2015. május 6-án hosszan előkészítés után találkoztunk az Országos Mentőszolgálat képviselőivel, hogy a mentőszolgálat hajléktalan emberekkel kapcsolatos eljárásrendjéről egyeztessünk. A beszélgetésen az OMSZ részéről Czirner József operatív igazgató, Göndöcs Zsigmond műveleti és szervezési igazgatója, valamint Engelbrecht Imre regionális igazgató vett részt. A Város Mindenkié részéről Balog Gyula, Fekete-Nagy Miklós és Sándor Ferenc érintett aktivisták, és Udvarhelyi Tessza szövetséges aktivista vett részt. Ott volt még velünk Bence Rita, a Társaság a Szabadságjogokért betegjogi programvezetője is.

A találkozó apropóját az Utca és jog kutatásunk 2012-ben nyilvánosságra hozott eredményeink adták, amelyből kiderült, hogy az egyenruhás hatóságok után a hajléktalan embereket az egészségügyi és szociális területen éri a leggyakrabban diszkrimináció. Munkánk során nagyon sokszor hallunk arról, hogy az OMSZ munkatársai nem megfelelően bánnak hajléktalan emberekkel, és természetesen olyan esetekről is, amikor a mentők példamutatóan végezték el munkájukat egy hajléktalan állampolgárokkal.

Hogy mélyebben megértsük a helyzetet, 2014-ben esetgyűjtő kampányt kezdtünk, amelynek során a mentőszolgálat és a hajléktalan emberek közötti találkozások tapasztalatairól kértünk beszámolókat szimpatizánsainktól, szociális munkásoktól és hajléktalan emberektől. A kampány eredményeképpen összesen kb. 40 beszámoló érkezett be hozzánk, amelyből 33 volt felhasználható arra, hogy megértsük a hajléktalan emberek és az OMSZ viszonyát.

A hozzánk beérkezett esetek közül néhányat nyilvánosságra is hoztunk, az általános tendenciák pedig a következőt mutatják. A 33-ből összesen 2 esetben negatív, 4 esetben pedig pozitív tapasztalatokról szóltak. 9 esetben fordult elő az ellátás megtagadásának veszélye (pl. a diszpécser az ügyfél hajléktalansága miatt bizonytalankodott, hogy kiküldje-e a kocsit) (27%). Összesen 7 esetben kaptunk hírt az ellátás megtagadásáról (amikor pl. a diszpécser nem volt hajlandó kiküldeni esetkocsit egy hajléktalan emberhez) (21%). 6 esetben számoltak be megalázó bánásmódról, nem megfelelő beszédmódról (18%). 3 esetben fordult elő indokolatlanul lassú ellátás, amikor a kocsira nagyon sokat kellett várni (9%). 2 esetben számoltak be arról, hogy a mentőszolgálat munkatársai bántalmaztak egy hajléktalan embert (6%). 2 esetben kaptunk hírt arról, hogy a hajléktalan betegtől loptak a mentőszolgálat munkatársai (6%). Egy esetben a mentők teljesen elmulasztották az ellátást, amikor az indokolt lett volna, ez az eset a hajléktalan ügyfél halálával végződött (3%). Végezetől, 4 olyan beszámoló érkezett, amelyben az OMSZ munkatársai nagyon nagy körültekintéssel, odafigyeléssel és különösen érzékenyen jártak el egy hajléktalan ügyféllel (12%).

A május 6-i megbeszélésen bemutattuk ezeket az adatokat, valamin az AVM Utcajogásza által elkészített ún. mentős kisokost, amelyben a hajléktalan embereket tájékoztatjuk jogaikról és kötelezettségeikről a mentőszolgálattal kapcsolatban. Nagy örömünkre az OMSZ képviselői magas színvonalúnak találták a kisokost és csupán egyetlen dolgot hiányoltak belőle: a hajléktalan emberek számára kialakított ún. 24 órás egészségügyi centrumok elérhetőségét (ezt az újabb kiadásba bele fogjuk foglalni). A

A résztvevők és a szervezetek bemutatkozása után az általános tapasztalatokról beszélgettünk. Az OMSZ munkatársai elmondták, hogy feladatuk és szándékuk szerint Magyarországon mindenki pontosan ugyanazt az ellátást kell, hogy kapja, és az OMSZ elítél mindenfajta megkülönböztetést. Kiemelték, hogy a téli időszakban az OMSZ és a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) közösen működtetett egy kifejezetten a hajléktalan emberek ellátásra szolgáló mentőegységet annak érdekében, hogy minden utcán élő embert el tudjanak látni és meleg helyre tudjanak szállítani, ha segítségre szorul. Ez a szolgáltatás sajnos finanszírozás hiányában azóta megszűnt. Ezen kívül, az OMSZ együttműködik a Menhely Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett 24 órás diszpécserszolgálattal, amely kifejezetten a hajléktalan emberek sürgősségi szociális ellátását végzi.

A mentők képviselői elismerték, hogy létezik előítéletes viselkedés a mentőszolgálat dolgozói között, de azt is, hogy az ilyen viselkedést az OMSZ nagyon szigorúan bünteti és minden ilyen bejelentett esetet részletesen kivizsgálnak és szigorúan megbüntetik azokat, akikről kiderül, hogy bántalmazták vagy bármilyen módon nem megfelelően bántak a betegekkel. Ami a mentőkocsi lassú kiérkezését illeti, véleményük szerint ennek nincs köze egy beteg hajléktalanságához. Statisztikáik szerint egy évben összesen 1,1 millió beteget látnak el összesen 7600 dolgozóval, és csupán az eseteket 4%-ában ér ki a mentő 30 percen túl. A szűkös kapacitások miatt a dicspécsernek a beteg állapota szerint kell megállapítania, hogy hova kell hamarabb kiérnie az esetkocsinak.

A megbeszélés végén a további együttműködésről beszéltünk, illetve arról, hogyan lehetne javítani a hajléktalan emberek ellátását. Az AVM és a TASZ három javaslattal érkezett: 1) szervezzünk tapasztalatcserét mentőszolgálati dolgozók és hajléktalan emberek között annak érdekében, hogy a két csoport jobban megismerje és megértse egymást 2) adjon ki az OMSZ országos utasítást/fogalmazzon meg protokollt a hajléktalan emberek megfelelő ellátásával kapcsolatban 3) biztosítson az OMSZ életmentő képzést az AVM aktivistái számára, hogy adott esetben ők is tudjanak segíteni hajléktalan társaiknak. A tapasztalatcsere ötletére nagyon nyitottnak mutatkoztak a mentők képviselői, és ezzel kapcsolatban meg is beszéltük, hogy felvesszük a kapcsolatos a regionális vezetővel. Az életmentő képzést is szívesen megtartják aktivistáink számára és segítenek a mentős kisokos terjesztésében is. Az országos utasítás/protokoll kiadását meglehetősen gyorsan elutasították. Egyrészt, mert a protokoll kifejezést nem tartották megfelelőnek a betegek egy csoportjára vonatkozóan. Másrészt, ha jól értettük (ez sajnos nem volt egyértelmű), akkor egy ilyen jellegű utasítás kiadását nem tartották sem indokoltnak, sem reálisnak. Az első két eredménynek nagyon örülünk, a harmadik célért pedig tovább fogunk küzdeni, és megkeresünk további olyan intézményeket, amelyek a (hajléktalan) betegek ellátását felügyelik (pl. Országos Tisztifőorvosi Hivatal).