Már elmúlt szentivánéj, de még hátra volt néhány nap a hónapból. Belefért egy juniális. Annál is inkább, mert előre egyeztettünk, hogy az együttműködést folytatjuk. Vendéglátónk a Közmunkás Mozgalom A Jövőért (KMJ) pikniket hirdetett, s arra nemcsak saját tagjait, hanem az A Város Mindenkié csoport aktivistáit is meghívta. Kulturált környezetben, kellemes időben, kevéske késéssel, de indult a buli – az első szendvicsekkel.
Aztán a program. Elsőként a házigazdák mutatkoztak be. Elmesélték eddigi „életútjukat”, a legjellemzőbb problémákat és a további célokat. Szóba jött a bér, a munkaidő, a képzettség és a bánásmód (a tények és a célok közt egyaránt). Sok hozzászólás színesítette a beszámolót, s végül eljutottunk a kapcsolódási pontra. Egyre több a hajléktalan ember a közmunkások között.
A mi érintett tagtársunk a csapat történetét, korábbi akcióit, kisebb-nagyobb eredményeit mesélte el, a többiek pedig a gondokat sorolták föl. Diszkrimináció, zaklatás a hatóságok részéről; alultápláltság, kialvatlanság a helyi ellátórendszer „jóvoltából”. A buldózerekről s a gyermekelvételekről csak azért nem írok, mert a nyájas olvasót nem akarom elrettenteni.
Kinek-kinek limonádé vagy kávé, ámde minden résztvevőnek újabb zsömle jelentette a szünetet. Utána meg következett a mi játékunk: mennyi akadályt kell leküzdeni, hogy ágyhoz jusson, aki fedél nélküli. AVM tagok alakították azokat a személyeket, akikkel napra nap találkoz(hat)nak a hajléktalan emberek. A Mozgalom aktivistái pedig fedél nélkül élőt játszottak, hogy átérezzék a helyzetünket. Nagy átéléssel tették – hiszen szegről-végről rokonok. A középosztálybelieknek ritkán sikerül ennyi együttérzést mutatniuk.
A házigazdák egy taktikai (tervezési) játékot mutattak be, amit Firenzében tanultak. Előbb egy széles és magas falat építettünk az aktuális (és a lehetséges) gondokból. Azután erős, nagy „köveket” gyűjtöttünk, amelyekkel a fölépült fal tégláit kilőhetjük, az akadályt lerombolhatjuk. Kövek = követelések; édes álom.
Végezetül elfogyasztottuk a maradék szendvicseket és üdítőitalt, hogy „ne kelljen hazavinni”. A búcsúzásnál pedig „viszont látásra” köszöntünk el.
Budapest, 2014. július 2. Rédey Tamás
