Indiában járt a Közélet Iskolája

Ez a cikk több mint 6 éves.

A Közélet Iskolája számomra sosem látott kezdeményezés. József Attila jut eszembe róla. Ha József Attila arra született, hogy költő legyen és költőként tanítsa az embereket, úgy ebben a hatalom sem tudta megakadályozni. Mélyben rejlő erőket érzek a történésekben és nem egy kis ember akarnokoskodását. Miután Szegeden eltanácsolták az egyetemről, azután csak azt írhatta, hogy „egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani”. Számomra ma ez a Közélet Iskolája.

blog_8.jpg

Az alapítók Dósa Mariann és Udvarhelyi Tessza tanulmányaikat részben Amerikában végezték. Az amerikai önérdekérvényesítő mozgalmi hagyományt sikerrel ültették magyar alapokra. Ez a hajléktalanság feloldásáért a hajléktalan emberekkel együtt működtetett mozgalom (AVM) máig jól működik. Csakhogy az aktuális hatalom nem hajlik párbeszédre azokkal, akiket a hatalmi pozíciójukban szolgálniuk kellene, az önmagukat képviselő hajléktalan emberekkel. A lányok mégsem ijedtek meg a hatalom elutasításától, és most mindenkivel kommunikálnak, akik nyitottak erre.

Ahogy József Attilát eltanácsolta Horger Antal úr, az egyetem fura ura, majd a költő a sorsát az egyetemen kívül teljesítette be. Ahhoz hasonlónak érzem a közélet iskoláját. Gyerekkoromban nem értettem, hogy József Attila, ha nem végezheti el az egyetemet, akkor mégis hogyan képzeli, hogy végzettség nélkül hogyan fogja tanítani, ráadásul az egész népét, és mi az hogy nem középiskolás fokon? (Én is hatalmaskodó közegben nőttem fel, amolyan Horger Antalos családban, ahol az életet megfojtották a hatalmasok, a családban a szülők). Azóta persze már látom, hogy az élet nem az egyetemi végzettségtől függ (nem a hatalomtól), és ha Amerikában tanult antropológusok is hozzák vissza nekünk az önérzetünket és ezzel az életlehetőségünket, a jót bárhonnan jön is, érdemes eltanulni. A hasonlatommal élve, József Attila, ha ma élne, a maga közélet iskolájában tanítaná az egész népét, nem középiskolás fokon… Azaz az antropológus lányoknak is ilyen mélyről jövő és rendeltetés szerű kezdeményezése a „közélet iskolája” (nem futó hóbort, és nem valami korábban is ismert „iskola”).

A megalakulásuk után elnyertek egy pályázatot arra, hogy keleten is megnézzék, ott hogyan gyakorolják az érdekvédelmet.

Erről számoltak be október 17-én, az Auróra utca 11-ben. Budapest új közösségi helyén. (Itt szerzett irodát a Közélet Iskolája.) Az iskola képviselői más szervezetekben dolgozva nagy tapasztalatra tettek szert. És most a saját elképzeléseiknek megfelelő dolgokkal foglalkoznak, és mindent a maguknak jó módon tehetnek. Ezen a szervezeten keresztül tudják eddigi munkájukat továbbvinni, és az új kezdet számukra munkásságuk betetőzése, és nem a betanulás időszaka…

blog_9.jpg

Az indiai beszámolóra sokan személyes ismeretségük alapján jöttek el, és nem mint egy kezdő iskola egyik első beszámolójára. A hangulat is ennek megfelelő volt. A társaság nagyobb része ismerte egymást, és egymásközt örültek a közös találkozásnak. A vendéglátók ennek ellenére korrekt tájékoztatást adtak, és a tanulmány útjukról tudományosan beszámoltak. Ez egybe leadott két és félórás beszámoló lett, kép és filmvetítéssel (ahol egymást váltották a beszédben), hála a válogatott közönség figyelmének.

Indiában nagyobb a szegénység mint nálunk, és legalább annyi a probléma. Ami meglepő volt, hogy Mahatma Gandhi országában is Amerikában tanult fiatalok indítják az érdekvédelmi szervezeteket, úgy látszik onnan inkább lehetséges az élő hagyományt átvinni az exdiákoknak, mint Indiában a szabályok megkötöttségében kiállni az elnyomottak érdekeiért.

Indiában a városi területek nagyobb része magánkézben van, cégek vagy emberek tulajdona, ahonnan ki vannak zárva az átlagemberek. Így a népesség nagyobbik része a területek kisebbik részén kényszerül meghúzni magát. Itt nem mondhatnánk el, hogy „A Város Mindenkié”. Sőt a nagy elődök példája sem mindig segít. Mahatma Gandhi nemzetfelszabadító, erőszak nélküli diadala után India a büszkesége miatt nemigen kér segítséget, pedig lehet, hogy a külországi tapasztalatok mostani helyzetében sokat segíthetnének problémái megoldásában.

Nagy hangsúlyt fektetnek a részvételi kutatásokra, és többnyire az amerikai jól bevált modelleket követik. Inkább a problémáik jellegében vannak különbségek. A (szülők által a gyerekük nevében gyerekkorában megkötött) házasságuk elől menekülők, és a kasztrendszer szülte további konfliktusok színezik a helyi életet (pl. a család inkább megöli a családtagot, mintsem a kasztrendszert sértő kapcsolatba engedje)  Az erőszak a nők ellen súlyosabb itt, mint nyugaton, és az alulértékelés is fokozottabb, már annyira, hogy sokkal kevesebb nő járhat az utcán, mint férfi, és külön kocsikat biztosítanak a számukra a tömegközlekedésben, hogy védve legyenek. Számomra új volt, hogy a prostituáltak gyermekei számára szervezett közösséget is bemutattak, ahol a tanulási lehetőség biztosításán túl fizikailag is ki kell venni a fiatalokat a családi környezetükből, hogy az életüket ne értéktelenül töltsék le a szüleik szolgaságában.

Nagyon fájlaltam, hogy az olvasmányaimból ismert Indiában, a világ filozofikus központjában a mindennapokban rettenetes körülmények között élnek az emberek. A Kali Jugának ez megfelel, ez a Földnek a legtudatlanabb időszaka. Mégis sajnálom, hogy nem csak a nyugati világ küszködik filozófiai problémákkal, de Indiában ugyanúgy szellemi sötétségben élnek, mint nyugaton.

Ahogy József Attila enyhülést tudott adni lelkemnek, úgy remélek most a Közélet Iskolájától szellemi fényt, a nyomor sötétségében.

2014. november 3.                                                                                       gat

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.