különösen Pécsett több ember él fedél nélkül, mint ahányan szállón kapnak helyet.

Kevésbé konkrét, de a lakhatáshoz való jog érvényesülése tekintetében annál jelentősebb, hogy az ombudsman – az alaptörvény logikáját követve – mintha szinonimaként használná a szállást és a lakhatást. Az alaptörvény szerint Magyarországnak arra kell törekednie, hogy mindenki számára biztosítsa a méltó lakhatás feltételeit, melynek gyakorlati megvalósulásaként a helyi önkormányzatok igyekeznek szállást biztosítani a hajléktalan embereknek. Álláspontunk szerint a lakhatáshoz való jog (illetve a méltó lakhatás) nem egyenlő azzal, hogy az állam hajléktalanszállókat működtet (A Város Mindenkié álláspontja a lakhatáshoz való jogról itt olvasható) Ennek a jognak az érdemi érvényesüléséhez – de még csak a közterületi hajléktalanság érdemi csökkentéséhez is – felelős, átfogó és a társadalmi igazságosságot szem előtt tartó lakáspolitikára van szükség. Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy az ombudsman nem használja ki a jelentése (és az azzal járó közérdeklődés) nyújtotta lehetőséget arra, hogy a lakhatáshoz való jog e szélesebb körű értelmezését fogalmazza meg, hanem adottnak veszi, hogy az állam által biztosított minimális szintű szolgáltatások jelenthetik az egyedüli választ a hajléktalanságra (a hajléktalanság kiterjedését érdemben befolyásolni tudó társadalompolitikai intézkedéseknek, illetve ezek hiányának a vizsgálata nélkül).

Az ombudsman szerint „a hajléktalan-ellátás intézményhálózata Budapesten teljes egészében kiépült. A rendszer megfelelő férőhely-kapacitással, szolgáltatási struktúrával rendelkezik, kisebb-nagyobb hiányosságokkal és pontatlanságokkal ugyan, de folyamatos működésre és szolgáltatásnyújtásra képes.” Ha ezt a megállapítást tényként kezeljük (és eltekintünk a lényegében maximális kapacitáson működő ellátórendszer mellett is tömeges közterületi hajléktalanságtól, valamint attól, hogy maga a jelentés is számos ennek ellentmondó állítást tartalmaz), még fontosabbá válik, hogy az ombudsman a jelenleginél haladóbb megközelítést képviseljen a méltó lakhatás biztosítására szolgáló közpolitikai intézkedésekkel kapcsolatban. A hajléktalanság megoldása ugyanis nem a krízisellátásban és az emberek intézményekben történő „tárolásában” rejlik, hanem a megfelelő lakhatás biztosításában, illetve a lakásvesztés megelőzésében. Ez különösen sürgető feladat most, hogy a krízisellátás intézményrendszere valóban jelentős mértékben kiépült, a hajléktalan emberek száma viszont mégsem csökken, a lakásszegénységben élő emberek száma pedig egyre növekszik.

Az ombudsman az állam szociális biztonsághoz fűződő kötelezettségét is megszorítóan értelmezi, és – a kapcsolódó alkotmánybírósági esetjog reflexió nélküli átvételével – kimondja, hogy a szociális biztonsághoz való jog „nem tekinthető alanyi jogi természetű alkotmányos alapjognak”, csupán kiegészítő jellegű támogatás azoknak, akik önerőből nem képesek magukat ellátni. A jelentés az Alkotmánybíróság azon megállapítását is idézi, hogy a szociális biztonság garantálása érdekében az államnak legalább olyan szintű ellátásokat kell biztosítani, amelyek (összességükben) biztosítják az emberi méltósághoz való jog érvényesülését. Egy olyan országban, ahol a hajléktalanságra adott uralkodó közpolitika válasz a hajléktalan emberek túlzsúfolt, élősködőktől fertőzött tömegszállásokba zsúfolása, ahol az aktív korúak segélye 22.800 Forint, és a minimálbér is jelentősen alacsonyabb, mint a KSH által (egy főre!) számított létminimum, nagyon fontos lenne, hogy az ombudsman ennél sokkal erőteljesebben lépjen fel a szociális biztonsághoz való jog tényleges érvényesülése és annak érdekében, hogy az állam aktívabb szerepet vállaljon az állampolgárok legalapvetőbb szükségleteinek a biztosításában (legalább az ombudsman által irányadónak tekintett alkotmánybírósági értelmezés által meghatározott szinten). Ilyen intézkedések lehetnek a minimumjövedelem, illetve a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése, illetve a széleskörű és elosztási szempontból igazságos lakástámogatási rendszer bevezetése (A Város Mindenkié támogatja a Zuglóban bevezetett minimumjövedelem, és a a hajléktalanság megelőzésében a korábbi szabályozásnál hatékonyabb lakásfenntartási támogatás intézményét ,és támogattuk azt az európai polgári kezdeményezést is, ami a feltétel nelküli alapjövedelem bevezetését célozta.)

