Meglepetés volt a „Fotózás és aktivizmus” kurzus elején a képzés szokatlan módja, hogy nem mindenkinek egy adott tananyagot kell bebiflázni, hanem a különböző szinten állók egyszerre fejlődhetnek. Egy csoportban voltak a teljesen kezdők (nekem saját gépem máig sincs), a páréves tapasztalattal rendelkezők, valamint az évtizednyi fotózási gyakorlattal rendelkezők is. Sőt a fotóelmélet csak annyiban volt jelen, amennyiben a fotózási gyakorlathoz szükség volt rá.
Folyamatosan része volt a kurzusnak az elkészült képeink átnézése. Itt egymás képeinek elemzése alatt mindenkiben kifejlődött, (ha az elején még nem volt elképzelése) hogy ő milyen képeket szeretne készíteni. Mások képei, illetve a meghívott előadók pedig motivációt adtak saját célok kitűzésére és megvalósítására. Csoszó Gabi sikeres művészeket hívott el (a résztvevők kívánsága alapján), akik egy-egy este a foglalkozáson meséltek a művészetükről, amiből kirajzolódott az életük, céljaik, sikereiknek az alapja, az a munka, amit évek alatt tettek bele az életútjukba, és azok az emberi értékek, amik a művészembert meghatározzák. Tehát pusztán fotózási ismeretek átadása helyett emberi minőségeket közvetített a képzés.
Egyenrangú félként vehettem részt én is az órákon, kezdőségem ellenére. Egyfajta „közösen ismerjük meg korunk világát, közös érdeklődésünk, a fotózás segítségével” hangulatban folytak le a foglalkozások. A tapasztalt társak, és a kurzusvezetés egyenrangú társként kezelt engem és szintén hajléktalan társamat, akik helyzetünk miatt nem fizettünk a képzésért. Az utcán élés elutasítása után sokáig hihetetlen volt ez az elfogadás. Sőt ez a közösség értéknek tekintette azt, hogy élethelyzetünk miatt, hajléktalanként másként látjuk a világot, mint életüket jobb szinten élő társaink.
A fotózási alapismereteket –a kurzusra járás ideje alatt- mellékesként, és a saját ütemünkben szedtük fel, miközben a fotózó közösségbe jártunk, azaz hetente egy délutánon összejöttünk, hogy együtt legyünk. Mellékesként ki-ki tovább képezte magát abban, amiben ő fejlődni kívánt, miközben az álmaihoz közvetlen inspirációt kapott a tanfolyamon. Alapvetően jól érezni „kellett” magunkat, tanulási kényszer nélkül, ami olyan komoly motivációt adott, aminek a segítségével pillanatok alatt tanultuk meg azt, amit mi magunk meg akartunk tanulni, mivel semmi sem volt „kötelező”. Csoszó Gabi végig rendelkezésére állt minden tanítványának, és amit kértek tőle, amire megérett a résztvevő, azt adta meg a résztvevőknek. Valamint ezt a nyitott, közösségben létezős önmegvalósítást mutatta be, ami mellett mindenki más is a leggyorsabban valósíthatja meg önmagát. Ez a „tanulási módszer”, ha az egyáltalán, ez teszi élvezetessé és elvégzett évek után is kívánatossá a Csoszó Gabi fotókurzusait. (Többeknek sokadik kurzus volt az idei, és most is jelezték, ha lesz folytatás, szeretnének részt venni)
A kurzus ideje alatt lezajlott konferenciák-, utazások-, szabadság téri szoborállítás-, tavaszi gyümölcsfavirágzás-, AVM-es és egyéb tüntetések- és további események képeit, órákon keresztül el lehet nézegetni.
A kurzus ideje alatt készült fotók szégyenkezés nélkül megmérkőzhetnek bármely más fotókurzus anyagával, én mégis azt tartom nagyra a képzésben, hogy egymás megismerésére és közös együtt dolgozásra vett rá bennünket, egy elfogadó közösségben, az egymással versengés helyett. Remélem a közeljövőben még sokan megtapasztalhatják ezt, az „először érezd jól magad, mellesleg bármit elsajátítasz, amivel kiteljesíted önmagadat” tanulást. A világban az értékek között zajló ideológiai harc jelen állása nem biztosítja a további fent maradását a foto kurzusnak. Köszönöm a sorsnak, hogy most részt vehettem rajta, és szurkolok Magyarországnak, hogy úgy alakítsa a jövőjét, hogy ez, és az ilyen tanfolyamok elszaporodjanak Magyarországon!
2014. június 25. gat
