Ne vegyétek el a gyermekeinket azért, mert szegények vagyunk!

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Város Mindenkié (AVM) csoport 2014. december 10-én a Blaha Lujza téren demonstrációval hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon rengeteg gyermek kerül embertelen és törvénysértő módon gyermekvédelmi szakellátásba, ami elkerülhető lenne egy kiterjedt szociális bérlakás-hálózattal, vagy megfelelő lakásfenntartási támogatásokkal. Sok családból ugyanis a szülők anyagi, illetve lakásgondjai miatt kerülnek gyermekvédelmi szakellátásba a gyerekek, nem azért, mert szüleik nem kellőképpen gondoskodóak.

blog_13.jpg

A Fővárosi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) által szolgáltatott adatok szerint 2012-ben 21 000 gyermek élt családjából kiemelve – közülük mintegy 8200-an gyermekotthonokban, 13 ezren államilag kijelölt nevelőszülőknél, 300-an pedig különleges gyermekotthonokban. A Habitat for Humanity Magyarország szerint 2013-ban az átmeneti gondozásban lévő gyermekek jelentős része lakhatási problémák miatt kénytelen intézményben élni.

Egy gyermek családból való kiemeléséhez rengeteg összetett körülmény vezet. A területileg illetékes gyermekvédelmi szakszolgálatok tartják nyilván a szakellátásba utalás okait. Ehhez a szakszolgálatok a gyerekek beutalási határozatára kerülő szöveges indoklásokat 41 rövid meghatározásra, úgynevezett kódra egyszerűsítik. Noha a gyermeket kizárólag anyagi nehézségek miatt Magyarországon is jogszerűtlen kiemelni a családból, a szakszolgálat által használt kódok közül három kifejezetten a család anyagi, illetve lakhatási körülményeire vonatkozik (jövedelemmel nem rendelkező szülő; hajléktalan szülő; lakhatási problémákkal rendelkező szülő).

Noha a lakhatás és az anyagi helyzet mellett a döntések egy részében egyéb okok is szerepet játszhattak, A Város Mindenkié szerint a puszta tény, hogy ezek a kódok léteznek, és egy éven belül több száz esetben alkalmazzák is őket, már önmagában elég riasztó. Ráadásul az egyéb okok is gyakran a szegénységre vezethetők vissza.

Az AVM is többször szembesült azzal a szomorú ténnyel, hogy egy gyermeket lényegében azért választottak el vagy próbáltak meg elválasztani a szüleitől, mert a család hajléktalanná vált. A napokban pedig az a sajtóhír járta be az országot, hogy Debrecenben egy elszegényedett és hajléktalanná vált nő adott életet egy újszülöttnek. Noha a nő próbált segítséget kérni a szociális ellátórendszertől, lakhatása megoldásában nem tudtak neki segíteni, és ezért a gyermek nélkül kell távoznia a kórházból.

A gyermekvédelmi rendszer sokszor eszköztelenül áll az olyan helyzetek előtt, amikor egy család rossz lakáskörülmények között él, vagy éppen az utcára került. Mivel Magyarországon nincs törvénybe iktatott, kikényszeríthető lakhatáshoz való jog, még az olyan veszélyeztetett csoportok esetében sem, mint a gyerekes családok, az állam és az önkormányzatok még számukra sem kötelesek megfizethető lakhatási lehetőséget biztosítani. Kiterjedt szociális bérlakásrendszer, illetve érdemi támogatási lehetőségek hiányában így az egyedüli intézményi válasz nagyon gyakran a gyermek állami gondozásba vétele.

Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága nemrégiben arra szólította fel a magyar államot, hogy az anyagi, lakhatási problémákkal küzdő családoktól ne válasszák el gyermekeiket, hiszen az ellentétes a Magyarország által is ratifikált ENSZ Gyermekjogi Egyezménnyel és egyben a magyar gyermekvédelmi törvénnyel. Az AVM szerint elfogadhatatlan, hogy jelenleg elhelyezés nélkül lakoltathatnak ki családokat anélkül, hogy az illetékes önkormányzatnak olcsóbb bérlakásban, vagy legalább családok átmeneti otthonában vagy anyaotthonban kellene gondoskodnia elhelyezésükről.

A lakhatási válság érdemi kezelése, a családok hajléktalanná válásának megelőzése, valamint a gyermekek anyagi okokból való gyermekvédelmi szakellátásba vételéhez vezető intézményi gyakorlatok megváltoztatása az egyedüli emberséges megoldás, amivel ráadásul az egész társadalom jobban járna. Ezt követeljük ettől – és a mindenkori – kormánytól!

Fotó: Vörös Anna

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.