Kritikánk mellett ki szeretnénk emelni néhány olyan pontot is, ahol az ombudsman számunkra különösen fontos kérdésekben haladó szellemiségű álláspontot foglal el. A jelentés megfogalmazza többek között a nappali melegedők hétvégi nyitvatartásával (illetve ennek hiányával) és a KENYSZI/TEVADMIN rendszerrel kapcsolatos kritikáit, amelyek egy részét egy másik írásunkban részletesen ki is fejtettük, és amelyek jogszabályi módosítása – szerencsére – folyamatban van.

Fontos megállapításokat tesz a jelentés a hajléktalan embereket üldöző jogszabályokkal kapcsolatban is. A biztos idézi a fővárosi önkormányzat beszámolóját a fedél nélkül él embereket érő hatósági eljárásokkal kapcsolatban: „az intézkedések számszerű meghatározása nem lehetséges, mert az esetek túlnyomó többségében az intézkedéssel érintett személy haladéktalanul eleget tett a közterület-felügyelő felszólításának, és a jogellenes állapotot megszüntette (értsd: távozott a helyszínről), így szabálysértési eljárás kezdeményezésére nem került sor.” Másképpen fogalmazva: a hajléktalan embereket a közterület-felügyelők folyamatos zaklatással tartják távol a közterületekről, így a legtöbb esetben nem indult eljárás. Ezzel a jogszabály mégis eléri célját: a hajléktalan emberek a zaklatás eredményeként elhagyják a szóban forgó területet, így lakhatási nehézségeik a felületes szemlélő számára megoldottnak tűnhetnek. Ahogyan az alapvető jogok biztosa is megállapítja: az életvitelszerű közterületen tartózkodást tiltó rendeletek hatására „a tiltott területeken nem lett kevesebb fedél nélküli ember, csak a segítségnyújtók kevésbé találják meg őket, így a konkrét életveszélyes helyzeteknek való kitettségük nagyobb”.

A fedél nélkül élő emberek ellen utcán élés miatt elindított eljárások pontos száma valóban viszonylag alacsony, ahogyan ezt A Város Mindenkié blogján minden hónapban közzéteszi. Miközben az ombudsman sajnálatosan megállapítja, hogy az életvitelszerű közterületen lakhatás büntetése beépült a magyar joggyakorlatba, kijelenti, hogy „világosan és egyértelműen el kell választani a hajléktalanok (krízis) ellátását és az esetlegesen elkövetett szabályszegések szankcionálását: az állami büntetőhatalom gyakorlása, illetve a szociális segítségnyújtás különböző funkciók és feladatok, amelyek egybemosódása alkotmányosan súlyos következményekkel jár.”

Összességében, miközben megköszönjük és elismerjük az alapvető jogok biztosának munkáját a hajléktalan emberek jogainak védelmében, arra kérjük, hogy a következő jelentés elkészítése során a korábbi színvonal megtartása mellett kiemelten figyeljen a következő szempontokra: 1) kérdezzen meg hajléktalan embereket is az ellátórendszer működéséről és jogaik érvényesüléséről; 2) vizsgálja meg a Budapesten kívüli hajléktalan-ellátás helyzetét is a fenti két szempont figyelembevételével; 3) képviselje markánsabban és bátrabban a Magyarországon élő emberek lakhatáshoz és a szociális biztonsághoz való jogát.

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.