Kiállítás ajánló a Gallery8-ban

Ez a cikk több mint 7 éves.

Stojka mama történetét megismerve és a képeit a kiállításon végignézve két dolog maradt meg bennem. A festményein szégyellik magukat a rabok a koncentrációs táborban. Pedig a gyalázatos dolgokat a nácik követik el. A fogvatartók, nem a rabok, miközben uralmukat arra használják fel a nácik, hogy az általuk üldözött ártatlanokat megszégyenítsék (és az ellenük elkövetett szörnyűségekért őket tegyék felelőssé.) A másik ember feletti hatalom birtokában a nácik a saját tetteikért való szégyent is át tudják kényszeríteni az áldozatokra. Valódi alapja nincs annak a szégyenérzetnek, ami miatt szégyenkeznek a foglyok, ők nem követtek el olyasmit, amiért így kellene érezniük, mégis ők szégyenkeznek, illetve megszégyenítik őket a fölöttük uralkodók. Mert egy koncentrációs táborban (speciális viszonyok között) megtehetik ezt is.

1.jpg

A magam részéről ezért vagyok a hajléktalan emberek megalázása ellen. Ha a hatalom birtokában a helyzetet beállítjuk bűnös és bűnösöket megbüntető oldalra, akkor ebben a viszonylatban csak pár lépés a „bűnösök” tömegsírja. Míg, ha ember emberrel szemben érvel és a másikat is meg kell hallgatnia, akkor abból mély ember- és életismeret fog keletkezni. Ha a hatalomban lévő meghallgatja a másik oldalt, akkor a sok ember értékrendszere is megismerszik. Esetünkben pl.: a hajléktalanok is nagyon szeretik élvezni az életet, de csak a pénzből élőktől eltérő módon van lehetőségük megélni ugyanazt az életörömöt. Miközben a társadalom egy része az életet magát, másik része csak az élet élvezetét vitatja el a hajléktalanoktól, merthogy nem tudják megkeresni azt a pénzt, amiből a kereső polgárok szórakozni szoktak.

Azt, hogy a másik ember mit tehet meg, vagy mit nem (hogy mihez van joga), azt csak egy, a másik ember fölötti uralmi helyzetben szabhatjuk meg a másiknak. Ez pedig csak az emberek egymás fölötti hatalmaskodása során jelenhet meg a világban. Az egyenjogú közösségekben nem. Elég ha az emberek közötti viszonyokat egyenrangúnak tartjuk meg, és a fasizmus szörnye nem tér vissza!

2.jpg

A saját cselekvésünkért való felelősségünket csak egy eltorzított helyzetben lehet az áldozatunk nyakába varrni. A koncentrációs tábor gyilkosai az emberek megsemmisítését azzal a váddal támasztják alá, hogy azok az emberek szégyenletesek, akiket elpusztítanak, ezért el kell őket pusztítani. És a szégyenteljesség ekkor tényleg megszületik a világban, de nem azok az emberek a bűnösök, akiket ilyen hivatkozással elpusztítanak, hanem akik azt kitalálták, hogy embertársaik szégyellni valók lehetnek és a világ az emberek lemészárlásával jobbá tehető.

A hajléktalan emberek életét is szégyenletesnek tartja a társadalom egy része. És az elpusztításukon is gondolkodnak a nagyon felháborodottak. Pedig csak annyi a „bűnük”, hogy a kapitalista versenyben alulmaradtak, és nincs annyi pénzük, hogy emberhez méltó lakhatást biztosítsanak maguknak. Sőt, a versenyben alulmaradásban is azok a felelősök a hajléktalanságért, akik fenntartják a kapitalizmust, és akik csak az egyféle rendszerben való boldogulást tartják fent. (Arra gondolok, hogy hiába dolgozik valaki napi 13 órában a megélhetéséért – pl. alumínium dobozt, vagy üveget gyűjt a kukákból –, abból a kemény munkából nem tud magának lakhatást és étkezést biztosítani. A pénzt csak más embereken keresztül kaphatná meg, akik nem fizetnek egy hajléktalannak. Az ő képzetlen munkájára nincs szükség, sokan inkább gépekre fizetnek, de a társadalom aljára süllyedt embernek nem szívesen. Nincs olyan alternatíva ma, ahol egy komoly teljesítményért egy tisztességes bért megkaphatna a kapcsolatokkal nem rendelkező, közterületen élő ember. (És akkor még ott vannak a betegek, az öregek és a kismamák…)

5.jpg

A másik dolog, ami megmaradt bennem a kiállítás után, hogy a „szörnyeteg nem tűnt el a földről, csak alszik”. Ezt a figyelmeztetést hagyta ránk „Stojka Mama”. Én inkább hajlok annak a művészembernek a szavára hallgatni, aki 5-7 évtized távlatából fest meg pillanatképeket, mint hogy azokra a mai okosokra hallgassak, akik sok diplomával és a tudomány teljes fegyvertárával felszerelkezve sem képesek orvosolni azt a gazdasági válságot, ami nem valami külső hatásra jött létre, hanem a saját rendszerünk működésének eredményeképpen. Mégis tehetetlenek.

A képeken a szögesdrót szögei a katonai bakancsok varrásaira emlékeztetnek, (kislányként a haláltáborokban katonai bakancsokat varrt a tavaly elhunyt alkotó). A katonai bakancsok be-belépnek a tábori képeire, érzékeltetve, hogy oda a pusztítás, az elnyomás szörnyetege is betette a lábát, míg a képeken a természet biztosítja az életet, színes tökök és napraforgók képében (ahhoz hasonlóan, ahogy a felszabadítás előtt az utolsó táborból megszökve a természet biztosított megélhetést és biztonságot az ex raboknak.) A természet -kis ágacska képében- fonja körbe és védi meg az alkotó aláírását a képeken, ahogy a természet védte meg a valóságban -csodák sorozatával- annak a kislánynak az életét, aki utóbb megfestette a koncentrációs tábor élethelyzeteit.

Biztonságos és szeretetteljes életet kívánok azoknak, akik megnézik a kiállítást, és azoknak is, akik nem. És azt kívánom, hogy legyen elég bölcsességünk az elbeszélésekből (és képkiállításokból) megismerni a teljes világot, és soha ne a felébredő szörnyeteg pusztításának közvetlenségéből kelljen tanuljunk!

A kiállítás 2014. október 6-ig nézhető meg a 1083 Budapest, Mátyás tér 13. szám alatt

A festmények és grafikák Ceija Stojka művei

2014. szeptember 26.                                                                                          gat

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.