„Minek menjek el szavazni? Úgysem változik semmi!”– Tényleg nem?

Ez a cikk több mint 7 éves.

vote_kicsi.jpgA rendszerváltás óta nagyon sokan csalódtak a szavazati jogukban. Egyre többen érzik úgy, hogy nincs értelme élni a választójogukkal, mert az ő igényeikkel úgysem foglalkozik senki. Az elmúlt 25 évre visszatekintve ez a csalódottság nagyon is érthető, de mi mégis azt mondjuk: érdemes elmenni szavazni! A kiszolgáltatott helyzetben lévőknek, és így a hajléktalan embereknek is. És nemcsak azért, mert ez az állampolgárságunk alapja és egyben az egyenlőségünk egyik legfontosabb megtestesítője. Hanem azért is, mert a történelemben nagyon sok példát találunk arra, hogy ennek komoly gyakorlati jelentősége is van. Itt három példát mutatunk be, mindegyiket az Egyesült Államokból.

A nőknek vajon megérte több mint 70 évig küzdeni a szavazati jogért? Az amerikai nők példája alapján mindenképp! Az USA államai közül Coloradóban viszonylag hamar (1893-ban) sikerült a nőknek kiharcolniuk a választójogot és ennek nagyon hamar meg is látszott a hatása: a nők korábban hiába küzdöttek egy, a nők számára is nyitott szakiskoláért, ezt éveken keresztül nem sikerült elérniük. A választójog birtokában azonban hamarosan teljesült a követelés. Miközben más államokban hiába követeltek a nők évtizedeken át a férfiakkal azonos gyermekfelügyeleti jogokat, a coloradói nők a szavazati joguk kivívása után nem sokkal megszerezték ezeket a jogokat is. Az egyik nagy, több államban is működő nőjogi szervezet pedig arról számolt be, hogy a coloradói képviselők sora vették fel velük a kapcsolatot a nők választójogának bevezetése után, míg ez egyáltalán nem volt jellemző azokra az államokra, ahol a nők még nem vehettek részt a választásokon. Az Egyesült Államok egész területén 1920-ra vívták ki a minden felnőtt nőre kiterjedő választójogot. Történelmi kutatások tanúsítják, hogy ez után sokkal hatásosabban lehetett küzdeni a gyermekellátások kiterjesztéséért (ami megkönnyítette a nők munkavállalását) és a szakszervezetek is jobban érvényt tudtak szerezni a kifejezetten a nőket védő munkavállalói jogoknak. Mindez azt bizonyítja, hogy azzal, hogy a nők szavazati jogot kaptak (és éltek is vele), politikai tényezővé váltak – érdemes volt figyelni az érdekeikre, szükségleteikre és az állam rákényszerült, hogy konkrét intézkedéseket hozzon az ő javukra (is).

Frissebb kutatások azt is igazolják, hogy az afro-amerikai lakosság is nagyon sokat nyer azzal, ha él a választójogával. Ugyan az Egyesült Államok Alkotmánya már 1870 óta tiltja, hogy bárkinek a választójogát etnikai származása vagy bőrszíne miatt korlátozzák, az ezt követő évtizedekben sok amerikai állam vezetett be olyan intézkedéseket, amelyekkel mégis megakadályozták a feketék választási részvételét. Hogy ennek véget vessenek, 1965-ben beiktattak egy olyan paragrafust a Választójogi Törvénybe, amely külön biztosítékokat vezetett be a kisebbségek szavazati jogának védelmében. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy azokban az államokban, amelyekre ez a paragrafus vonatkozott, sokkal nagyobb növekedést mutatott a megválasztott helyi afro-amerikai képviselők száma, mint a többi államban. Vagyis ha nem akadályozzák a fekete állampolgárokat a választójoguk gyakorlásában – és ők élnek is ezzel a jogukkal –, akkor sokkal erősebb képviseletet tudnak biztosítani maguknak a döntéshozatalban.

A harmadik példa arra, hogy a szavazatunk igenis sokat ér, még akkor is, ha szegények és látszólag kiszolgáltatottak vagyunk, az amerikai idősek helyzetének megváltozása. Az 1950-es évekig az USA-ban az időskorúak nagy része rossz anyagi körülmények között, meglehetősen kiszolgáltatottan élt. Ekkor viszont bevezették az idős emberekre kiterjedő társadalombiztosítást, ami nagyon sokat javított az érintettek helyzetén. Az ezzel járó nyugdíj és az egészségügyi ellátás egyszerre javította a fizikai és szellemi állapotukat és az anyagi helyzetüket. Ennek hatására sokkal aktívabbakká váltak a politikában is: sokkal nagyobb arányban mentek el a választásokra, és sok más módon is hallatták a hangjukat (például problémáikkal felkeresték a helyi képviselőket). Egyrészt nem akarták elveszíteni az elnyert társadalombiztosítási támogatásokat, tehát tétje lett számukra annak, hogy részt vegyenek a politikában. Másrészt a megszerezett társadalombiztosítási ellátások nyomán a korábbiaknál jóval több eszközük (pénzük, szabadidejük stb.) is volt a részvételre. Az sem elhanyagolható, hogy a társadalmi helyzetük rendeződésével magabiztosabbakká is váltak és így jobban fel tudtak lépni a saját érdekükben. Az a tudat, hogy az életük munkája révén jogosultakká váltak a társadalom támogatására, annyira megerősítette az önbizalmukat, hogy sokkal könnyebben vettek részt a közélet minden területén. Erre a megerősödött és politikailag egyre aktívabb rétegre pedig egyre jobban odafigyelnek a politikusok! Azért, hogy elnyerjék a szavazataikat, nemcsak hogy nem csökkentették a társadalombiztosítási ellátásokat, hanem idővel tovább növelték azokat. Ez pedig további indok az idős amerikaiaknak arra, hogy aktív résztvevői maradjanak a politikának.

Persze tudjuk, a választójog önmagában nem oldja meg a kiszolgáltatott emberek problémáit. De ezek a történeti példák azt bizonyítják, hogy igenis számít a szavazati jogunk. A hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek szavazati joga is számít. Ha tényezővé válnak a pártok szemében, akkor a mainál sokkal inkább figyelembe fogják venni az olyan követeléseinket, mint a lakhatáshoz való jog és a szociális lakáspolitika. De az élet nem ér véget azzal, ha leadtuk szavazatunkat a számunkra legszimpatikusabb pártra. Nagyon fontos, hogy két választás között is legyünk aktívak – éljünk az összes politikai jogunkkal: szerveződjünk, lépjünk be szakszervezetbe, vegyünk részt tüntetéseken, keressük fel a választott képviselőinket, kövessük a híreket, beszélgessünk, vitatkozzunk, vegyünk részt a közéletben!

2014. február 20.                                                                                    Dósa Mariann

Ezt a cikket eredetileg az AVM régi blogján publikáltuk.