A Kúria Önkormányzati Tanácsa az Alapvető Jogok Biztosának indítványa nyomán törvénysértőnek ítélte és 2015. május 31. napjától kezdődően megsemmisítette a Fővárosi Közgyűlés hajléktalan emberek hatósági üldözéséről szóló 77/2013. (XII. 3.) számú rendeletének jelentős részét. A Kúria indokolása szerint törvénysértőek voltak azok a kerületi önkormányzatok javaslatára bekerült rendelkezések, amelyek az önkormányzat illetékességi területének egészén, vagy annak jelentős, összefüggő területein rendelte tiltani a hajléktalanságot, és amelyek az állampolgárok számára nem egyértelműen azonosítható módon határozta meg a tiltott területeket. A Város Mindenkié annyiban üdvözli a Kúria döntését, amennyiben annak következtében – egyelőre – csökkennek azok a területek, amelyeken a hajléktalan embereket csak azért megbüntethetik a hatóságok, mert nincs hol lakniuk. Álláspontunk szerint azonban függetlenül egy-egy helyi szabályozás formális jogszerűségétől, a hajléktalan emberek hatósági üldözése alapvető jogokat sértő, embertelen gyakorlat.

A Kúria először 2014 szeptemberében vizsgálta a Fővárosi Közgyűlés 77/2013. (XII. 3.) számú rendeletét, amelynek akkor egyetlen pontját semmisítette csak meg, miközben több elvi jelentőségű megállapítást tett. Először is kimondta, hogy „a szabálysértési törvény felhatalmazó rendelkezéseit megszorítóan kell értelmezni”, vagyis „a közterületen való életvitelszerű tartózkodás csak ott lehet tilalmazott, ahol a védendő értékek [a közrend, a közbiztonság a közegészség és a kulturális értékek] kifejezetten, tényszerűen igazolhatóan érvényesülést kívánnak.” Másodszor, „a hajléktalan személy nem rekeszthető ki a települések, egyes önkormányzatok illetékességi területének egészéből, sőt egyes összefüggő településrészekből sem.” Harmadszor, „a megalkotott önkormányzati rendelet rendelkezéseinek a normavilágosság követelményének megfelelően, kellően pontosnak kell lenniük. Nem megengedhetőek az olyan megfogalmazások, amelyek relativizálják annak a tilalmazott közterületnek a kiterjedését, amelyen a hajléktalan ember életvitelszerű tartózkodása szabálysértést valósít meg.”

Noha a Kúria – az Alkotmánybíróság korábbi döntésésével összhangban – azt is kimondta még szeptemberi döntésében, hogy „a lakhatási szegénység […] létállapot, amely a közösség számára is szociális kötelezettségeket teremt”, és hogy „a jog eszközei önmagukban nem alkalmazhatóak hatékonyan arra, hogy a közösséget „védjék” a lakhatási szegénység és az azzal járó körülmények látványától”, az Alaptörvény 4. módosítása értelmében magának a hajléktalanság kriminalizálásának jogszerűségéről nem dönthetett. A Kúria csak azt vizsgálhatta, hogy az Alaptörvényben és a szabálysértési törvényben foglalt felhatalmazó rendelkezések keretei között maradva, vagy azon túllépve, törvénysértő módon rendelkeznek-e az önkormányzatok azokról a területekről, amelyeken a közterületi hajléktalanság büntethető.

A Kúria friss döntése (ld. a Magyar Közlönyben, a 180. oldaltól) a következő két kérdésre kereste a választ vizsgálata során:

• valóban indokolja-e a közterületi hajléktalanság tiltását az Alaptörvényben meghatározott értékek – „a közrend, a közbiztonság, a közegészség és a kulturális értékek” védelme; valamint
• a tiltott területek meghatározása és lehatárolása egyértelműen értelmezhető-e az állampolgárok számára.
  

Ezen szempontok szerint a Kúria törvénysértőnek ítélte, és 2015. május 31. napjával megsemmisítette a fővárosi rendelet tíz kerületre (a II., IV., IX., X., XIII., XIV., XVI., XVII., XXI. és XXII.) vonatkozó rendelkezéseit, amely négy kerület (a VI., a XI., a XVIII. és a XX.) kivételével az összes fővárosi kerület által javasolt szabályozás megsemmisítését jelenti. A Kúria döntése külön is kiemeli a Zuglói Önkormányzatot, amely „kirívó törvénysértést” követett el azzal, hogy a kerületi tulajdonú közterületek egészéről kirekesztette „a kényszerű lakhatási szegényeket”.

A Város Mindenkié csoport üdvözli azt a fejleményt, hogy – egyelőre – csökken azoknak a budapesti területeknek a kiterjedése, amelyeken büntethető a közterületi hajléktalanság. Félő azonban, hogy a kerületek más megfogalmazásban nagyrészt hasonló rendelkezéseket terjesztenek majd a Fővárosi Közgyűlés elé, így a hajléktalanság kriminalizálásának térbeli visszaszorulása csak időleges lesz. Másrészt, meggyőződésünk, hogy ha a Kúria következetesen alkalmazta volna azt az elvet, miszerint csak akkor jogszerű a hajléktalanság büntetése, ha azt a közrend, a közbiztonság, a közegészség, és a kulturális értékek védelme egyértelműen indokolja, úgy lényegében az egész fővárosi rendeletet meg kellett volna semmisítenie.

Álláspontunk szerint a hajléktalan emberek hatósági üldözése minden körülmények között elfogadhatatlan. Nem az a valódi kérdés, hogy a kerületek tudnak-e a kirekesztő Alaptörvény betűjének megfelelő indokot találni a köztéri hajléktalanság üldözéséhez, hanem az, hogy az állam milyen választ ad a tömeges lakásszegénységre. Ebben az Alkotmánybíróság nagyon világos állásfoglalást tett korábban: „önmagában az, hogy valaki a közterületen éli az életét, mások jogát nem sérti, kárt nem okoz, a közterület rendeltetésszerű használatát, a közrendet nem veszélyezteti”, a közrendet valóban veszélyeztető magatartások szankcionálására pedig a szabálysértési törvény számos önálló tényállást ismer. „A hajléktalanság szociális probléma, amit az államnak a szociális igazgatás, a szociális ellátás eszközeivel és nem büntetéssel kell kezelnie.”

Már eddig is legalább 420 db szabálysértési eljárás indult hajléktalan emberek ellen, és előfordult, hogy több napos elzárásra ítéltek valakit csak azért, mert közterületen élt. A Város Mindenkié csoport folytatja a harcot azért, hogy az állam ne a hajléktalan emberek hatósági üldözésén, hanem a lakhatási válság érdemi kezelésén, és a megfizethető, emberhez méltó lakhatás mindenki számára való biztosításán dolgozzon. A hajléktalanság büntetésének valódi alternatívája nem az „utcán élés joga”, hanem a lakhatáshoz való jog.