A HIV-ről és az AIDS-ről tanultunk

Ez a cikk több mint 9 éves.

2015. március 3-án Bagyinszky Ferenc, a TASZ programvezetője tartott előadást A Város Mindenkié aktivistáinak a HIV-AIDS-ről. Mivel ez a téma egyre súlyosabban érinti hazánkat is, kíváncsian vártuk előadását. Megtudhattuk, hogy a HIV és AIDS mozaikszavak. A HIV vírust jelent, ami az emberi szervezetben immunhiányt okoz: a vírus megtámadja azt a sejtet, ami az immunrendszerért felelős és tönkreteszi azt. Az AIDS szerzett immunhiányos tünetegyüttes. Az immunrendszer alulműködése miatt betegszünk meg, és ilyenkor nem tudunk védekezni a különböző más betegségek és daganatok ellen sem. A vírus bejut az immunrendszerünkbe, ahol megkeres egy bizonyos sejtet (ezt cd4 vagy t4 sejtnek hívjuk), oda beépül és a sejt további vírusokat gyárt le, majd szétesik. Mivel egyre kevesebb az immunsejt, egyre kevesebbet tudnak tenni a káros folyamatok ellen.

hiv-curt.jpg

A HIV vírusnak pedig meglehetősen leszűkült a terjedési módja: a bejutásáért mindig valamely testfolyadék felelős (vér, ondó, hüvelyváladék és anyatej). A következő lehetséges útjai vannak a fertőzésnek:

* anyáról gyermekre: szülésnél vagy szoptatásnál – ha az anya nem tudja, hogy HIV pozitív – akkor 30-35% az esélye, hogy átadja a csecsemőnek

* vérkészítmények és vér által fertőzött készítmények (szervek, szövetek) donációja esetén

* eszközökkel (pl. tű, oltás). Nem a kábítószer-használat maga, hanem a szennyezett tű vagy szipka megosztása veszélyes!

* szexuális úton: ondó, hüvelyváladék és orális szexnél is terjedhet

* sebnél, herpesznél és sérülésnél könnyebben bejut

A HIV fertőzés akkut fázisában, ami kb. 10-14 nap a fertőzés után, a szervezet elkezd hirtelen védekezni. Ekkor kiütés, hasmenés és magas láz jelentkezhet. Ezután jön egy tünetmentes vagy atipikus tünetes szakasz, amit például fáradtság jellemezhet. A tünetmentes szakaszban folyamatosan romlik az immunrendszer, és ez az időszak nagyon különböző ideig tarthat el: van, akinél néhány hónap, és van akinél több év, évtized. A HIV-vel fertőzött embereknek csak nagyon kis százaléka az, aki soha nem lesz beteg.

A betegség alatt az immunrendszer már nem tud jól védekezni, így sokkal könnyebben bekerülnek a fertőzések és a sérült immunrendszert könnyen megbetegítik a gombás fertőzések és daganatok. Hosszú távon ez agykárosodást és demenciát (elhülyülést) is okozhat.

Ma már létezik gyógyszeres kezelés a HIV/AIDS ellen, így megállítható és akár vissza is fordítható az immunrendszer leromlása. De ahhoz, hogy az ember hozzájusson ehhez a kezeléshez, mindenképpen el kell menni szűrésre HIV-tesztet csináltatni! Budapesten a Karolina úton, a Szent László Kórházban és az ÁNTSZ-nél lehet ingyenes szűrésre menni és ma már vidéken is vannak kezelési központok, például Miskolcon, Pécsett és Debrecenben is.

A szűrés minden állomásponton ingyenes és anonim kell, hogy legyen, vagyis ha pozitív az eredmény, akkor egy sorszámmal és a hozzá rendelt jeligével kapja meg papíron az eredményt a tulajdonosa. Vannak úgynevezett gyorstesztek is, ilyenkor ujjbegyből vesznek vért vagy szájból kenetet (a köznyelvben ez a nyálteszt), az eredmény pedig 10-15 perc alatt megvan. A legtöbb teszt a fertőzés után kb. 1 hónappal tudja csak kimutatni a vírus ellen termelt ellenanyagokat, vagy magát a vírust. Ezt hívjuk ablakperiódusnak.

