Nem értem, mi hogyan működik, mikor, mi alapozza meg a döntéseket, ki, milyen címen intézkedhet, intézkedik akkor, amikor ezt tiltja a törvény. Nem értem, egy országban, egy városban hogyan váltakozhatnak döntések ugyan olyan témában, helyzetben. Nem értem… Mióta újra van szabálysértési törvény, azóta ellentmondásosnak látom a rendszert. S hogy ezt miért érzem így, arra itt a példa.
A szabálysértési törvény szerint a közterületen életvitelszerű tartózkodás szabálysértésnek minősül. Van hajléktalan ellátó rendszer, mely szálláshelyeket biztosít a fedél nélkül élő, rászoruló embereknek, és a törvényi rendelkezés értelmében akár rendészeti eszközökkel is bekényszeríthetők azok az emberek, akik az utcán élnek. És szintén, a törvény szerint – akár elzárással is büntethető szabálysértést követ el az, aki engedély nélkül kunyhót épít. Ugyan akkor Magyarországon kb. 30.000, illetve Budapesten kb. 10.000 élő hajléktalan embernek kevés az ágy. Magyarországon mindössze kb. 19.700, míg Budapesten csak 6900 ágyat számoltak. Többek között ezért van, hogy közel 3000 ember él Budapesten, ugyan ennyi vidéki városokban utcán, sátorban, külterületi kunyhókban, vagy akár barlangban.
És jön a bibi. A logikátlanság. Jön az, amit nem értek. Magyarországon divat lett az elhelyezés nélküli kilakoltatás intézménye. Nem egyezkedik, illetve nem emberhez méltón egyezkedik a vagyonkezelő a bajba jutott emberekkel, hanem a kilakoltatást kezdeményezi. Mert olyan sok pénzünk van, hogy simán növelhetjük a gondozási nevelésbe, állami gondozásba vett gyermekek, illetve hajléktalan ellátó rendszerre szoruló emberek számát. De érdekes módon, csak a munkahelyüket vesztett, kevés pénzből élő, rezsi, illetve közüzemi díjakkal elmaradt családokra sújt le a törvény, miközben a banki hitelesek védettségi moratórium alá estek. Mintha nem is ugyan olyan nehéz helyzetben lévő családokról beszélnénk, mintha az egyik hibásabb lenne, mint a másik, maga a kormány tesz megkülönböztetést ezzel a törvényi rendelkezéssel bajba jutott és bajba jutott emberek, családok között.
De, – hogy neve is legyen a gyereknek, – ennél még embertelenebb, erősen megkérdőjelezhető a gyámügyi hivatalok intézkedései. Egyre több esetben fordul elő, hogy szegénység miatt veszik el a szülőktől a gyermekeket, holott ma, ebben a fennen hirdetett családbarát kormányzásban erre nincs törvény. S lám, mégis élnek vele a gyámügyi hivatalok. Valahogy csak a szegényebb rétegű anyák vannak ilyen jellegű fenyegetettségnek kitéve, annak ellenére, hogy akkor, amikor befenyeget a gyámügy gyermekelvételi lehetőségével, semmilyen segítő kezet nem ad a nehéz sorba került szülőknek.
Több esetből csak egyet ragadok ki. Anyuka két iker gyermekkel, párjával és szüleivel két szobás, galériás lakásban él. A picik lassan 1 évesek, semmi gond nem volt eddig. Aztán , – lásd hatalom, – talán egy hónapja a gyámügy zaklatja a gyermekek szüleit, miszerint túlzsúfolt a lakás, ami gyermekeknek nem jó, változtassanak lakhatásukon, ellenkező esetben elveszik a gyermekeket. Segítségül pedig az anyának azt ajánlják, hogy a gyermekekkel menjen be anyaotthonba. Hogy mi lesz az apával? Hogy széthullik egy család? Kit érdekel?! Lényeg, hogy a kétszobás lakásban, családban élő gyermekek elkerüljenek egy olyan államilag támogatott rendszerű intézménybe, ahonnan vagy egyáltalán, vagy csak hosszú-hosszú idő múlva, megkeseredett szájízzel, szomorú tapasztalatokkal, vagy éppen onnan kimenekülve szabadulnak meg, rosszabb esetben pedig a gyermekek végül mégis nevelési gondozásba, intézetbe kerülnek, és évekig tartó, végeláthatatlan harc kezdődik, hogy az anya visszakapja gyermekeit. Csupán azért, mert a gyámügy kicsinek tartotta a gyermekek egészséges fejlődéséhez a kétszobás, galériás lakást. Vagy esetleg más ok van a háttérben, másra/másnak kell az ingatlan?
S mindeközben sehol nincs szó a gyermek családhoz való jogáról, a gyermek otthonhoz való jogáról, a szülők gyermeknevelési jogairól, nincs szó a segíteni akarásról. Hisz ma csak ott segít a családbarát kormány, ahol már úgy is van, s megvetéssel beszél a szegény családokról, akik több gyermeket vállalnak fel. Talán hitből. Talán szeretetből. Csak éppen ezeknek a szegény családoknak ehhez nincs joguk. Nem értem….
Miközben családok élnek garzonlakásokban, mert a lakásszegénység miatt nem tudnak nagyobb otthont vásárolni, a családbarát magyar kormány pedig csak piaci értékű lakást kínál, ami sok család számára megfizethetetlen, fenntarthatatlan. És láss csodát, garzonba születnek gyermekek, jobb híján garzonban nevelik fel a szülők őket végtelen egyszerűen, végtelen szeretetben, a saját családjában.
Nem értem. Nem értem, hogy a családbarát kormány miért csúsztat akkor, amikor vizet prédikál és bort iszik. Nem értem, hogy a családbarát kormány miért tűri, hogy gyámhatóságok minden törvényi rendelkezés hiányában félremagyarázott, logikusnak képtelen, mondvacsinált ürügyekkel vegyenek el családjuktól gyermekeket. Nem értem…
Nem értem, hogy a mai kormány miért hirdeti magát családbarátnak, nem értem miért vesznek el gyermekeket, hisz a mai törvények szerint: SZEGÉNYSÉG, HAJLÉKTALANSÁG MIATT GYERMEK NEM SZAKÍTHATÓ KI CSALÁDBÓL!
Nem értem miért vannak üresen álló szociális bérlakások, nem értem miért adják el azokat, amikor nagyon nagy szükség lenne rájuk, hogy a családokat együtt tartsák. Nem értem miért panamáznak a lakásokkal a gyermekek sorsa árán? Nem értem miért, milyen jogon döntenek a szülők és gyermekek felett nélkülük, helyettük?
Nem értem…nem értem a szolidáris magatartás hiányát, az emberek közönyét, miközben – szemmel láthatóan – egyre nagyobb a baj itthon, Magyarországon, a kormány, a hatalom asszisztálásával.
Nem értem…. Ki felel nekem ?
2014. október 20. Lakatosné Jutka
