Beszámoló a Krétakör „A Párt” című előadásáról

Ez a cikk több mint 6 éves.

apart_kicsi.pngKét héttel ezelőtt abban a szerencsében volt részünk, hogy a Krétakör rendelkezésünkre bocsátott tiszteletjegyeket, amelyekkel még a bemutató előtt megnézhettük a Trafóban a társulat új „A Párt” című előadását. Olyan sok jegyet kaptunk, hogy nemcsak az AVM tagjai tudtak eljönni, hanem a Rés Alapítvány női éjjeli menedékhelye több lakójának és a Fedél Nélkül alkotóinak is jutott jegy.

Az előadás zene-színház-videó kombinációval mutatta be, hogy miképp tud rátelepedni egy politikai erő az emberek mindennapjaira: hogyan kebelezi be a hatalomvágy az oktatást és az önkormányzatokat, hogyan szövi át a korrupció a vállalkozásokat és a mindennapi életet Magyarországon.

A Krétakör előadása különösen fájó korképet (kórképet?) mutatott meg azzal a jelenettel, ahogy egy vasárnapi ebéd során a szereplők az összes kicsinyes, közhelyes „közéleti témát” elpuffogtatták: a színészek szidták a cigányokat, a politikusokat, az adót, a fiatalokat. A családtagok panaszkodtak, megállapították, hogy sz*r az egész, de arról persze nem esett szó, hogy bármit is tennének a panaszáradatban felsoroltak ellen: tenni senki nem tesz semmit, csak próbál a saját érdekében boldogulni. Ebbe a beszélgetésbe kapcsolódik be az előadás francia „játékmestere” és hívja fel az asztaltársaság tagjait: tegyetek valamit, induljatok ti is a polgármester-választáson!

Nem meglepő módon „mindenki” úgy gondolja, hogy a polgármesteri tisztségre kizárólag az asztalnál ülő férfiak lehetnek alkalmasak, így elindul a kampány Nagy Zsolt (sikeres vállalkozó) és Terhes Sándor (iskola-igazgató), a két barát között. A kampányból a pragmatikus, sokat ígérő vállalkozó kerül ki győztesen: a nézőközönség többsége neki szavaz bizalmat a város vezetésére.

Az új polgármester tettei azonban csak azt bizonyítják, amit – sajnos – eddig is sejtettünk: még ha jóindulattal és tettrekészséggel indul is valaki a politikusi pályán, minden valószínűség szerint meg fogja törni a korrupció, a berögzült szokások uralma, a hatalomvágy – a megfelelés a Pártnak. A lényeg a hatalom megtartása: ezért érdemes polgármesterünknek félig bezárnia az iskolát, majd átengedni az iskola finanszírozását „nekik”, a Pártnak. A pénzzel persze ideológia is jön: az új tanárok szerint a „cigánykérdés” megoldása területi rezervátumok létrehozása volna.

A magyar közéleti viszonyok kritizálása mellett a darab az EU tehetetlenségét és kultúr-gyarmatosítását is kifigurázza: a francia „játékmester” egy EU-s szervezet vezetőjeként lép fel, akinek feladata Magyarországot felkarolni és végre egy kis kultúrát csepegtetni belé, hiszen maguktól szegény magyar emberek nem képesek „normális” emberi és közéleti viszonyokat kialakítani. A misszió sikertelenségét (és ezáltal a leereszkedő kultúrharc eredendő értelmetlenségét) a külföldi „nagy ember” maga ismeri be: „már több, mint tíz éve vagyok itt, és ennyit [semmit] sikerült elérnem…. Nem lehet >>ezekkel<< mit kezdeni…”

A teljes kiábrándultságból az előadás utolsó negyed órája megdöbbentő fordulattal ráz fel bennünket: a közönség tagjai közül elkezd kiabálni egy középiskolás korú lány (folyékony angolsággal – hiszen a francia hozzánk angolul beszél, a magyar fordítást kivetítőről olvassuk): „Mi magyarok nem is vagyunk mind ilyenek, ez általánosítás! Lehet, hogy a szüleink generációja ilyen, de a fiatalok már mások!”

Mire felocsúdunk a meglepetésből (igazából kicsit büszkék is vagyunk: végre ő ki meri mondani! Talán mégsem vagyunk annyira menthetetlenek!) a lány már szavaztatja is a közönséget: elfoglalhatjuk a színpadot? A közönség többsége támogatja az ötletet: igenis foglalhassuk el a színpadot!

Ekkor az eddig a nézőtér lépcsőin üldögélő lányok és fiúk átveszik a hatalmat a színpad felett és elővezetik, hogy szerintük mi lenne a megoldás. A felnőttek már annyira korruptak, annyira nem értik a lényeget, hogy a hatalmat a 14 és 18 közötti generációnak kellene átadni: kizárólag tinédzserek ülhetnének a törvényhozásban, ők kormányoznák az országot. Persze meghallgatnák a felnőttek véleményét és bizonyos kérdésekben a felnőtteknek vétójoga lenne, de az érdemi döntést a kamaszok hoznák.

A rendkívül talpraesett és kedves fiúk-lányok végigkérdezik a közönséget: mit szólnánk egy ilyen rendszerhez? Sokaknak, többek között aktivistánknak, Fábián Karcsinak is tetszik az ötlet, többen javaslatokat fogalmaznak meg, és páran elmondják az ötlettel kapcsolatos fenntartásaikat is. A fiatalok politikai programjának bemutatása után Gulyás Márton produkciós vezető is a színpadra lép, hogy bemutassa a srácokat: ők a Krétakör Szabadiskola diákjai; egytől egyig értelmesen beszélő, csillogó szemű, megnyerő emberek.

Elgondolkozom: lehetnének ilyen politikusaink is? Ha igen, nem biztos, hogy bánnám, hogy még nem töltötték be a 18-at…

Köszönjük a lehetőséget a Krétakörnek! Az előadás óriási élmény volt mind az AVM aktivistáinak, mind a Rés Alapítvány Éjjeli Női Menedékhelyéről érkezett lakóknak, akik az előadás végén külön a lelkemre kötötték, hogy köszönjem meg a nevükben a felajánlást!

2014. április 2.                                                                                   Lovas Lilla

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.