A HIV/AIDS betegek gondozása háromhavonta történik. Ilyenkor megnézik az immunsejtek számát és ez alapján állapítják meg a beteg állapotát. Egy friss fertőzöttnek több milliós vírusszáma is lehet, ilyenkor nagyon fertőz, akár orális szexszel is könnyen megfertőzhet mást. HIV-gyógyszerek a 90-es évek közepe óta vannak, régebben napi 8 szemes, étkezés előtt vagy közben szedhető gyógyszerek voltak sok mellékhatással, de az 2000-es évek közepe óta már kombinált gyógyszerű kezelés is lehetséges, ami napi 1 szemet jelent és szinte semmilyen mellékhatása nincs. A HIV gyógyszerek a vírus szaporodásának különböző fázisaiba avatkoznak be. Egy kombináció 6 hónap alatt teljesen leállíthatja a vírus szaporodását.

Azért fontos, korán diagnosztizálni a betegséget, mert korai diagnózissal teljes életet lehet ma már élni. Mivel sajnos sokan későn jutnak el a kezeléshez, ilyenkor már maradandó egészségkárosodás vagy sokkal hamarabb halnak meg, mint indokolt lenne. Azért is fontos időben felismerni a fertőzést, mert ha például egy HIV-fertőzött betegnél daganatot diagnosztizálnak és kemoterápiát alkalmaznak, akkor ez nem használ addig, amíg HIV ellen nem kezelik. A HIV/AIDS gyógyszerek ma meglehetősen drágák, de Magyarországon ezekhez ingyenesen lehet hozzájutni, csak a dobozdíjat kell kifizetni. Ezzel szemben a világ sok részén nem jut mindenki megfelelő gyógyszerhez.

Hogy lehet elkerülni és megelőzni a HIV/AIDS fertőzést?

* Ha valaki droghasználó, nem szabad más tűjét vagy eszközeit használni!

* Droghasználatnál a tűt és az eszközöket fertőtleníteni kell, vagy egyszer használatos eszközöket kell használni!

* Az egészségügyben a felületeket sterilizálni és fertőtleníteni kell!

* A vérkészítményeket szűrni kell!

A szexuális úton való terjedés megelőzésre régen három alapszabály létezett: légy hűséges, használj óvszert vagy tartózkodj a szextől. Ekkoriban a cél az volt, hogy megváltoztassák az emberek viselkedését. 2008-ban azonban megjelent egy nemzetközi állásfoglalás, ami kimondta, hogy a HIV/AIDS gyógyszert szedők nem fertőznek, vagyis a gyógyszeres kezelés is egyfajta megelőzésként működik. Ha például egy terhes anya HIV pozitív és a terhesség alatt gyógyszert szed, mire megszületik a baba, annyira lecsökken a vírus, hogy a gyereke nem fertözödik meg. Ha egy HIV negatív ember HIV/AIDS gyógyszert szed, akkor ő sem kaphatja el, vagyis napi 1 tablettával megelőzhető a HIV fertőzés. Létezik egy ún. PEP is (poszt-expozíciós profilaxis), amelyet ha az „esemény” után 72 órán belül 28 napig szednek, akkor nem alakul ki a HIV-fertőzés. Ez Magyarországon sajnos még nem elérhető és megelőző oltás ma még nem létezik.

Magyarországon ma a legnagyobb problémát a tűcsere-programok megszüntetése jelenti, ami azért különösen súlyos, mert a droghasználat megváltozott és a dizájnerdrogok esetén gyakoribb az injektálás. Ez a két jelenség együtt akár HIV-járvány melegágya lehet. Ami még nagyon hiányzik az a különböző érzékenyítő és felvilágosító tréningek pedagógusoknak, rendőröknek és egészségügyi dolgozóknak, mert a HIV/AIDS fertőzött emberek gyakran találkoznak kirekesztő, sértő és bántó gyakorlatokkal.

2015. március 19.                                                                                                                             Csuhai Ági

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.