Önismeret-fejlesztés képzés

Ez a cikk több mint 6 éves.

önismeret.jpgKezdem a végén. Érdekes, izgalmas és hasznos hétvégi program zajlott a Szentkirályi utcai épület tükörtermében Juhász Judit és Vojtonovszki Bálint vezetésével 2014. május 31-én és június 1-én A Város Mindenkié érintett tagjai számára. A résztvevők: István, Jenő, Jutka, Karcsi, Márti, Miki, Miklós, Tom – mind hajléktalan vagy a hajléktalanságot megtapasztalt emberek. Feladatok és játékok sorakoztak az önismeret témája körül tízórai- ebéd- és uzsonnaszünettel.

Bár az első nap utolsó részét elhagytam az angolóra kedvéért, mégis bátorságot veszek leírni a történteket és a véleményemet. Az első feladat: Helyem a világban, az AVM-ben, emberi kapcsolataim. Akár síkban, akár térben, akár ötvözött formában ábrázolható módon. Az alkotások elkészülte után jött az értékelés: mit gondolnak a többiek a műveinkről, illetve azok alapján rólunk? Persze a „művészeknek” is volt alkalmuk magyarázkodni, így végtére is minden és mindenki a helyére került. Szubjektív: a túlontúl tömörítő képességem félreértésekhez vezethet. Másik gyakorlat (mozgásban): sorakozó a pillanatnyi hangulat, kedélyállapot szerint egy tízes skálán, aztán a saját besorolás indoklása. Majd pedig következett e mozgás párja: elhelyezkedni a sorban az elérendő cél szerint. A gyakorlat első feléhez a kívülálló nem tud mit hozzáfűzni, a második részben szerencsére elmaradtak a megjegyzések. Szubjektív: érdekes volt megfigyelni, ki mennyire akarja helyzetének változását.

Új feladat, „papírmunka”: eddigi életünk (érzelmi) grafikonja. Kis túlzással írom, a Föld összes domborzati eleme a lapokra került. Ilyen sok hegyet és völgyet még soha nem láttam, bár akad köztünk olyan is, aki egyenesekkel tudta összekötni a csúcsokat és a mélypontokat. És következett a keményebb dió: beszélni a rajzainkról (gödreinkről). Mindenki megnyílt, és én az óta is gondolkodom: elég erős voltam-e, hogy föltárjam a titkom, vagy gyönge voltam megtartani azt? – Újabb mozgáspróba: egy külső ember hogyan képes bejutni egy összetartó csapatba? Egy sikeres (mechanikus) behatolás után a csoport szorosabbra zárt. Így a második próbálkozó szükségszerűen kudarcot vallott szóban és tettben egyaránt. Ez utóbbi kísérletezés közben tapasztalhattam: a láncba font karok közül előbb egy (majd gyorsan követve azt) még egy kéz nyúlt a kiragadni kívánt társunk felé, benntartva őt a körben [segítség, mintakövetés].

Szerencsésnek mondható a szervezés, vagyis a szövetséges tagok távolmaradása. Több kritikai észrevétel is elhangzott velük kapcsolatban. Ha nem jut a fülükbe, az jó, mert legalább kibeszéltük; ám ha tudomást szereznek ezekről, az még jobb, mert megszívlelhetik! A kétnapos munka folyamán a játékosok közt is akadtak konfliktusok. Például a „börtönlátogatás” előtt. Egyikünk számára oly visszataszító ez a szó, hogy ki akart szállni. De hamar megtaláltuk a megoldást, így az új helyszín egy kórház fertőző osztálya lett (persze képzeletben csak), s így a társunk is szerepelhetett benne.

A vakvezető játékban szerencsém volt. Olyan párt kaptam, aki határozottan és biztosan vitt körbe-körbe. Sem ütközés, sem koccanás nem zavarta a sétát, vakon megbízhatok benne. Sajnos a csere után én nem bizonyultam ilyen jónak, ellenben igyekeztem megismertetni vele a pillanatnyi térbeli helyzetét (hol itt, hol ott). – Más: érzelmek (méghozzá a társaké). Széken ülünk, karikában; s állj a másik ember mögé, és mondd ki annak érzéseit, gondolatait! Nehéz feladat, nemcsak átérezni, ráhangolódni kell, hanem szavakba is önteni. Főképp, mert nem szabad kommentálni (ellenkezni, jóváhagyni). Éppen ezért most sem tudom, mennyi volt bennem az emóció, amikor X vagy Y mögött beszéltem? És persze akadt renitens is, ki a saját széke mögé állt és ott szólt. Ám lehet, hogy azt fogalmazta meg, amin mások is gondolkodtak már, csak még nem buggyant ki belőlük – eddig.

Kard és pajzs (mozgókép): válassz magadnak egy ellenséget és egy védelmezőt, aztán úgy mozogj a teremben, hogy az utóbbi személy mindig megóvjon a támadótól! Bonyolult mozgás, hiszen sem a kard, sem a pajzs nem tud a funkciójáról, ugyanakkor te magad is ilyen vagy olyan szerepet töltesz be valamely társad számára. (Az egyik játékos szorosan a tükör mellé állt, kifejezve, hogy önmagát megvédi, bárki legyen a támadó.)

A másfél nap záróakkordja az értékelés volt. Ki mit tudott meg önmagáról, s mit tanult? Ezek közül mit őriz meg, mit tartalékol, és mit dob el? Úgy érzem, nekem jutott mind a három kategóriába valami. És néhány óra múltán már használtam is a tartalékot. Sajnálom viszont a fogócskával töltött időt, mert semmiféle kapcsolatot nem találok abban sem az önismerethez, sem a csoportkötelékhez. De a szakember bizonyára tudja, miért került sor rá.

Ez nem beszámoló és nem jegyzőkönyv. Nem írtam tehát mindenről. Csak egynéhány gondolatot vetettem papírra. Szándékom szerint figyelemébresztő: a résztvevők legtöbbjének tetszett, jöhet a következő menet. És nem mellékesen: köszönjük az elsőt!

2014. június 2.                                                                                     Rédey Tamás

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.